Kattintson ide, elolvasni ráér később

Ne húzzuk egymás idejét, nekem sincs sok belőle, és szeretném a meglévőt másra pazarolni. Itt van öt dolog, ami sokkal izgalmasabbnak tűnt, mint ennek a cikknek a megírása:

1. Végignyálazni egy csomó internetes fórumot, katalógust és mérési táblázatot, ami eldöntheti azt a vitát, hogy a mágnesszalagos hangrögzítésnél a ferritfejes vagy az üvegfejes magnókkal készült felvételek szólnak-e szebben. (Konklúzió: nincs, de ilyen hitvitákat nem láttam a konstanzi zsinat óta.)
2. Azon vitatkozni, hogy a Myers–Briggs-típusindikátor szerint hová sorolhatók be a Final Fantasy karakterei. (Konklúzió: Vincent Valentine jó eséllyel INTP.)
3. Megnézni ezt a videót, elgondolkozni a keletkezése körülményein, illetve azon, hogy a magas internetpenetráció természetszerűleg a hülyeség gyorsabb terjesztéséhez vezet-e, vagy csak Japánban. (Konklúzió: is-is.)
4. Eltöprengeni rajta, hogy egy csokipudinghoz tényleg nélkülözhetetlen alapanyag-e az avokádó, és hogy honnan lehet magas zsírtartalmú kókusztejet szerezni. (Konklúzió: muszáj lesz kiderítenem.)
5. Megtudni, hogy pszichopata vagyok-e. (Konklúzió: egy teszt szerint nem.)

Persze, a cikk is megíródott a végére. De hát mi mással is kezdődhetne egy halogatásról szóló cikk, mint halogatással?

Nem születtünk lustának

Ha kinyitunk egy önsegítő kézkönyvet, megtudhatjuk, hogy a halogatás rossz dolog, de tehetünk ellene. Hogyan? Például kellő önfegyelemmel, kognitív viselkedésterápiával, meg egy csomó mindennel, amiket egy tisztességes krónikus halogató úgyis elérhetetlen távolságba halogat, ha megteheti (márpedig megoldja, különben nem is tisztességes halogató, csak lusta és alulmotivált).

Az emberek 20 százaléka krónikus halogatónak tartja magát. Számukra a halogatás életforma, amihez jól-rosszul próbálnak alkalmazkodni. Ez szinte az életük minden területére kiterjed: nem fizetik be időben a számlákat, nem készülnek el a határidős munkákkal, másik napra tolják a házimunkát, nem vesznek meg koncertjegyeket, nem váltják be időben a kedvezményes kuponokat, az utolsó pillanatra halasztják a karácsonyiajándék-vásárlást, hogy a nyugdíj-előtakarékosságról már ne is beszéljünk.

A nyugati civilizáció általában megengedő az ilyen viselkedéssel szemben. Mindig van egy jó kifogás, hogy mi miért nem készül el időben, és hiába tudják mások, hogy legbelül minden procrastinator lusta tetű; ha jó a kifogás, senki nem fogja számon kérni őket. Legalábbis amíg nem lehetetlenítik el a csapatmunkát vagy a magánéletüket, de egy krónikus halogatónál ez szinte elkerülhetetlen.

A halogatás nem a tervezési készség hiányát jelenti, így értelmetlen lenne ráförmedni valakire, hogy vegye már kézbe a dolgokat - vagy legalább egy határidőnaplót. A témában több könyvet jegyző dr. Joseph R. Ferrari szerint a krónikus halogatón nem segít a szigorú időbeosztás: ez nagyjából annyit ér, mint ráförmedni egy depressziósra, hogy mosolyogjon többet.

Dr. Ferrari három csoportba sorolja a halogatókat:

1. az izgalomkeresők (thrill-seekers) az utolsó pillanatig halogatják a tennivalókat, hogy utána egy nagy, eufórikus rohammal mindent elvégezzenek;
2. a kitérők (avoiders) a kudarctól (vagy éppen a sikertől!) való félelem miatt halogatják a tennivalókat; általában szoronganak amiatt, hogy mit gondolnak róluk mások;
3. a döntéshalogatók (decisional procrastinators) nem tudják eldönteni, hogy mit csináljanak - számukra a döntés elhalasztása felmenti őket az alól, hogy szembenézzenek a döntés következményeivel.

Bármelyik kategóriába is tartoznak a halogatók, dr. Ferrari szerint alapvetően öt hazugsággal áltatják magukat:

1. Túlbecsülik a munka elvégzéséhez szükséges hátralévő időt.
2. Alulbecsülik a munka elvégzéséhez szükséges tényleges időt.
3. Alulbecsülik, hogy mennyire lesznek motiváltak a következő napon, a következő héten, vagy a következő hónapban - attól függően, hogy milyen messzeségbe halasztják a munka elvégzését.
4. Azt hiszik, hogy a sikeres munkavégzés alapfeltétele, hogy élvezzék az adott tevékenységet.
5. Azt hiszik, hogy nem szerencsés olyankor dolgozni, amikor nincs hozzá hangulatuk.

Vannak pszichológiai tanulmányok és könyvek – például Csíkszentmihályi Mihály Flow-ja – amik szerint mindenki más és más időpontokban tud a leghatékonyabban tanulni vagy dolgozni. De fontos tudni, hogy

és inkább a motivációnkról, mint a készségeinkről árulkodik. Ha jók vagyunk valamiben – hogy egy nyolcfogásos vacsora megfőzésében, az absztrakt festészetben vagy a zeneszerzésben, az mindegy –, az csak akkor derül ki, ha a motivációnk is megvan hozzá. Ha nincs, valószínűleg sose fogjuk kibontakoztatni a képességeinket.

Lázadástól az egészségtelenségig

A halogatás nem velünk született készség, csak egy hajlam. A halogatás gyakran válaszreakció - például az autoriter szülők viselkedésére adott válasz. Egy szigorú apafigura például lehetetlenné teszi, hogy a gyereke önfegyelmet tanuljon, mert nem a gyerek érdeke érvényesül, hanem az apáé. Ilyen feltételek mellett a halogatás a lázadás egyik formája lehet. Gyakori, hogy ezek a fiatalok inkább a barátaikhoz fordulnak megerősítésért, akik jobban tolerálják a viselkedésüket.

A fiatalkori lázadás másik formája lehet a korán elkezdett, majd később túlzásba vitt alkoholfogyasztás. A halogatókra is jellemző, hogy többet isznak a kelleténél – ez az önszabályozás hiányának egyik megjelenési formája. Az alkohol- vagy drogfogyasztás, mint stresszkezelési metódus viszont igen egészségtelen.

A krónikus halogatók egészsége egyébként is rosszabb. Egyetemistákkal végzett kísérletek kimutatták, hogy a halogatók hajlamosabbak az emésztési problémákra, fogékonyabbak a stresszre, könnyebben fáznak meg és hamarabb kapják el az influenzát. És az alvászavaraikról még nem is beszéltünk. (Az egyetemisták körében egyébként kimagasló, 70 százalékos a halogatók aránya.)

Ahogy az alkohol- és drogfogyasztók, a halogatók is gyakran áltatják magukat. Mindig van egy mese, hogy holnap szorgalmasabbak lesznek; hogy másnap bepótolják az aznapi elmaradást; azt mondogatják maguknak, hogy nyomás alatt jobban teljesítenek; vagy meggyőzik magukat, hogy az elvégzendő munka nem is annyira fontos.

A pszichológusok szerint ez nem igaz; a halogatók egyszerűen csak pazarolják az erőforrásaikat. Ilyenkor nem kreatívabbak, legfeljebb annak érzik magukat.

Jobb ma egy veréb, mint ha holnap én túlzok

Robert Hanks, az író a halogatást az étvágy kudarcának nevezte. Ami az étvágy gerjesztését illeti: a halogatás mindig egy választással kezdődik. El kell döntenünk, hogy

• az adott feladaton dolgozunk;
• valami másba fogunk helyette;
• vagy nem csinálunk semmit.

Hogy elkezdünk-e valamin dolgozni, azt nagyrészt az határozza meg, hogy mennyire tartjuk fontosnak az adott feladatot az adott pillanatban. A pszichológusok ezt hívják szubjektív értéknek. A halogatás, legalábbis pszichológiai értelemben, akkor kezdődik el, amikor a valami más szubjektív értéke magasabb lesz, mint az aktuális feladaté.

Adja magát a logikus megoldás: ha növeljük az adott projekt szubjektív értékét, ha csökkentjük a munkától távol tartó feltételek szubjektív értékét, vagy ügyesen kombináljuk a kettőt, azzal elkerülhetjük a halogatást. Könnyűnek hangzik, de igen nehéz megvalósítani; főleg azért, mert ha a halogatásra fordított időt nem semmittevéssel töltjük, hanem valami mással, valószínű, hogy az a valami más azonnali jutalmazással kecsegtet.

A delay discounting, vagyis a késleltetett jutalom fogalma is innen ered: az emberek inkább választják a mai verebet a holnapi túzok helyett. Egy tanulmányban az emberek két lehetőség közül választhattak: kapnak 100 dollárt 3 hónap múlva, vagy 83 dollárt most azonnal. Sokaknak az utóbbi lehetőség csábítóbb volt – még a 17 dolláros veszteséget is hajlandók voltak lenyelni.

