Vilma
-7 °C
4 °C

Szétszednék az AOL-t

2005.12.15. 11:40
Steve Case öt évvel ezelőtt az AOL és a Time Warner egyesülésének legnagyobb támogatója volt, de már megbánta tettét, és az óriásvállalat négy részre bontását javasolja. Szerinte a Time Warner kábeles, tartalomszolgáltató, lapkiadó és internetes üzletágai külön-külön gyorsabban tudnának fejlődni.

Öt évvel ezelőtt a világ legnagyobb cégfúziójának tartották az AOL és Time Warner egyesülését, ma azonban már a világ legrosszabb cégfúziójaként emlegetik az eseményt. Főleg miután a társaság 2003-ban, a dotkombukta kellős közepén 100 milliárd dollárral felállította minden idők legnagyobb amerikai vállalati veszteségrekordját. A két társaság befektetői eredetileg azt hitték, hogy a Time Warner zenéi, mozifilmjei, magazinjai és kábelhálózatai az AOL telefonos és szélessávú hálózatával kombinálva új lendületet adnak majd a társaságnak, de nem így lett. Case a Washington Post napilapban közzétett esszéjében azt írja, hogy az alegységek ezután is a saját útjaikon jártak, emellett eltűnt a vállalatnál az innováció, és részvények ma feleannyit érnek, mint négy évvel ezelőtt.

(Kétszázötven millió dolláros befektetésével Steve Case a Time Warner egyik legnagyobb egyéni részvényese, tehát van oka aggódni a tőzsdei papír értéke miatt. Case egyébként 2003 januárjában lemondott az AOL elnöki tisztségéről, mert a részvényesek nagyon megharagudtak rá, miután az összeolvadás után sokmillió dolláros részvénycsomagtól vált meg komoly haszonnal.)

Útelágazódás

Case számára idén júliusban vált egyértelművé, hogy az óriásvállalat nem jó irányba halad, ezért azt javasolta a vezetőségnek, hogy legyen négy cég a jelenlegi egy helyett, azaz a Time Warner Cable, a Time Warner Entertainment, a Time Inc. és az AOL egyaránt saját üzleti stratégiával, részvénnyel, menedzsmenttel és elnöki testülettel rendelkezzen. Ebből mindegyik egység profitálna, és keményebben megtámadhatnák vetélytársaikat.

Egy saját részvényekkel rendelkező AOL például könnyebben tudna kis, innovatív cégeket felvásárolni, ugyanúgy, mint az 1990-es években, amikor részvényeivel fizetett az ICQ és a Mapquest tulajdonosainak. A független AOL ráadásul nem a Time Warner más részlegeit támogatná évi egymilliárd dolláros készpénzbevételével, hanem azt befektetésekre költhetné. Case szerint három területen tudna előretörni az AOL.

Magasra törne

A társaságnak minden esélye megvan arra, hogy az Egyesült Államok vezető online telefonszolgáltatója legyen, mivel az üzenetküldő kliensének több mint százmillió felhasználója milliárd üzenetet küld naponta, tehát Amerikában már most az AOL az egyik legnagyobb kommunikációs vállalat. Emellett online szociális hálózatok és vertikális portálok építésében lát nagy lehetőséget Case. A Washington Post cikkében Case az Apple visszatérését említi meg, és reményét fejezi ki, hogy egy felszabadított AOL is képes lehet hasonlóra.