Ilyen az, amikor valaki képes javítani a tökéletesen
További Godmode cikkek
Minden, amit az Ori and the Will of the Wispsről tudni kell: ez a játék szinte tökéletes, eszméletlenül gyönyörű, a zenéje csodálatos, a története magával ragadó, a játékmenete kihívásokkal teli és hibátlan. Mindenki dobja el, amit csinál, és ragadjon kontrollert.
Értékelés: 5/7, Év játéka, filmje, albuma.
Ennél lényegre törőbben nem nagyon lehetne elmondani, mit gondolok a játékról, de megpróbálom kicsit részletezni. Ori második kalandja nem sokkal az első rész történései után játszódik. Nem akarom elspoilerezni, de abban a játékban egyik dolog követte a másikat, így Ori a második részt már egy szerető családban kezdi. A kezdő képek idilliek, bár inkább keserédesek. Gyakorlatilag mindkét játékról elmondható, hogy
Összességében a történet reményteli és vidám, de a fejlesztő Moon Studios teleszurkálta szívbe vájó szomorúságtüskékkel.
A család egyik tagja, egy szárnyas kis barátunk, Ku sérült, így hiába szeretne, nem tud repülni. Szerencsére Ori az első játékban szerzett egy tollat, amit Így neveld a sárkányod-stílusban protézisként erősítenek Ku szegett szárnyára. Ori a kis bagoly hátára ugrik, és szárnyra kelnek. Eddig volt idilli.
A duó hirtelen egy három másodperc alatt keletkezett viharba kerül, Ku elveszíti a protézist, és elválnak útjaik, két egymástól nagyon messzi helyen landolnak. Új küldetés: Ku közlegény megmentése.
A játék során többször is egy mély hangú narrátor meséli, el mit látunk pontosan, tőle derülnek ki a sztori fő elemei. Így tudjuk meg, hogy az első rész erdejéhez hasonlóan új lakhelyünk, Niwen is haldoklik. Ori gyakorlatilag egy erdővédő szellem, így eldönti, hogy Niwent is meg akarja menteni a romlástól.
A játék során új aktív és passzív képességeket szerzünk, amik segítenek átverekedni magunkat a különböző terepeken, amikből a meglepően nagy térkép összeáll. Ahogy új dolgokat tanulunk, úgy fedezhetünk fel minél többet a világból, akár csak az első részben.
A játék három nagy dologban hű az óriáshoz, aminek a vállán áll:
- a látványvilág gyönyörű, többször azt vettem észre, hogy nem csinálok mást, mint nézelődök. Minden képkocka háttérképnek való;
- a zene is követi a a korábbi motívumokat, békeidőben lágy, hümmögve dúdolós zene szól (akárcsak a trailerben), csatában pedig adrenalin-pörgetős dúdoló zene. Minden területnek saját zenei stílusa van, így nem ununk meg egy-egy dallamot;
- a történet tökéletesen van összerakva. Kerek, nem marad elvarratlan szál, és egy percig sem éreztem azt, hogy el lenne nyújtva. A hangulata, ahogy írtam tükrözi az első játékét: keserédes.
Szerencsére a fejlesztők nem pusztán egy új bőrt húztak le az első játékról. Ori nem egy kihalt erdőbe csöppent, hanem egy őslakosokkal teli szigetre, akik közül ezúttal többen is a barátunkká válnak. A legnépesebb faj a moki, egy macska-majom jellegű állat, akik kicsit tökéletes szájtátós háttérkarakterek. A játék során megismerkedünk egy harcművésszel, egy felfedezővel, egy térképésszel, egy boltossal, egy kertésszel, egy szakáccsal, és egy építésszel.
Egy másik újítás az, hogy ők mind mellékküldetéseket adnak, amiket ha megcsinálunk nem csak tapasztalatot, hanem képességeket és ritka nyersanyagokat is szerezhetünk. Ilyen például a gorlek-érc, amit – bármilyen bizarrul is hangzik – bázisunk fejlesztésére használhatunk.
Ha csak mászkálni akarunk, akkor már nem csak azért éri meg, hogy összegyűjtsünk minden élet- és energianövelő gömböt: találhatunk szentélyeket, ahol harctudásunkat tesztelhetjük, és futóversenyeket, ahol megadott időn belül kell eljutnunk A-ból B-be.
Az első játék közben azt vettem észre, hogy az általános mászkálás-ugrálás nem kifejezetten nehéz, de a bossharcnak megfelelő elemek kifejezetten kihívást jelentettek. Na ez annyiban változott, hogy most már az egész játék nehéz. Nem teljesíthetetlen, de többször emlékeztetnem kellett magam, hogy mégis csak Battlefield 1-es speciális Xbox kontrollerem van, ne vágjam már a falhoz.
Az első játék boss harcaira jellemző tenyérizzadós, kontrollerszorongatós, sírós-nyöszörgés most a játék nagy részében jelen volt.
Semmi nem lehet tökéletes
Azon kívül, hogy át kellett értékelnem a saját koordinációs készségeimről alkotott képemet, volt egy hatalmas problémám a játékkal. A térkép felhozatalával minden egyes alkalommal küszködött a játék, márpedig volt, hogy 10 másodpercenként szükségem volt iránymutatásra. Ez nagyon zavaró tud lenni, főleg, ha bennünk van a bugi. Hasonló teljesítménybeli probléma volt a mentésekkor is. Az első résszel ellentétben a Will of the Wispsben automata mentés van, ami bizonyos helyeken aktiválódik, és néha (viszonylag ritkán, de akkor is) bele akadt a játék. Ez egy komolyabb levegőben ugrálós-harcolós részen rosszul tud jönni.
Xbox One S-en játszottam, de a PC-s és One X-es verziókról is hasonlókat hallottam.
Karantén van, aki tud, otthon ül. Aki tudja, kezdje el az Ori and the Will of the Wispset, mert kevés játék nyújt ennyire szuper játékélményt. Mivel a Microsoft saját kiadású játéka, ha valakinek van Game Passa, már el is kezdheti ingyen letölteni. Sok dolgot tanulhatunk Oritól, például:
- ha összedolgozunk, könnyebb az élet,
- tök jó dolog segíteni másokon,
- és nincs szükség élethű robbanásokra, 9 trillió kézzel festett bolygóra és sokszázmillió dolláros költségvetésre, hogy egy játék igazán különleges legyen.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!
Rovataink a Facebookon