Kezünkben a világ legvékonyabb hajlítható mobilja
További Cellanapló cikkek
Amikor tavaly szeptemberben először kézbe vehettük a Honor Magic V2-t, mondhatni, elállt a lélegzetünk attól, hogy mennyire vékony, mégis masszív készüléket tett le a Honor az asztalra. Az elmúlt egy évben bőven érkeztek kihívók, egyik készülék sem tudta azonban megugrani a gyártó által felállított rekordot – egészen mostanáig, egy exkluzív lehetőség keretén belül ugyanis kézbe vehettünk egy, még a Magic V2-nél is vékonyabb hajlítható kijelzővel szerelt mobilt: a Honor Magic V3-at.
A telefon Kínában már hetekkel ezelőtt bemutatkozott – mi is az ott forgalmazott modellt nézhettük meg –, az európai leleplezés azonban még bőven várat magára. A Magic V3 ízig-vérig Honor telefon, és továbbra is azt a formatervet tökéletesíti, amit az első generáció elkezdett. Ennek értelmében összecsukott állapotában egy 6,43 hüvelykes, 1060 × 2376 képpontos, 120 hertzes OLED-panelen végezhetjük a dolgunkat, míg kinyitva egy közel kétszer akkora, 7,92 hüvelykes, 2156 × 2344 képpontos, ugyancsak 120 hertzes OLED-panelen folytathatjuk a munkát, játszást vagy internetes böngészést.
Mindez persze már a legelső hajlítható mobilok által is adott volt, ami évről-évre változott, az leginkább az volt, hogy mindezt milyen körülmények és kompromisszumok között tehetjük meg. Hajlítható mobilt használni ugyanis egyáltalán nem csak előnyökkel járt – a Honor legújabb telefonja azonban (látszatra legalábbis) egy minden korábbinál jobb megoldást nyújthat. A telefon három fő területen fejlődött az elődhöz képest: minden korábbinál vékonyabb és strapabíróbb dizájnt kapott IPX8-as vízállósági szabvánnyal, de javultak a kamerák, és a töltés is gyorsabbá vált.
A Honor Magic V3 összecsukva 156,6 × 74,0 x 9,2 milliméteres dimenziókkal rendelkezik, tehát a vállalatnak sikerült elérnie azt a szintet, hogy a telefon ebben az állapotban se legyen nagyobb egy hagyományos, nagy kijelzős telefonnál. Összehasonlításképp: egy iPhone 15 Pro Max 159,9 milliméter magas, 76,6 széles és 8,3 vastag – a különbség tehát elenyésző. Ugyanez igaz a készülék súlyára is, a Magic V3 fekete kiadása csak 226 grammot nyom, ami csupán három grammal több, mint az előbb említett iPhone 15 Pro Max súlya. Az igazi „varázslat” azonban akkor történik, amikor kinyitjuk a készüléket.
Kinyitva a Magic V3 mindösszesen csak 4,35 milliméter vastag, amihez foghatót jelenleg nem igazán lehet tapasztalni az okostelefonok piacán, sőt mi több, a Magic V3 jelenleg egyértelműen a legvékonyabb hajlítható kijelzővel szerelt mobil a piacon.
A legjobb pedig az – legalábbis papíron, a telefont ugyanis huzamosabb ideig nem tudtuk még használni –, hogy ez nem vesz el semmit sem a teljesítményből, sem az üzemidőből. A telefon belsejében egy Snapdragon 8 Gen3-as lapka ketyeg, 16 gigabyte memória társaságában, tehát ezen a szinten az abszolút csúcskategóriát kapjuk, ahogy az üzemidő és töltés területén sem lehet különösebb okunk panaszra: a Magic V3-ba egy harmadik generációs, 5150 milliamperórás szilícium-szén akkumulátor került, ami 66 wattig támogatja vezetékesen és 50 wattig vezetékmentesen a gyors töltést.
Nem fogja vissza magát
Ugyancsak újdonság az elődhöz képest a fejlesztett kamerarendszer. A két előlapi egység maradt 20-20 megapixeles, a hátlapon azonban már nagyobb változások történtek. Először is, a kamerasziget a bal felső sarokból a hátlap közepére vándorolt, és a Magic-széria egyéb tagjaihoz hasonlóan kör alakúvá változott. Itt találunk egy, a szériában teljesen újnak számító 50 megapixeles, 3,5-szeres zoomolásra képes periszkópos telefotó-kamerát, egy 50 megapixeles főegységet és egy 40 megapixeles ultra nagy látószögű kamerát is, amelyekkel a Honor szerint a Magic V-széria eddigi legjobb képeit lehet majd készíteni.
A támogatottság hossza egyelőre nem ismert, az azonban szinte borítékolható, hogy a készülék Android 14-es alapokra épülő MagicOS 8-cal kerül majd fel a boltok polcaira – előreláthatólag valamikor az ősz folyamán. Az európai bemutató pontos dátuma ugyancsak kérdéses, a legvalószínűbb azonban az, hogy a gyártó a 2024-es berlini IFA-n leplezi majd le Európában is a modellt.
Rovataink a Facebookon