Hatféle online őrület

Online kurvaanyázó idegbetegség (vagy online időszakos robbanékonysági zavar)

Csakúgy, mint egy sorozatgyilkos, ő is normálisnak tűnik először. Órák vagy akár napok telnek el aközött, hogy viccesen, kedvesen kommentál, levelez, majd gyomorforgató stílusban küld el – jó esetben – az anyjába. Úgy fröcsög, hogy még a hírhedten idegbeteg Christian Bale is nyugalomra intené. (A Terminátor főhőse a film forgatásán cirka fél órát üvöltözött gusztustalan stílusban egy kollégájával, aki véletlenül belesétált a jelenetbe. Hallgassa meg!)

Az online kurvaanyázó idegbeteg azért portyázik a neten, mert kisebb a valószínűsége, hogy a szenvedő fél pofán vágja. Esetleg a dühkitörése azért is szélsőségesebb, mert attól tart, hogy a hangszín, mimika, testbeszéd hiányában nem fogják eléggé érteni a mérgét.

A való életben ezt a betegséget időszakos robbanékonysági zavarnak (IED) hívják. Az IED-esek nyugodt betegek, akik stresszhelyzetekben megmagyarázhatatlan, indokolatlan dührohammal reagálnak. A szakértők szerint gyakran találkozni közlekedési dugókban velük, sőtúgy vélik, számos, családon belüli erőszakos esetben is az IED lehet az igazi felelős. Az IED, ahogy a bipoláris depresszió is, a szerotonináramlással van összefüggésben, ezért szerotoninblokkoló gyógyszerekkel kezelhető. A chicagói egyetem kutatói szerint az amerikaiak öt-hét százaléka, vagyis tizenhatmillió ember szenved az IED-től.

F5-függőség (vagyis alacsony frusztrációs tolerancia)

Ő az a felhasználó, aki ír egy blogbejegyzést, vagy frissíti a státuszát, és azonnal úgy érzi, megalkotta az internet történetének eddigi legtökéletesebb darabját. Következő gondolata szerint az alkotás arra hivatott, hogy a lehető legszélesebb rétegek megismerkedjenek vele. Az F5-frusztrált három másodpercenként csekkolja az oldalát, hogy érkezett-e a bejegyzésére komment. Ha érkezett, akkor fél másodpercen belül reagál rá, legalább három különböző kommentben, majd újrakezdi a frissítést. Ha nem reagál senki a posztjára, saját maga indít threadet: „Mi van már? Hallóóóó! Senkinek nincs hozzáfűznivalója?”

A való életben ennek az állapotnak a neve alacsony frusztrációs tolerancia. Mértéke azt a frusztrációmennyiséget jelöli, amennyit az egyén képes elviselni anélkül, hogy eredetei célját megváltoztassa. A frusztrációs tolerancia egyedi meghatározásának általánosan használt eszköze a Saul Rosenzweig által 1945-ben kidolgozott PFT (képes frusztrációs teszt). A teszt elvégzése számos munkakörben a pályaalkalmassági vizsgálat protokolljának részét képezi. Az interneten azért gyakori ez a kór, mert az internet a türelmetlenségnek kedvez. Itt mindent azonnal lehet. Nem kell kivárni, amíg a tévé leadja a videoklipet, akkor és annyiszor kattintunk rá, ahányszor csak kedvünk tartja. Alig valamire kell várni. A vetkőző csaj is csak két kattintás és három dollár.

Kóros webes képzelgés (vagyis az online Münchausen)

Ő az, aki letaglózva közli csetpartnerével, hogy a kutyája, az édesapja vagy egy nagyon közeli barátja hirtelen elhunyt, esetleg róla derül ki, hogy rejtélyes vágat nyílt a lapockája és a dereka között, amelyből zöldes lé szivárog. Együttérző leveleket és kommenteket kap, az is lehet, hogy egy bátorító tekintetű kölyökmacska fotóját is elküldik neki. Néhány hónappal később újabb tragédia üti fel a fejét. Megerőszakolják, majd még aznap lebénul egy sajnálatos baleset következtében. Ezután az édesapja is meghal. Újra.

A való életbeli formája a Münchausen-szindróma. A betegek tudatosan szimulálnak valamilyen fizikai rendellenességet, betegségeket találnak ki, és kórházról kórházra járnak kezelésért. A betegség nem pusztán tünetek kitalálása és szimulálása, komoly érzelmi problémák állnak a hátterében. A betegek általában intelligensek és találékonyak, nemcsak azt tudják, hogyan mímeljék a betegségeket, hanem bizonyos szintű orvosi tudással is rendelkeznek.

Kezelőjüknél elérik, hogy kórházba kerülhessenek, ahol komoly vizsgálatokat és kezeléseket végeztetnek magukon, esetleg nagyobb műtéteket is beleértve. Tudatában vannak a csalásnak, motivációjuk és figyelemfelkeltésre irányuló vágyuk azonban tudatalatti eredetű. A kiberMünchausen legékesebb példája egy Kaycee Nicole nevű, tizenkilenc éves, leukémiás blogger esete volt. Két év szívszorító blogolás után derült ki, hogy az egész mögött egy Debbie Swenson nevű, negyvenéves nő áll, aki egyáltalán nem rákos. Kaycee két év blogolás után meghalt, olvasói pedig el szerettek volna menni a temetésre, így derült ki a turpisság.

Nyelvtannáci attribútum (vagyis online kényszerbetegség)

Képtelen megállni, hogy egy ötszáz szavas szövegben található egyetlen elütésre ne hívja fel a figyelmet. Minden esetben emlékezteti a szerzőt, hogy „éssel nem kezdünk mondatot”, „az ékezetek nélkül írni még magánlevelezésben is pongyolaság”, valamint hogy az „stb.” helyesen leírva „és a többi”.

A való életben a szélsőségesen kényszeresek úgynevezett kényszerbetegségben (obszesszív-kompulzív zavarban) szenvednek. A betegeknél bizonyos gondolatok és cselekvések kényszerítő erővel hatnak. Leggyakoribb kényszergondolatok a fertőzéstől, a bepiszkolódástól való félelem, vagy agresszív gondolatok a beteg által szeretett személyek iránt. Tipikus kényszercselekvések például a vég nélküli kézmosás, az órákig tartó fürdés meghatározott ceremónia szerint, vagy bizonyos rituáléval történő elindulás otthonról, ami sokszor lehetetlenné válik az egyre bővülő szertartások miatt. Gyakori a zárak, kapcsolók ellenőrzése, bizonyos dolgok megérintése, megütése, megigazítása, és akár a nyelvi rendszerekre is kiterjedő túlzott rendmánia.

Megalázó önismerethiány

Mindannyiunk számára létezik az a webes tér, ahol igazán otthon érezzük magunkat. Legyen az üzenőfal egy remek analfistingoldalon, egy staff címmel ellátott munkahelyi levelezőlista vagy a curlingseprűfanszájt csetoldala. Minden otthonos helyen, közösségi hálózatban, listán van egy vagy néhány ember, aki egyáltalán nem illik oda. Orros szmájlikban és felkiáltójelekben bővelkedő üzeneteket ír, amelyekben minden poénra ostobán rákérdez, ezért folyton rajta röhög mindenki. Nyilvánosan is megszégyenítik, és bármikor elhagyhatná a közösségi teret. De sosem hagyja el.

A való életben ezt a jelenséget a figyelemkereső magatartást mutató emberekhez – rendszerint gyerekekhez kötik, azonban olyan pszichotikus felnőttek jellemzője is lehet, akik saját magukat alázzák meg annak érdekében, hogy felfigyeljenek rájuk. Ha az idegesítő felhasználónak azt írja valaki, hogy „Tihamér, takarodj már innen, idegesítő pöcsfej vagy!”, akkor Tihamér boldog, mert valaki végre a nevén szólította, tehát bebizonyosodott, hogy legalább egy valaki tud a létezéséről.

Internetes Asperger-szindróma (vagyis a troll)

A túlzott internethasználat miatt elvesztette a hagyományos társas kapcsolatrendszerekben ismert szabályokat, és azzal együtt minden empatikus képességét. Kizárólag a billentyűzet és a monitor segítségével kommunikál, azt is leginkább olyan módon, hogy másokat zavarjon. Annyira eltávolodott a való világtól, hogy simán végignézi, amint egy elkeseredett szerencsétlen a webkamerája előtt öngyilkos lesz, és kiröhögi azt, aki értesíti a mentőket.

A való életben az Asperger-szindróma az autizmus egy enyhébb formája, olyan neurobiológiai fejlődési zavar, amelyet átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint jellemez. Az Asperger-szindrómát, amelynek diagnosztikai elemei közé tartozik a szociális válaszkészség hiánya, a mások iránti teljes érdektelenség, a zárkózottság, nehéz diagnosztizálni, ugyanis nincs univerzálisan elfogadott diagnosztikai kritériumrendszere.