2015 pokoli melege csak a kezdet

A hőmérők, napszúrások és globális klímakutatások egyaránt azt mutatják, hogy 2015-nél forróbb évünk még sose volt. Bár a hivatalos adatokra egy keveset még várni kell, úgy tűnik, 2015-ben ismét hőmérsékleti rekordok dőltek meg. Áprilistól fogva nem volt olyan hónap, amikor ne lett volna magasabb az átlaghőmérséklet az előző évinél.

A hőhullámok nem kíméltek senkit. Az Antarktisztól Grönlandig mindenhol hőségrekordok dőltek meg; ha valaki még kételkedne a globális felmelegedés létezésében, hát tessék, itt a bizonyíték. 2015 más szempontból is rekordernek számít: ez volt az az év, amikor a Föld globális átlaghőmérséklete 1 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet.

Hogy mekkora a gáz, azt pontos számokkal is leírhatjuk: 400 ppm. Ez azt jelenti, hogy egymillió egység levegő ennyi szén-dioxidot tartalmaz. A klímaváltozás fő oka ugyanis a szén-dioxid kibocsátás. Az ipari forradalom előtt a koncentrációja 40 százalékkal alacsonyabb volt a légkörben, és az arány 2015-ben tovább romlott. Az unokáink talán már tisztább levegőt szagolhatnak. Mi valószínűleg nem.

Párizsban meg akarták menteni a Földet

Nem mintha a szabályozó testületek nem tettek volna a katasztrofális helyzet ellen. A párizsi klímakonferencián a tárgyaló feleknek sikerült megállapodniuk abban, hogy 2 Celsius-fok alatt fogják tartani a globális hőmérséklet-emelkedést, és ennek megfelelően mérséklik a károsanyag-kibocsátásukat. Két hét alatt közel 150 állam- és kormányfő találkozott, hogy a Föld megmentéséről tárgyaljanak; ez mindenképpen biztató kezdet, ahhoz képest, hogy sokan a totális kudarcra számítottak.

Kár, hogy a résztvevőknek nem sikerült megállapodniuk sem a kötelező vállalásokban, sem a szankciókban. Kína ragaszkodott hozzá, hogy minden ország a saját módszereivel próbálja csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, az Egyesült Államok pedig a határokon kívül születő, kötelező érvényű korlátozást a saját jogrendje miatt sem fogadhat el.

Mindez azt jelenti, hogy a két legnagyobb kibocsátó gyakorlatilag a „jó, majd meglátjuk, mit tehetünk” álláspontra helyezkedett. Kína ugyan belefullad a szmogba, de nem fognak gátat szabni az iparosodásnak; igaz, ezt némileg kompenzálja, hogy minden országnál többet költenek megújuló és zöld energiaforrások fejlesztésére. Azt meg mindenki képzelje el magának, ahogy a világ fennmaradó része szankcionálja az Egyesült Államokat.

Nem mintha ez reménytelen vállalkozás lenne; Barack Obama amerikai elnök szerint ez a legnagyobb esély a Föld megmentésére. De amíg nem vezetnek be komoly szankciókat, valószínű, hogy a felek csak annyira tartják be a megállapodás feltételeit, amennyire nekik kényelmes. A kiotói egyezmény sem volt szentírás: Kína és az USA alá sem írták, illetve Kanada, Japán és Oroszország is a kilépést fontolgatták négy évvel ezelőtt. Túllépték a károsanyag-kibocsátást? Lehet vállat vonni, úgysem lesz a dolognak semmilyen következménye.

A megállapodás megszületett; néhány év múlva kiderül, mennyit tudnak betartani belőle.

Hello, El Niño!

Akik nem a Csendes-óceán Egyenlítő környéki vidékén élnek, valószínűleg csak az újságokból, illetve klímajelentésekből ismeri El Niño nevét. A tengervíz áramlásával összefüggő jelenség karácsony körül kezdődik, és nagyjából 9-12 hónapig tart: a hatására a térség erősen felmelegszik.

Az El Niño 2015-ben vált végleg globális jelenséggé. Azt már eddig is tudták, hogy a hatására Afrikában és Ausztráliában száraz, aszályos időszak kezdődik, az USA nyugati partján pedig hatalmas esőzések kezdődnek, de idén rúgta be a világ kapuját. A Csendes-óceán trópusi részein sosem látott mértékben melegedett fel a tengervíz; Indonéziában óriási tűzvészek pusztítottak a szárazság miatt; Kaliforniában pedig úgy vetett véget a négy éve tartó aszálynak, hogy sosem látott mértékben növelte a nyári árvizek kockázatát.

Búvárruhás városnézés Brooklynban

Kalifornia nekünk messze van, ahogy a kaliforniaiaknak is az Antarktisz nyugati partvidéke. Akik ott élnek, valószínűleg ritkán gondolnak arra a jeges, de igen olvadékony térségre; hát messze van, nem? Ami azt illeti, az Antarktisz se gondol rájuk, csak a környéket aktívan figyelő klímakutatók, akik idén is leadták a vészjelzést: ha a sarki jég megolvad, a tengerszint 13 lábbal, csaknem 4 méterrel emelkedhet meg. Akkor majd százmilliók fognak az Antarktiszra gondolni.