A jutalomkésleltetés fontos eleme a halogatásnak: a halogató ugyanis nem kap azonnali jutalmat az alacsony szubjektív értékű feladatokért. Viszont minél későbbre tolja a feladatot, annál messzebbre kerül a jól végzett munka öröme, amit így egyre kevésbé lesz hajlandó megcsinálni.

A bonyolult határidős projekt elvégzése: jutalomkésleltetés.

Az azonnal elvégzett valami más: azonnali jutalmazás.

A halogatásra való hajlam szorosan követi a jutalomkésleltetés gazdasági modelljét. Ugyanezen tanulmányok szerint a krónikus halogatóknál ez a hatás hatványozottan jelentkezik. A halogatók másokhoz képest nem tartják túl sokra az időben elvégzett munkát.

Költséghatékony időbeosztás

A halogatás oka lehet, hogy az elvégzendő munka jelentős szellemi erőfeszítéssel jár. Hogy ezt elkerüljék, az emberek hajlamosabbak a könnyebb ellenállás irányába mozdulni. A nehezebb feladatok szubjektív értéke általában magasabb is – igaz, ezt az értéket a rutin csökkentheti. De minél nehezebb az elvégzendő munka, az emberek annál hajlamosabbak halogatni az elvégzését.

A közgazdaságtan ezt a fogalmat alternatív költségnek (opportunity cost) nevezi. Definíció: minél több erőfeszítést kíván egy munka elvégzése, az emberek annál nagyobb valószínűséggel fogják ezt az energiát valami másba fektetni. Az alternatív költség miatt tűnhet úgy, hogy egy nagy erőfeszítést kívánó munka elvégzését veszteségként éljük meg.

De mit lehet ezzel kezdeni?

• Készítsünk listát minden tennivalónkról. Könnyebb lesz nyomon követni a teendőinket. És egyúttal dobjunk félre minden olyan célkitűzést, amit eszünk ágában sincs teljesíteni. Reális célokat kell magunk elé tűznünk.
• Osszuk fel az elvégzendő a munkát. Több csoporttanulmány szerint a nehezebb munka mindig büdösebb is. De az eredmények azt mutatják, hogy ha egy nagyobb feladatot több menedzselhető, kisebb részre osztunk fel, már az is nagy előrelépés lehet. A részfeladatok kezelése már nem tűnik olyan megterhelőnek.
• Azonosuljunk a feladattal. A Robert Hanks-i értelemben vett étvágygerjesztés első lépése lehet, hogy a feladatunkat az önmagunkról alkotott kép részévé tesszük. Nehezebben fogjuk szabotálni azt a munkát, ami az identitásunk fontos eleme; az olyan lenne, mint leköpni saját magunkat.
• Erőltessük a munkát. Ebben fontos szerepe lehet az érzelmi intelligenciának is; be kell látnunk, hogy a kényelmetlen érzés, ami egy fontos munka elvégzésénél borít el bennünket, nem kibírhatatlan. Amint jön a késztetés, hogy „oké, majd holnap megcsinálom”, vegyünk róla tudomást – de ne dőljünk be neki. Ahogy elkezdjük a munkát, a rossz érzés enyhülni fog, mert a haladás érzete biztosítja a motivációt a következő lépéshez.
• Készítsünk időbeosztást. Becsüljük meg, hogy mennyi időt fog igénybe venni egy-egy feladat elvégzése, majd – tanácsolja dr. Ferrari – a kapott értéket szorozzuk meg kettővel.
• Nézzünk bizakodva a jövőbe. A halogatók azért érzik a határidős munkát jutalomkésleltetésnek, mert sokszor nem érzik, nem látják, nem gondolják, hogy a munkának pozitív hatása lesz az életükre – legalábbis nem azonnal. A pozitív ön- és jövőkép megerősítésével ezen változtatni lehet: ha elképzeljük, hogy miért lesz nekünk jó, ha időben elkezdünk foglalkozni a nyugdíj-előtakarékossággal, könnyebb szívvel fogunk erőfeszítéseket tenni a cél érdekében.
• Jutalmazzuk magunkat az elvégzett feladatok után. Egy Youtube-videó megnézése, egy gyors Wikipédia-szörfözés vagy egy kávészünet azonnali pozitív visszacsatolást ad, de ha a hosszabb távú projektekért is kapunk valamit cserébe, könnyebb szívvel fogunk hozzá a munkavégzéshez.
• Folytassa a tennivalóját. Hálás vagyok, amiért ennek a cikknek az elolvasására pazarolta a drága idejét, de tudjuk mindketten, hogy van fontosabb dolga is. Lásson hozzá, oké? (Na jó, egy kis lövöldözés a Z–Type-pal még igazán belefér.)

(Címlap és borítókép illusztráció: Mogyorósi Géza / Index)