Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Ötven évet kaphat a hacker

2005.11.07. 16:10
Jeanson A. most húsz éves, és elképzelhető, hogy élete legszebb éveit már maga mögött tudhatja. Az ügyészség szándékai szerint 50 évre rácsok mögé dugják, mivel az interneten megszerezte az irányítást 400 ezer számítógép felett, és a kiépült botneten át spamot terjesztett.

Két évvel ezelőttig az internetes bűnözés alatt többnyire a vírusirtást, crackelést és nagy weboldalak megtámadását értették. Az infantilis webvandalizmus azóta jelentősen átalakult, és egyesek számára haszonszerző tevékenységgé vált. Trójai behatoló programokkal, vírusokkal és a segítségükkel terjesztett kéretlen reklám emailekkel (spammel), célzott szabotázsokkal és zsarolásokkal jó pénz kereshető. A ma forgalomban levő, valóban hatékony kártevő programok nagy részét készítőik eleve bűnös szándékkal indítják útjára, írta a Der Spiegel.

Komplett szolgáltatás

A Kaliforniában élő Jeanson A. esete kiválóan szemlélteti a jelenséget. Az amerikai igazságszolgáltatás pedig mindent megtesz, hogy a hacker ügyéből példát statuáljon.

A vádirat szerint a 20 éves fiatalember egy kártevő programmal 400 ezer számítógépet fertőzött meg és kötött hálózatba, amelynek különböző "szolgáltatásait" aztán áruba bocsátotta. Így megrendelhető volt tőle spam terjesztése, vagy bizonyos weboldalak tömeges oldalbetöltés útján való lefagyasztása (Denial of Service, DoS-támadás).

Jeanson A. a szolgálatait többek közt egy IRC-csatornán kínálta. Az ügyészség szerint a hacker kísérletet tett zsarolásra is, vagyis a spameléstől vagy DoS-támadástól fizetség ellenében tekintett volna el. A fiatalembert múlt hét közepén vették őrizetbe.

Ugrik a BMW

Az ügyészség most azon van, hogy a hackert minél előbb bíróság elé állítsák. Ha bűnösnek találják minden vádpontban, akár 50 év börtönre is ítélhetik.

Jeanson A. ügyéből amiatt is példát akarnak statuálni az ügyészek, mert a hacker volt olyan ostoba, hogy a támadásai egyik célpontjának az amerikai haditengerészet légi hadviselési központját választotta a kaliforniai China Lake-ben.

Míg több szövetségi államban terrorista cselekménynek minősül az ilyen támadás, Jeanson A.-t tisztán anyagi indokok vezérelték. A botnet bérletéből az elmúlt hónapokban 60 ezer dollárhoz (12,6 millió forinthoz) jutott. Ebből BMW-t és nagyteljesítményű számítógépet vett magának. Az ügyészség kezdeményezte a javak elkobzását.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.