Miért torrentezik a magyar?

A két csoportból összesen több tízezer választ kaptunk a kérdéseinkre, ami így alighanem a témában valaha zajlott legnagyobb magyar felmérés – de természetesen ezzel együtt sem reprezentatív, csak az érdeklődő Index-olvasók, illetve a nevén nem nevezett torrentoldal tagjainak véleményét tükrözi. És ha nagyon cinikusak akarunk lenni, akkor felmerülhet bennünk, hogy még az övéket sem teljesen korrekten, elvégre ha az embertől azt kérdezik, hogy lop-e, átfuthat rajta a gondolat, hogy a válaszban, ha ne is hazudjon, de ne fejtse ki teljesen az igazság minden részletét, ahogy a politikusok szokták kényelmetlen helyzetben.

Magyarország, warezország

Valószínűleg rögtön az első kérdés eredménye infarktusközeli állapotokat fog előidézni az Asva (meg az Artisjus, a Mahasz, a BSA – lassan több szerzői jogvédelemmel foglalkozó szervezet van az országban, mint kisgazdapárt volt a kilencvenes években) háza táján. Az Index-olvasók 68 százaléka vallotta be, hogy rendszeresen használ fájlcserélőt, további 18, aki ritkán; 6 százalék már abbahagyta, és mindössze 8 százalékuk torrentszűz. És itt kérünk előre is elnézést, amiért össze fogjuk mosni a torrentezés és a fájlcsere fogalmait, tudjuk, hogy előbbi csak egy technikai megvalósítása az utóbbinak, de annyira elterjedt, hogy a felhasználói kör nagyjából megfelel az összes fájlcserélő júzernek.

A képet tovább árnyalja a nemmel válaszolók indoklása: a két legnépszerűbb válasz a warezolás más formáira (kalóz ftp-oldalak, illetve a jó öreg manuális másolás a haveroktól) hivatkozott, a többieket vagy nem érdekli az egész, vagy nem férnek hozzá erre alkalmas számítógéphez, vagy nem értenek hozzá – mindössze 15 százalékot (ami az összes indexes válaszadóra vetítve csupán 2,5 százalék) tartanak vissza etikai aggályok a fájlcserétől.

Mit, miért, és hogyan?

Innentől kezdve az indexes olvasó mellé beléptek a torrentoldalról kapott válaszok is (tőlük nem sok értelme lett volna megkérdezni, hogy használnak-e ilyesmit, és ha nem, miért). Bár a nemzetközi trendek azt mutatják, a tévésorozatok a legmenőbbek a fájlcserélő hálózatokon, nálunk a mozifilmek vezetnek: az Index-olvasóknál 78, a hardcore torrentezőknél 94 százalék jelölte be, mint jellemző letöltést. A másik kategória, ahol jelentősen eltért a két csoport, a videojátékoké, amire a torrentesek sokkal jobban rá vannak indulva, mint az indexesek (59, illetve 41 százalék). A többi kategóriában hasonló eredmények jöttek mindkét kérdőívről, a beszkennelt könyvek okoznak csak meglepetést az vártnál jóval magasabb (30-35%) arányukkal.

A „mit?"-nél még érdekesebb kérdés a „miért?", amit a szerzői jogvédők hajlamosak annyival elintézni, hogy a netezők lopnak és slussz. A fájlcsere ingyenessége helyett azonban azt említették a legtöbben, hogy olyasmiket töltenek le, amiket egyébként esélytelen, vagy nagyon körülményes lenne boltban megvenni. A letöltés és a legális beszerzés közötti sebességkülönbség, és a kényelmi szempontok (nem kell lemezekkel bajlódni) összesen szintén elég jelentős részt adtak ki a válaszok között. Ennél a kérdésnél megnéztük az eloszlást direkt azokra koncentrálva is, akik egy későbbi kérdésnél az anyagi helyzetüket az átlagnál jobbnak, vagy sokkal jobbnak értékelték. Kiderült, hogy a fájlcsere nem igazán pénzkérdés: pár százalékot csökkent csak az „azért, mert ingyen van" válaszok aránya azok között, akik jobban megengedhetnék maguknak a legális vásárlást.

A torrentoldalról kapott válaszok között kicsit magasabb volt az ingyenességgel indoklók aránya (azok kárára, akik olyan dolgokat töltenek le, amiket másképp nem tudnak beszerezni), de még köztük, „legmegátalkodottabb kalózoknak" bélyegzett rétegben is 43 százalékkal kisebbségbe szorult a „mert ingyen van" ok.

