Egerek a tűzvonalban

Csukja be gyorsan a szemét, és mondja meg, milyen egér van a kezében. Infrás? Lézeres? Hány dpi-s a felbontása? Mekkora a sampling rate-je? Hány méter per szekundumos sebességre képes? El tud viselni legalább 20 g-s gyorsulást? Mennyi onboard memóriája van? Egyáltalán, milyen gyártmányú?

Nyugodjon meg, ha nem tudja, valószínűleg nincs is szüksége rá. Az az átlagos egér, amelyen most a kezét nyugtatja, valószínűleg nem került többe két-háromezer forintnál, mégis nagyszerűen mozgatja a kurzort. Ha kicsit akad, tisztogassa meg nedves ronggyal, jó lesz az.

Na de most képzelje el, ahogy ott áll a Counter-Strike világbajnoki döntőjében, szemben az ellenféllel, úgynevezett egy az egy elleni harci szituációban. Tízezrek figyelik lélegzet-visszafojtva, ahogy lövésre emeli az M4A1 Maverick gépkarabélyt. De jaj, 2,8 milliszekundummal elkésik, és a sivatag porában fekve, golyóval a hasában nézi végig, ahogy az ellenfél feláll a dobogóra. Egy profi játékos nem engedheti meg magának, hogy egy béna egér miatt veszítse el a világbajnoki döntőt.

Ez eddig világos. Ami viszont innen következik, az a pimasz marketing, a szoftveres buhera, a high-tech dizájn és a szektás okkultizmus olyan keveréke, amihez hasonlóra kevés példa akad a számítástechnika egzakt adatokra épülő világában. Tartson velünk az egérmitológia legmélyebb bugyraiba!

Kezdetben volt a szoftver

Kezdjük az alapoknál, a szoftveres beállításoknál. Mindennapos eset ugye, hogy bemegy az advanced felhasználó a Windowsban az egérbeállításokba, és egy kicsit állít a sebességen, mert túl lassúnak vagy gyorsnak érzi a kurzor mozgását. Nos, ezért egérfetisiszta körökben minimum gúnyos kacaj jár. Alapszabály, hogy a windowsos beállításokhoz nem nyúlunk, azokat pontosan középen, a hatodik vonáson hagyjuk, és a szoftveres gyorsítást kikapcsoljuk. Miért? Mert játék közben fontos a konzisztencia, vagyis hogy egységnyi idő alatt megtett egérút alatt mindig ugyanannyi utat tegyen meg a kurzor is.

Igen ám, de a Windows kényelmi okokból lehetővé teszi, hogy ha gyorsabban mozog az egér, nagyobb utat tegyen meg a kurzor a képernyőn, mint ha lassan haladna. Ez jól jöhet az Excelben a B4-esről a C19-es cellára való ugráskor, a játékban viszont megöli a szent konzisztenciát. Próbálja csak ki: állítsa a kurzort a képernyő egy adott pontjára, az egér bal oldalát támassza bal hüvelykujjának vagy egy stabil tárgynak, aztán lassan húzza az egeret vízszintesen jobbra vagy tíz centit, majd gyorsan vissza balra, koppanásig. Ha a kurzor túlfut a referenciaponton, a szoftveres gyorsítás be van kapcsolva, és az nem jó, hiszen ugyanakkora egérútra más-más hosszúságú kurzorút jut.

A hardcore gamerek szerint nem elég egyszerűen az egérbeállításokban kikapcsolni a gyorsítást, mert a gonosz Windows azt a lelke mélyén, a registryben tárolja, ezért a legbiztosabb módszer átírni a registry megfelelő értékeit. Mi a teszthez végigcsináltuk az egész procedúrát, de mivel semmilyen érzékelhető változást nem tapasztalt senki, bevallom, én most nagyjából annyira hiszek benne, mint abban, hogy Elvis halott. Viszont ha legközelebb fejbe lőnek, a lelkiismeretem legalább tiszta lesz.

