Mária
-6 °C
-2 °C

Zöld alma

2006.09.26. 10:30
Kevesebb mint két hete mutatták be Kaliforniában az új iPodot, lassan Magyarországra is megérkeztek az első darabok. Rögtön ki is próbáltuk a zöldet. A nano mostantól színes, meg a kijelző is erősebb, csak egy hibátlan szoftver kéne már hozzá.

Egyrészt van egy cég, amelyik úgy hirdeti magát, hogy a leginnovatívabb gyártó a világon, a folyamatos újítás náluk olyan, mint koleszterin a disznózsírban: természetes. Másrészt van egy termék, ami történetesen a világ legsikeresebb mp3-lejátszója, úgyhogy változtatni rizikós. Elég kellemetlen helyzet.

Belső konkurens

Az iPod nano piacra kerülése óta legyőzhetetlen, dacára az első szériákban jelentkező karcolódásnak, meg a nem túl bíztató akkuidőnek. Mégis, az Apple kénytelen volt változtatni, mert lassan már kínos volt, hogy egy éve változatlan formában árulják a modellt.


Klikk a galériába!

A legnagyobb probléma az ár-érték aránnyal volt: 2005 szeptemberében még bőven el lehetett kérni 65 ezer forintot egy két gigabájtos modellért, egy évvel később a konkurensek ugyanennyiért már kétszer ekkora kapacitást adtak. Az tehát természetes volt, hogy az Apple kénytelen lesz növelni a gigabájtokat. Ezt meg is tették, a 2, 4 és 8 gigabájtos verzió annyiba kerül, mint korábban az 1, 2 és 4 gigás, tehát 50-, 65-, és 80 ezer forintba. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a 8 gigabájtos nano ugyanúgy 250 dollárba kerül, mint a 30 gigabájtos, filmlejátszós nagy iPod, viszont az Apple egészen más célközönségnek szánja a két modellt, úgyhogy elvileg nem jelentenek majd konkurenciát egymásnak.

Szóval az új nano twice as amazing, legalábbis ami a kapacitást illeti. Meg az akkut is, mostantól ugyanis 24 órán keresztül működőképes a modell. Őszintén szólva a rövid teszt alatt nem hallgattam ennyi ideig a lejátszót, mindenesetre 10 óra folyamatos lejátszás után is nagyjából 60 százalékon állt az akku.

Ismert füles

Távirányító-miniteszt
Azért szeretem jobban a shuffle-t, mint a nanóm, mert utazás közben sokkal használhatóbb. Ha dalt akarok léptetni, nem kell folyton benyúlni a lejátszóért a zsebbe, kikapcsolni a billentyűzárat, kattintani, aztán visszafele ugyanez. Az Apple távirányítóval viszont a nano is olyan jól használható lesz, mint a shuffle. A gombok pont olyanok, mint a kijelző nélküli modellen, szóval könnyen kezelhető a szerkezet. A kialakításnak hála könnyedén magunkra csippenthetjük a távirányítót, ráadásul a kiegészítő segítségével rádióként is használható az iPod. Az extra nélkül nem az igazi a nano, kár, hogy azzal együtt meg baromi drága: 22 ezer forintba kerül a távirányító, míg az első generációs shuffle 25 ezer forint. Pedig abban még fél gigabájt memória is van.
A kijelző fényereje lényegesen jobb lett, 40 százalékkal, állítja az Apple. Ez persze önmagában senkinek sem tűnne fel, de odaraktam a készüléket szegény kis elsőgenerációs nanóm mellé, és tényleg látszott a különbség: a fehér fehérebb, jobbak a színek, ami főleg a fényképek nézegetése közben jöhet jól. Mondjuk egy kezemen meg tudom számolni, hogy eddig hányszor éltem át újra nyaralásokat, baráti összejöveteleket, vagy párkapcsolati mérföldköveket a másfél colos kijelzőn, de van, akinek ez fontos.

Az viszont öröm lehet mindenkinek, hogy a menük továbbra is magyar nyelvűek, ami némi nacionalista önhittségre adhat okot annak, akinek van igénye ilyesmire. Mindenesetre összesen húsz nyelven tud megszólalni a nano, a régióból a csehek, a lengyelek meg az oroszok kaptak még saját menüt, úgyhogy Ausztriát leszámítva az összes szomszédunknak beinthetünk az iPoddal.

A navigációs kerék új borítást kapott, ez tényleg kellett: a régi pár kör után elkezdte csiszolni az ujjamat, 4-5 hangosítás után már nem volt ujjlenyomatom. Az új verzió felülete finomabb, úgy csúszik rajta az ujjunk, ahogy kell neki.

