Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Európai nem a szoftverszabadalmakra

2006.05.26. 09:50
Az Európai Bizottság közleménye szerint a számítógépes programokat kiemelik a készülő közösségi szabadalmi irányelvből. Elfogadása után az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) is ehhez tartja majd magát.

A szoftveres szabadalmak ellenzőit is meglepte az Európai Bizottság (EB) véleményének megfordulása. Az EB a múlt héten jelentette be, hogy a számítógépes programokat kiemelik a készülő közösségi szabadalmi irányelvből. Ez az irányelv az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) munkáját is szabályozza majd, írta a CNet.

Az EPO-t köti a szabadalmakra vonatkozó új egységes közösségi jogszabály, áll az EB közleményében. Az irányelv tervezete a 28. paragrafus 1(a) pontban kifejti, hogy a szoftveres szabadalmak nem élvezik az egyéb szabadalmak védettségét, adott esetben és bíróság előtt érvényüket veszthetik.

Korábban mást mondtak

Ez a kijelentés ellentétesnek tűnik az EB tavaly hangoztatott álláspontjával, miszerint az EPO a műszaki fejlődéshez hozzájáruló szoftveres szabadalmakat meg fogja adni. Mindezt akkor annak ellenére hangsúlyozták, hogy az Európai Parlament (EP) elvetette a szoftverszabadalmakra vonatkozó irányelvet. Ez a jogszabály szélesítette volna a szabadalmaztatható szoftveres megoldások körét.

A szabad információs infrastruktúra alapítvány (Foundation for a Free Information Infrastructure), amely komoly kampányt folytatott az európai szoftveres szabadalmak ellen, furcsállja az EB hangnemének változását. "Meg vagyok lepve. Annyit jelentene ez, hogy az EB elismeri az európai szabadalmi konvenció (EPC) érvényét? Vagy valamit félreértettem volna?" - tette fel a kérdést Pieter Hintjens, az FFII elnöke.

Lopakodva változó gyakorlat

Az EB múlt heti állásfoglalása Adam Gierek lengyel EP-képviselő áprilisi kérdésére született. Gierek azt tudakolta, hogy a közösségi szabadalmi irányelv vajon elismeri-e az EPO jelenlegi, szoftveres szabadalmakat is bejegyző gyakorlatát.

Hintjens szerint ugyanakkor nem elegendő, ha csak bírósággal lehet majd érvényteleníteni a szoftveres szabadalmakat. A szabadalmi hivatalnak független fellebbezési eljárást kellene biztosítania, az ellenérdekelt felek az Európai Közösségek Bírósága (ECJ) előtt indított költséges perre szorítása helyett.

Ebben a formában a még meg nem támadott szoftveres szabadalmak hatalmas terhet jelentenek az iparág, azon belül is főleg a kis szereplők számára, fejtegette az FFII elnöke. Adam Gierek kérdése és az EB teljes válasza az EP honlapján olvasható.