Lemondtak a homokba ragadt Spiritről

2010. január 27., szerda 10:25 |

Az amerikai űrkutatási hivatal kedden bejelentette, hogy tudósai lemondtak a Mars laza homokjában megrekedt Spirit kiszabadításáról.

A NASA mostani döntése nem jelenti a robot tevékenységének végét. A tudósok most azon fáradoznak, hogy északi irányban megdöntsék a robotot, amelynek napelemei így elegendő napfényt kapnának - ezáltal pedig áramot termelnének - ahhoz, hogy a Spirit túlélje a közelgő marsi telet. A robot további tudományos kutatásokat végez ott, ahol megrekedt, amíg energiaellátása biztosított.

spirit mars 000T TRWas2832005
Az elakadt Spirit nyomai a Marson (fotó: AFP/NASA)

A Spirit 2004-ben landolt a Marson, amelynek felszínén azóta csaknem nyolc kilométeres távolságot tett meg. Közben megmászott egy hegyet, amely olyan magas, mint a New York-i szabadságszobor.

A Spirit ikertestvére, az Opportunity továbbra is járóképes, halad előre és kutatásokat végez a Mars felszínén. A Spirit tavaly áprilisban akadt el a talajban, azóta hasztalan próbálták távirányítással elérni, hogy további haladhasson a vörös bolygó felszínén.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Meg kéne menteni az ISS-t - 2010.01.15.
Európa szerint nem jó, hogy 13 évig építik, aztán négy év után hagyják megsemmisülni.
Ősi tómedreket találtak a Marson - 2010.01.05.
Hárommilliárd éve egy átmeneti felmelegedés alatt folyékony víz lehetett a bolygó felszínén.
Végleg elnémulhat az egyik Mars-járó - 2009.11.13.
A Spirit elakadt a homokban, ha nem sikerül kiszabadítani, elviszi a következő tél.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel