Áfonyás bukta acélberakással
További Mobil cikkek
Éppenséggel van miért szidni a Nokiát. Eddig a kárunkra szórakozott, tökéletesnek nem mondható termékekkel árasztotta el a piacot, de a mindenféle egzotikus országokból összehordott formatervezői és mérnökei most végre olyan okostelefont készítettek, amely méltó a nevéhez. Persze ezután is szidhatjuk a Nokiát, a kivételesen jól sikerült N70 ugyanis elég drága, és nyilván ezután sem tűnnek el a boltok polcairól a kevésbé jól összerakott modellek.
Ügyes gombok
Mint az köztudott, három tagja van az exkluzív N-sorozatnak: fotózásban erős a hülye formájú N90, zenehallgatáshoz lesz kiváló a gigatikus négy gigabájtos merevlemezzel felszerelt N91, ha egyszer megjelenik, az N70 pedig szokványos okostelefon, amely már a kinézetével is tarol. Az N70 is egyfajta dizájnmobil, de szelíd vonalaival és szolid színeivel nagyon távol áll a Nokia korábbi dizájnsorozatától, amelynek sorjás műanyagberakásai talán egy izzadtsággal mélyen átitatott, szegecsekkel teletűzdelt bőrkabáthoz, vagy egy prosztó fenéktetováláshoz passzolnak leginkább.
Bár a mobil mutatós, vannak apró hibái: a kis méretű gombokkal nehéz sms-t pötyögni, a bizonytalanul mozgó irányítógomb pedig gyakran mellélő. A Nokia okostelefonokon megszokott speciális gombok - irányító, cerka, menü, törlés - mellett azonban megjelent egy multimédiás gomb is, amelyre bármilyen alkalmazás beállítható, én a zenelejátszót választottam, mert az a legfontosabb. Eltűnt ugyan a hangirányítás gombja a készülék oldaláról, de megjelent helyette egy extra exponálógomb, amelyet mindig kézre esik. A fényképező szoftvere ráadásul az exponálóval lőtt képeket automatikusan elforgatta kilencven fokkal, így nem diavetítéskor kell a készüléket forgatni.
Sajnos a beépített két megapixeles kamerának nincs autofókusza, mint az N90-nél, ami meg is látszik a közeli képeim élességén. Az okostelefon ugyanakkor nagyon sok mindenben megpróbálja helyettesíteni a számítógépet, van például egy benne képszerkesztő, amellyel forgatni, élesíteni, méretezni és kivágni is lehet a képeket, még a vörös szemek eltüntethetőek. A kész képek ezután bluetooth vagy usb kapcsolaton közvetlenül is áttölthetők egy kompatibilis nyomtatóra, ahonnan azonnal papírra kerülhetnek. Már a kiegészítő szoftverek vásárlása is elintézhető a mobilon: egy szoftver segítségével a Nokia és a Hangango katalógusaiból lehet progamokat letölteni. Azon már meg sem lepődtem, hogy Symantec tűzfal és vírusirtó fut a rendszeren.
Okos technika
A 6630 óta alig változtak a 3G okostelefonok. Az N70 kijelzője ugyanakkora, mint ez elődjéé, és 176x206 képponton 262 ezer különféle színt tud megjeleníteni, az ikonok azonban már háromdimenziós hatásúak, ami szép. Egyedüli látványos változás, hogy kisebb lett a töltőcsatlakozó, ami vékonyabb telefonok gyártását is lehetővé teszi majd, és a pop port is egy kicsit feszesebben tartja a fülhallgató kábelét - lazán körbe tudtam lóbálni a telefont anélkül, hogy leesett volna. AzN70 egy feltöltéssel általában 2-3 napig működött, zenehallgatás nélkül, sok fotózás mellett.
Okostelefont még nem látott júzereknek sem kell aggódniuk, a mobil segít és tanít. Első indításkor az N70 felismerte a SIM-kártyámat és automatikusan beállította a mobilszolgáltató internetezéshez és wapozáshoz szükséges elérési pontjait, a Settings Wizard nevű eszközzel pedig Gmail postafiókomat is beállíthattam. A profiknak unalmas és teljesen fölösleges animált bemutató a kezdőknek nagy segítség lehet, ha van türelmük végignézni. A mobil Magyarországon bruttó 140-150 ezer forintért kapható.