![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Munka közben aludni hasznos
A Düsseldorfi Egyetem kutatói egy kísérletsorozattal bebizonyították, hogy ha az ember elszundít munka közben, az javítja a memóriáját és a mentális teljesítőképességét. Hat perc alvás napközben olyan frissítő hatással van a memóriára, mint egy teljes éjjelnyi pihenés.
A kísérlet alanyainak szavakat kellett megjegyezniük egy szótárból, majd azokat egy óra múlva visszamondaniuk fejből. A tesztalanyok az egy órát pasziánszozással töltötték – egyik felüknek pontosan hat perc alvást engedélyeztek eközben, a csoport másik felének ébren kellett maradnia.
A kutatók az eredményeket elemezve azt találták, hogy az alvók sokkal jobb hatásfokkal emlékeztek a memorizált szavakra. “Most először sikerült bebizonyítani, hogy egy ultrarövid alvási periódus hatékonyan javítja a memóriát” – írta a kutatást vezető Dr. Olaf Lahl a Journal of Sleep Research szakfolyóiratban megjelent tanulmányában.
Mivel már a nagyon rövid alvás is erősíti a memóriát, a tudósok arra gyanakszanak, hogy az ébrenlét és az alvás közötti átmenet során történik valami az agyban, aminek jótékony hatása van az emlékezetetre.
A hírt a The Earth Timesban olvastuk.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Rovataink a Facebookon