Versenyfutás a dpi-ért

Na, most akkor vegyük egyik tesztalanyunkat, a Logitech zászlóshajóját, a G9x-et, ami olyan új, hogy még kapni sem lehet, és az árát sem tudni, itthon biztos kérnek majd érte legalább húsz-harmincezer forintot, az elődje, a G9 is annyi. A G9x jelenleg a világ legnagyobb felbontású, 5000 dpi-s, lézeres egere, amivel nemcsak saját 4000 dpi-s elődjét szárnyalja túl, hanem az összes versenytársát a Razer Lachesistől a Microsoft Sidewinderig (részletek a tesztben).

Az 5000 dpi a felbontást jelenti, vagyis az egér négyzethüvelykenként ennyi pontot (dpi: dots per inch) képes egymástól megkülönböztetni az asztalon vagy az egérpadon . Minél precízebb, annál jobb, gondolnánk. De az egérgyártók látványos dpi-versenye nem garancia semmire: Kodiak, a legenda máig egy filléres, mindössze 400 dpi-s Microsoft IntelliMouse 1.1-gyel játszik, aminek ára és felbontása is töredéke a mostani csúcsmodellekének. Kodiak mégis gond nélkül fejbe lő vele bárkit – a kérdés tehát nyilván az, hogy az ő teljesítményén vajon mennyit javít a tízszeres felbontás, és erre nemsokára választ is kapunk, türelem.

Ha Ön elmegy a boltba, és vásárol egy még nem is kapható, 5000 dpi-s egeret, hazamegy, bedugja, feltekeri a beállításokat a maximumra, ha már kifizette azt a rengeteg pénzt, nos, akkor azt tapasztalja majd, hogy a kurzor a legapróbb mozdulatra is kiszalad a képernyő szélére, vagyis olyan gyorsan mozog, hogy egyszerűen kezelhetetlenné válik. A windowsos beállításokban viszont nem veheti le a sebességet, mert az szigorúan tilos. Mit tesz ebben a helyzetben?

Használja az alkalmazás, jelen esetben a játék, a Counter-Strike saját beállításait arra, hogy visszavegye az érzékenységet! Ez a legnagyobb felbontású egereknél azt jelenti, hogy a beállítások között nincs olyan alacsony érzékenység, amivel még kezelhető lenne a játék, de sebaj, csak beírja az autoexec.cfg-be, hogy mondjuk „sensitivity 0.4”, és máris ugyanott tart, mintha lenne egy pc-bontóból lenyúlt, azonosíthatatlan márkájú egere. Na de ez az új, ez mennyivel precízebb! És mennyivel drágább!

A stílus maga az egér

Ha megfigyeli, ki hogyan játszik, látni fogja, hogy van, aki csuklóból, sőt ujjból; van, aki alkarból, és van, aki egyenesen bicepszből. Ez természetesen kihat arra, hogy milyen hardvert választ majd magának, már ha sznobizmusból nem a legdrágábbat veszi, mert az is megesik.

Kevesen gondolnák, hogy a testrészhasználat közvetlen összefüggésben áll az egérbeállításokkal. A legviccesebb látványt a bicepszesek, más néven az erőművészek nyújtják: ők arra esküsznek, hogy egy játékbeli 180 fokos fordulatra, tehát amikor a harcos rájön, hogy hátulról lőnek rá, és sarkon fordul, jusson legalább negyven-ötven centis egérút. A bicepszből játszók tehát kaszáló mozdulatokkal forgolódnak a játékban, és hardverigényük kiegészül egy focipályányi asztallal, rajta egy tepsi méretű egérpaddal. Bajba akkor kerülnek, ha gyorsan kell mozdulni, vagy ha útban van a szomszéd szoba fala. Tanulságképp tekintsék meg egy low sensitivity játékos tündöklését:

Aztán ott van a másik véglet, a finom csuklómozdulatokkal operáló precíziós sebészek kasztja. Ez a csoport viszonylag nagy érzékenységgel játszik (parasztosan mondva gyors az egere), na de ők meg akkor kerülnek bajba, amikor mesterlövészfegyverre váltanak, hiszen ilyenkor elég egy apró, önkéntelen mozdulat, és a célkereszt méterekre kerül a célponttól.