A jég instabilitása egyre növekszik. A Climate Central előrejelzése szerint bármikor bekövetkezhet az összeomlás, ha a meleg levegő és víz a térségbe áramlik, vagy beszivárog a jégrétegek alá.

A Cryosphere borúlátó előrejelzése szerint a Nyugat-Antarktisznak nagy része lehet a tengerszint megemelkedésében. Az évszázad végéig a tengerszint 39 hüvelykkel (11,8 méter) is nőhet; ebből csak az Antarktisz hozzájárulása 8 láb (2,4 méter) lehet. A nyugati régió több mint 19 000 köbmérföldnyi vizet juttathat az óceánokba, és 2200-ig gondoskodhat a bőséges utánpótlásról. A legrosszabb esetben Brooklynt vagy Rotterdamot már csak búvárruhában láthatjuk.

Itt már csak az isten segíthet

A vallási vezetők is felkapták a fejüket a bibliai özönvíz hírére: Ferenc pápa egy külön enciklikában foglalkozott a klímaváltozás kérdésével. Ebben leszögezte, hogy az emberiség a felelős az éghajlatváltozásért és az összes velejárójáért: a globális felmelegedésért, a tengerszint megemelkedéséért, az egyre súlyosabbá váló szélsőséges időjárásért, illetve a sarki jégtakaró olvadásáért. Ez a mi igen nagy vétkünk, és kötelességünk tenni ellene.

Bár a vallási vezetők kinyilatkoztatásai nem mindig nyugszanak tudományos alapokon, a pápai körlevelet neves klímakutatók is elemezték, és megállapították, hogy a Szentatyának igaza van: az észrevételei ezúttal egyeznek a tudományos állásponttal.

Úgy tűnik, az éghajlatváltozás vallásokon felül álló globális probléma. Az iszlám vallás nem annyira decentralizált, mint a római katolikus, de húsz ország muszlim vallású szakértői egy nyolc oldal hosszú állásfoglalást adtak ki a klímaváltozásról egy isztambuli tárgyalássorozat után. Ebben azt írták, hogy „a fosszilis tüzelőanyagok használatából fakadó túlzott környezetszennyezés azzal fenyeget, hogy elpusztítja az ajándékokat, amit az Allahnak nevezett istenünktől kaptunk - az olyan ajándékokat, mint a működő éghajlat, a tiszta levegő, a rendszeresen változó évszakok vagy az élhető óceánok”.

Mindenki aggódik, aki fontos

Igen, az évszakok váltakozása mostanában mintha elmaradt volna; megszokottá válnak a márciusi hóviharok, de pulóverben járhatunk novemberben. Nyáron pedig olyan feketék leszünk, mint a karácsony.

Ha van nyilvánvaló jele az éghajlatváltozásnak, az elsősorban a meleg. Korábban is voltak szokatlanul forró nyarak, de a tudományos módszerek fejlődése, az egyre pontosabb megfigyelések egyértelművé teszik az összefüggést:

Stephane Herring klímakutató szerint is ez a legjobban dokumentált, legnyilvánvalóbb jele az éghajlatváltozásnak. Nézzék csak meg a globális átlaghőmérséklet emelkedését: ebből is látszik, hogy a tartós extrém hőhullámok már világszerte éreztetik a hatásukat. Az újabb megfigyelések azt mutatják, hogy ezeket már nem lehet a természet változékonyságának számlájára írni.

2014 volt az eddigi legmelegebb év, de csak azért, mert az ideinek még nincs vége. És jó esély van rá, hogy 2016 újabb rekordokat fog dönteni.

A globális felmelegedés ugyanis tovább fokozza a szélsőséges, hosszan tartó forróságot. 2013-ban Argentínában pusztítottak a hőhullámok, tavaly Ausztráliában; az Australian Openen a játékosok hallucináltak a pályán a hőségtől. 2015-ben India szenvedte meg a legjobban a hőséget: ezrek haltak meg az idei kánikulában.

A World Weather Attribution nemzetközi projektje – sok más kutatás mellett – arra is fényt derített, hogy a szélsőséges időjárásról, így az őrjítően forró nyarakról is az emberi tevékenység tehet. A NASA, a világ legfejlettebb technológiát használható űrügynöksége valós időben figyelheti a légkörben a szén-dioxid kavargását, világossá téve: igen, ez a mi sarunk.

A klímaszkeptikusokat leszámítva lassan mindenki elismeri, hogy igen nagy a baj. Hogy valójában mekkora, azt jól mutatja, hogy a globális felmelegedés kérdésében egyetértenek a világ vallási és politikai vezetői, illetve a tudományban és az istenekben hívők. Mikor történt ilyen utoljára? Biztos ami biztos, közös erővel elkezdhetnék megépíteni Noé bárkáját.