A nano új fülhallgatót is kapott. Ez a kiegészítő az iPod elsőszámú reklámhordózó felülete, hiszen ideális körülmények között buszon, séta közben csak ennyi látszik belőle. Monacóban éreztem először úgy, hogy inkább elrejteném, mint mutogatnám a fülhallgatómat: szinte mindenki ilyet hordott a fülében, tízből nyolc a jól ismert fehér-szürke füles volt.

Nem ismerem a pontos számokat, de biztos vagyok benne, hogy a magyar Apple baromi jó évet zár, már ami az iPod-eladásokat illeti. Tavaly több mint 12 ezer darabtól sikerült megszabadulni, de csak elvétve láttam mások fülében a fehér-szürke kiegészítőt, most viszont egyetlen metróút alatt 2-3 iPod-fülhallgatóval is találkozom, legalább duplázásra gyanakszom. Lassan itthon is rejtegetnem kell majd a kiegészítőt.

Pedig az új füles sokkal jobb elődjénél, erőteljesebbek a basszusok, de hangerőben is többet tud, mondjuk még mindig nem eleget, tömegközlekedve gyakran nem is hallani a dalokat. Remélem mostanra sikerült kiküszöbölni a korábbi generációknál rendszeresen jelentkező problémát, hogy tudniillik egy hónap használat után, 85 százalékos hangerő fölött menthetetlenül elkezdtek recsegni.

Nano retro

Az új nanóhoz új iTunes is jár. A hetes verzió kell neki, a korábbiakkal el sem indul, viszont ezt sem kapjuk meg cd-n. Az optikai adattároló áldozatul esett a kisebb csomagolásnak, fogalmam sincs, hány százalékkal thinner, hányszor as amazing, a lényeg az, hogy cd nincs, a szoftvert le kell tölteni. Magyarországon ez akár probléma is lehet, alig félmillió embernek van szélessávú kapcsolata, és akadhat olyan, aki netkapcsolat nélkül, de kívánja az életérzést.


Klikk a galériára!

Nagyobb baj, hogy az új iTunes korántsem hibátlan, hiába van tele rengeteg jópofa szolgáltatással, látványos grafikai elemmel, ha lejátszás közben beszaggat a szoftver. Az Apple már dolgozik a javított verzión, addig is érdemes valamilyen alternatív zenelejátszót letölteniük azoknak, akiknél hibásan működik az új iTunes, de nem használhatják a hatos verziót, mert második generációs nanót vásároltak.

A legfontosabb persze a külső, amit a végére hagytam, nehogy a többség a cikk elején abbahagyja az olvasást. Szóval nem kell nagy nyomozónak lenni ahhoz, hogy lássuk, az Apple visszanyúlt a minihez. Nagy bátorság ez, hiszen a nano a legsikeresebb lejátszó volt, a teljesen új külső új helyzetet is teremthet. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy annak idején a mini volt piacvezető, mégis formát cseréltek, most meg csak visszatértek a jól bevált recepthez.

Az új borítás alumínium, ami jóval strapabíróbb, mint a korábbi modell műanyagja, karcolódást sem láttam rajta párnapos használat után, pedig volt, hogy kulcsokkal utazott. Az új burkolattól hűvösebb, fémesebb a lejátszó tapintása, a színek, és a lekerekített élek miatt meg vesztett valamennyit minimalizmusából a modell.

Versenyben

Nekem a régi jobban tetszett, viszont ezzel a véleményemmel teljesen elszigetelődtem a szerkesztőségben. A többség, köztük az esztétikához elméletileg értő kultrovatosok, a kütyük tesztelésében járatos munkatársak, elszánt bloggerek, azt állították, hogy az új nano szebb, mint elődje, mert színes, mert hasonlít a minire, mert csak. Aztán nagy nehezen sikerül olyanokat is találnom, akiknek jobban tetszett a régi: mert elegánsbab, mert nem színes, mert nem hasonlít a minire, mert csak. Az eldönthetetlen kérdésre, majd a következő egy év ad választ, kiderül, hogy a piacnak mennyire tetszett az újítás.

Mindenesetre a nano újra versenyképes: a konkurencia ugyanennyi pénzért nem tud lényegesen többet adni. Kapacitásban semmiképp, a Sandisk, a Samsung ugyanúgy 4 gigabájtot ad nagyjából 65 ezer forintért, mint az Apple. Közben nagyobb kijelzőkkel, beépített FM-rádióval vagy hangfelvevővel próbálják megtörni az iPod 75 százalékos piaci részesedését, a felhasználók többsége (háromnegyede) viszont sokkal többre értékeli a brandet, az életérzést, mint a rádiót.

Szolgáltatásokkal nehéz lesz megtörni az iPod uralmát, a konkurencia csak abban bízhat, hogy egyre többen lesznek, akiket zavar, hogy mindenhol fehér-szürke fülhallgatót látnak, ezért váltanak: új életérzést keresnek. Ahogy a dolog most áll, az iPod uralmát csak az Apple tudja megtörni.