Erre találták ki az állítható felbontású egeret, mondhatnák most, és valóban: a tesztelt csúcsegerek mindegyikén van olyan gomb, amellyel játék közben változtatható az érték, vagy előre megadott (pl. 400-800-1600-3200), vagy a játékos által az egér setupjában meghatározott lépésekben.

De ha most hátradőlne a karosszékben, ne tegye. Egyes szekták szerint ugyanis kifejezetten ellenjavallott a dpi menet közbeni állítgatása. A folyamatos változtatás nemcsak lassítja a játékost, hanem rontja a szent konzisztenciát is: hogy várható el valakitől a pixelpontos célzás, ha örökké állítgatja az alapértékeket? Ugye, hogy sehogy.

Ebből következik, hogy az állítható érzékenységnek csak akkor van értelme, ha az ember az egerét másra is használja, például szabadidejében Word-dokumentumokat nyitogat vele, linkekre kattintgat, ilyesmi. Nehogy azt higgye. Tudja meg, hogy az igazán hardcore gamer pontosan ugyanazokat a beállításokat használja, amikor a desktopon lévő ikonokat próbálja eltalálni, mint amikor a terroristák nyaki ütőerét. Az igazán hardcore gamerek szerint fontos munka közben is konzisztenciára törekedni: mielőtt a desktopon egy ikonra tetszik kattintani, tessék kinézni rajta egy adott, lehetőleg egyetlen pixelnyi pontot, és úgy odavinni az egeret, hogy az egy kattintásra el is legyen találva.

Utazás a feket mágia bugyraiba

Ez volt eddig az egyszeregy, most jön a fekete mágia. Itt van mindjárt az úgynevezett polling rate. Nevezik sampling rate-nek és report rate-nek is, legyen magyarul, mondjuk, mintavételezési arány, fontos adat, a legtöbb gyártó büszkén meg is adja hertzben. A polling rate azt fejezi ki, hogy másodpercenként hányszor jelenti az egér saját pozícióját az operációs rendszernek, közvetve tehát a játéknak. Minél nagyobb az érték, annál jobb, mert a gyors mintavételezés kisimítja a kurzor mozgását, és csökkenti a késlekedést (latency). Sajnos az usb-port, amire manapság az egereket kötjük, alapból csak 125 hertzre képes, de sebaj, a jó egerek ezt felülírják, tudnak akár 1000 hertzet is, abból baj nem lehet. Aki szeretné kipróbálni, mire képes az egere, itt megteheti. Ebből a táblázatból pedig kiderül, hogy egy 125 Hz-es és egy 1000 Hz-es egér válaszideje között akár 7 milliszekundumos különbség is lehet, ami kritikus helyzetben megengedhetetlen. (Letölthető tesztprogramok: DX Mouse Timer és mouserate-s; reakcióidő-teszt)

De aki tényleg biztosra akar menni – és itt jutunk el a leginkább a high-end audióban elterjedt okkultizmus birodalmába a tökéletes adatátvitel érdekében természetesen arany, vagy legalább aranyozott usb-csatlakozóval ellátott egeret használ, mint a tesztünkben szereplő Razer Lachesis vagy a SteelSeries Ikari. Semmilyen tudományos vagy nem tudományos igényű teszt nem bizonyítja, mért jó az, ha aranyozott végű egeret dugunk a számítógép rozsdásodó usb-aljzatába. Semmilyen. De megakadályozhat ez bárkit abban, hogy aranyozott végű egérrel vakítsa barátait, ismerőseit? Nem akadályozhat meg.

