A kormányfő szombaton jelentette be a költségvetési kiigazításokat . Ezek között több adókedvezmény is megszűnik, köztük 2007 januárjától a számítógépvásárlás 60 ezer forintos kedvezménye is.
A Sulinet Expressz program 2003-ban indult: eredetileg tanárok, diákok, gyermeküket iskoláztató szülők, felnőttképpzésben tanulók vehettek kedvezményesen számítógépet. A kezdeti konstrukcióban a gépek árából évenként 60-60 ezer forintot lehetett visszaigényelni, így - például a tartós bérlettel - az érintettek akár ingyen is juthattak számítástechnikai eszközökhöz.
Konjunktúra
A termékek köre kezdetben rendkívül széles volt, így például lehetett digitális fényképezőgépet, digitális videokamerát, projektort, hangfalakat és játékokhoz való botkormányokat is venni adókedvezménnyel. A programot emiatt számos kritika érte: többek szerint az nem csak oktatási célokat szolgált, hanem a konjunktúra állami eszközökkel való élénkítésével a kereskedők jóllakatását is.
2004-elején szűkült a megvásárolható termékek köre, majd jelentősen megváltoztak a feltételek. Jelentősen kibővült a jogosultak köre, 50 százalékos önrészt vezettek be, az adókedvezményt pedig sávosan érvényesítették.
Azóta bárki vehet kedvezményes számítógépet, aki személyi jövedelemadót fizet. Akinek a jövedelme kevesebb évi 3,4 millió forintnál (havi bruttó 280 ezer forint), az összevont adóalap adóját csökkentheti a vásárlásra fordított összeg 50 százalékával, de legfeljebb évi 60 ezer forinttal. Bármilyen vásárlás esetén így az eszköz felét mindenképpen ki kell fizetnie a vásárlónak.
Asztali gép és laptop
Ha valaki évente 3,4-4 millió forint között keres, az összevont adóalap adóját sávosan csökkentheti. Az adókedvezményt az évi 4 millió forintnál többet keresőkre nem érvényes. 2005 novembere óta a Sulinet Expresszben már csak asztali számítógép konfigurációkat és hordozható számítógépeket lehet vásárolni.
A Sulinet forgalma 2003-ban és 2004-ben is meghaladta a 22 milliárd forintott. 2005-ben némi csökkenés volt érzékelhető (18 milliárd forint). A legfrissebb adatok szerint 2006 júnis 11-ig 3 milliárd forintért vásároltak számítástechnikai eszközöket a programban.
Azt, hogy a Sulinet Expressz mégiscsak lendített valamit a hazai számítógépes ellátottságon, mutatja, hogy míg 2002-ben 21 gép volt 100 háztartásban, 2005 áprilisában már 41. A programnak azonban végig nem volt része a kedvezményes internet-előfizetés.