Lopni, megyünk lopni

Lopás-e a fájlcsere? – tettük fel a kérdést, amin pontosan a fájlcsere feltalálásának pillanata óta rágódik több hadseregnyi jogász. A válaszadók nagyjából egyharmada bújik a „nem okoztam senkinek kárt, ergo nem loptam" indoklás mögé, egy másik egyharmad pedig némi szégyenérzettel felvállalja, hogy amit tesz, az lopás. A többiek vagy kibújnak a kérdés alól azzal, hogy nem tudják, vagy kijátsszák a Robin Hood-kártyát: a nagy kiadók csak élősködnek az előadókon meg a vásárlókon, ezért nem is bűn lopni tőlük. Nem különösebben meglepő, hogy a jó anyagi helyzetűek között dupla volt a fájlcserét etikai okok miatt elutasítók aránya (vastag pénztárcával kétségtelenül könnyebb ezt az utat választani), az viszont igen, hogy a hardcore torrentezők között volt a legtöbb a „nem tudom" válasz.

Sok felmérés (sokféle eredménnyel) foglalkozott már azzal, hogy a letöltések működnek-e egyfajta kipróbálható demóként, és a fájlcserélők megveszik-e néha legálisan is azt, amit egyszer már leszedtek a netről. A mi kérdőívünk szerint a válasz határozottan igen: a nagy többséggel előfordult már ilyen, az egyötödükkel rendszeresen. Úgy tűnik tehát, van alapja a fájlcsere mellett kiálló zenészek érvelésének, miszerint a fájlcserét nem tiltani kell, hanem kihasználni, és olyan zenét csinálni, amit hajlandók így is megvenni a rajongók.

A „nem üldözni kell, hanem alternatívát nyújtani" elvét támasztja alá az a kérdés is, amiben egészen direkt módon rákérdeztünk, hogy használna-e a nép fájlcsere helyett valami hasonló minőséget és választékot nyújtó fizetős megoldást. Kedves kiadók, tessék megkapaszkodni: saját bevallása szerint a nép használna ilyet, ha lenne. A többség egyetlen kritériuma, hogy legyen sokkal olcsóbb, mint a hagyományos bolt – és az iTunes ultrasikeres üzleti modellje az Apple 30 százalékos jutalékával azt mutatja, hogy ez megoldható, bőven van mit levágni a hagyományos alkotó-kiadó-nagyker-kisker-vásárló lánc árréseiből (főleg ha a középső hármat úgy ahogy van, kihagyjuk). Még a keményvonalas kalózok között is többen mondták, hogy áttérnének a hivatalos útra, mint amennyien nem.

Jogi káosz

A fájlcsere magyarországi jogi helyzete egy merő káosz. A nemzetközi is az (lásd a Pirate Bay pereskedését), de a magyar különösen. Először is tegyük félre a szoftvereket (azokra más szabályozás vonatkozik), és koncentráljunk a zenére és filmekre, úgyis azok a jellemzőbb letöltési célpontok. Az ilyen tartalmak magáncélú, jövedelemszerzést nem szolgáló letöltését a törvény a szabad felhasználás körébe sorolja, és engedélyezi, az alkotókat pedig az adathordozók árába épített adóból kárpótolja (tavaly volt egy kísérlet arra, hogy büntethetővé tegyék a magáncélú letöltést, de a törvényjavaslatot leszavazta a parlament).

Igen ám, de a fájlcserében éppen az a lényeg, hogy nem csak letöltünk, de tőlünk is töltenek le, a megosztás pedig a jogvédett tartalom nyilvánosságra hozása, amit már büntet a törvény. Méghozzá, extrém esetben (anyagi haszon, különösen nagy károkozás, stb.) akár nyolc év börtönnel. Viszont az összes magyar szerzői jogvédő szervezet rendszeresen kijelenti, hogy ők csak a nagy halakra akarnak vadászni, az egyszerű júzereket nem bántják.

Ez tehát nagyjából a magyar jogi helyzet, és ennek fényében nézzük, mit tud a mindebből az egyszeri torrentező: nagyjából a negyedük él abban a hitben, hogy ez teljesen legális, és az Artisjus matricájával minden meg van oldva. Ötödük úgy tudja, hogy törvényt sért, 40 százalék emellett megjegyzi, hogy mint egyszerű felhasználót, őt ezért úgysem fogják bántani (ez áll a legközelebb a valósághoz), a maradék, nem is kevés válaszoló pedig a „nem tudom" mögött sorakozik fel. A torrentoldalról jött válaszokban is hasonló a szórás, de náluk még több a nem tudom, és kevesebb a biztonság hamis illúziójában élő válaszoló.