Súlyok, gombok, retinaszakasztó gyorsulás

Aztán a súlyok. Biztos tudják, hogy vannak egerek, mint a G9x, amelyekbe néhány grammos súlyokat lehet dugni, a Logitechhez például négy darab négygrammos és ugyanannyi hétgrammos súlyocskát adnak, így a négy szabad helynek hála összesen majdnem három dekával tehető nehezebbé az egér. Maga a súlykészlet dobozostul olyan szép, hogy simán beférne egy dizájnkollekcióba a Coca Colá-s üveg és a Volkswagen bogár mellé. De hogy mire jó? Arra, hogy aki bicepszből dolgozik, legyen mit emelgetnie. Lassú, precíz mozdulatok kivitelezésére. Photoshopban kézzel hajkoronát szálanként kivágni. Vagy semmire. Különösen hogy a Razer és a SteelSeries direkt a lehető legkönnyebbre tervezi az egereit, természetesen profi gamerek ajánlásai alapján, akik az egész súlyügyre állítólag csak legyintenek, mert szerintük minél könnyebb, annál jobb.

Aztán az extra gombok. Azt még a legkisebb kisgyerek is tudja, hogy például egy kvarcóra annál jobb, minél sokgombosabb, és az elv átszivárgott az egérdizájnba is. Egészen addig a pontig, hogy tesztünk egyik alanyát, a Razer Boomslanget meg sem lehet fogni anélkül, hogy az ember véletlenül meg ne nyomna rajta valamit. És akkor még nem beszéltünk a különböző madzagiskolákról: az egyik szerint az egér farka legyen a lehető legvékonyabb, nehogy akár véletlenül is elmozdítsa az eszközt, a másik a karvastagságú, textillel burkolt zsinórra esküszik, nehogy a lanokra menet megtörjön a zsinór a zsebben. És akkor még mindig nem beszéltünk az eretnek Microsoftról, amely képes volt drótnélküli játékosegeret kihozni: a Sidewinder X8-at szintén nem lehet még kapni, de már megosztja a gamertársadalmat, amely eddig egyöntetűen a zsinór által nyújtott biztonságos adatátvitelre esküdött, és a kezébe nem vett volna rádiós vagy bluetoothos egeret.

És azt tudta, hogy az X8 a specifikáció szerint 75 g-s (!) gyorsulással is megbirkózik? A miheztartás végett: a Discovery űrsikló űrhajósait fel- és leszálláskor 3 g, az átlagos vadászpilótákat úgy 9 g éri. A legnagyobb gyorsulás, amit ember valaha elviselt, állítólag 46,2 g volt, de neki eltörtek a végtagjai, és leszakadt a retinája. Ahhoz, hogy egy egeret 75 g-s gyorsulásnak tegyünk ki, legalább egy interkontinentális ballisztikus rakétához kellene erősíteni, aztán kilőni.

Tegyük hozzá, léteznek az csúcsegereknek teljesen racionális, emberbarát funkciói is. Ott van például az onboard memória, ami általában csak néhány kilobájt (bár van már 128 KB-s egér is), de arra elég, hogy eltárolja a beállításokat, és ne kelljen mindig újrakonfigurálni az egeret. Vagy a kézmérettől függően cserélhető kabátok, más-más fogású felületekkel. Vagy a Roccat Kone fénycsíkjai, amelynek színét rgb-skála alapján lehet beállítani, tetszés szerint, akár szivárványszínű átmenetesre is.

Csak a felszínt sikerült megkapargatnunk. Ha maradtak még kínzó kérdéseik, olvasgassák naponta az egéroptimalizálás bibliáját, különös tekintettel a pirossal jelzett (vigyázat, kockázatos lehet) fejezetekre, mint az usb-port overlockolása vagy az egér szétszedéses módszerrel való lekönnyítése. Esetleg tekintsék meg minden idők legőrültebb egeres kísérletét házi laborral, lemezjátszóból barkácsolt tesztpaddal és beszédes grafikonokkal.

És most következzen világ legjobb egereinek tesztje.