A legnagyobb brit napilap, a The Sun világra szóló tudományos szenzációként közölte a hírt: élő gyapjas mamutot filmeztek le Szibériában. A felvételt egy orosz mérnök készítette tavaly nyáron a Csukcs-félszigeten, Szibéria északkeleti csücskében, ahol alig pár száz kilométernyi tenger választja el a szárazföldet Alaszkától. A térség nagy része érintetlen sarkvidéki jégsivatag és tundra, a hét Magyarországnyi területen mindössze 50 ezer eszkimó él.

A homályos felvételen a gyapjas mamutra formára valóban hasonlító, de egy elefántnál ránézésre jóval kisebb állat egy folyón kel át, a képen kivehető az ormánya és az agyarai is. A Sun által megszólaltatott szakértő, Michael Cohen szerint több mint elképzelhető, hogy a mamutok kis csoportja fennmaradhatott a jégkorszaki klímát máig megőrző, a civilizációtól nagyrészt elzárt szibériai területen. Kicsit árnyalja a képet, hogy a szakértő valójában inkább „szakértő”, hiszen nem zoológusról vagy paleontológusról van szó, hanem egy ausztrál íróról, aki leginkább szenzációs ufójelenségekről szokott írni bulvárlapoknak.

Szkeptikusok szerint a felvétel vagy hamisítvány, vagy egyszerűen a saját fantáziánk látja bele az állatba a mamutot, és az valójában egy medve, a szájában tartott, frissen zsákmányolt hallal, ami távolról úgy néz ki, mintha ormány lenne.

A gyapjas mamut a tudomány hivatalos álláspontja szerint 10 ezer évvel ezelőtt pusztult ki a Föld nagy részéről, az utolsó példányok 3500 éve éltek a jeges-tengeri Wrangel-szigeten. A kihalásuk okáról nincs egyetértés a tudósok között, valószínűleg az éghajlatváltozás, a rohamosan elterjedő emberi faj, és ezzel a vadászat, illetve az állat számára ismeretlen kórokozók okozta járványok együttes hatása törölte el őket a Föld színéről. Japán tudósok évek óta kísérleteznek épen maradt mamutleletekből származó DNS-sel, és talán néhány éven belül képesek is lesznek klónozással feltámasztani egy mamutot.

Ha egy teljes reggeli részeként csokitortával kezdjük a napot, az segíthet a fogyásban, idézte izraeli kutatók megállapításait a Daily Telegraph. A kutatók szerint a reggel a nap legjobb időszaka az édességfogyasztásra, mert a szervezet anyagcseréje ilyenkor a legaktívabb, és napközben bőven van időnk ledolgozni a bevitt kalóriát.

Számtalan tudományos kutatás és statisztika bizonyította már, hogy a horoszkóp humbug, és a születésünk időpontja nem határozza meg a sorsunkat vagy a jellemünket, sőt maguk az asztrológusok is azt mondják, hogy a hagyományos, 12 állatövi jegyre alapuló horoszkóp működésképtelen modell (némi gonoszsággal persze feltételezhető, hogy csak azért ez a véleményük, mert nagyobb üzlet van a személyre szabott, egyéni jóslatokban és tanácsokban). Mindez azonban nem akadályozta meg a kanadai Chatham-Kent megye rendőrségét abban, hogy tudományos kutatást végezzenek és publikáljanak a bűnözők csillagjegyeivel kapcsolatban.

Az eredmények azt mutatták, hogy a körzetben 2011-ben letartóztatott 1986 ember eloszlása csillagjegyek szerint nem tökéletesen egyenletes, a legtöbb, illetve a legkevesebb bűnözőt produkáló jegyek közötti eltérés csaknem másfélszeres volt. A legtöbb letartóztatott horoszkópja Kos volt, a legkevesebben Nyilas jegyűek közül kerültek összetűzésbe a törvénnyel.

Kriminológusok, a rendőrség szóvivője, de még asztrológusok is többnyire úgy reagáltak a kutatásra, hogy abból nem kellene messzemenő következtetéseket levonni a kis minta miatt, és azért sem, mert az eredményeket nem hasonlították össze azzal, hogy a csillagjegyek eloszlása milyen a helyiek között (régóta ismert demográfiai tény, hogy az egyes hónapokban született gyerekek száma között jelentős különbségek szokott lenni, kulturális hagyományok miatt).

A keményvonalas horoszkóphívők szerint viszont igenis értelmezhetően az eredmények, a hírt felröppentő National Post például a saját horoszkóprovatának szerzőjét szólaltatta meg, aki szerint a Kos a harcos jele, az ilyen jegyben születettek meggondolatlanok és forrófejűek, így logikus, hogy arányaiban többen kerülnek közülük börtönbe. Az Inquisitr hírportál írója ehhez annyit tett hozzá, hogy valóban lehet valami a Kos csillagjegy körül, hiszen ilyen jegyben született Hitler és Celine Dion is.

A hivatali csapatépítési próbatételek nem javítanak a munkavégzésen, inkább még távolítják egymástól a munkatársakat – áll a brit Vodafone UK és a YouGov cégek tanulmányukban. Felmérésük szerint a dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben pedig idegesítőnek – ismertette a tanulmányt a Daily Telegraph című brit lap.

A felmérés ezer emberre terjedt ki, akiknek döntő többsége a csapatépítési elképzelések és módozatok széles változatát élhették meg, egyesek ehettek munkatársaikkal együtt tücsköt, másoknak közösen kellett kádfürdőzniük (fürdőruhában), és akadtak olyan tréningek, ahol egymást kellett masszírozniuk a kollégáknak.

Az ezer fő kétharmada kényszerült részt venni valamilyen csapatépítő edzésen, és 54 százalékuk szerint nem segített a munkahelyi együttműködésben. Akik szerint mégis, azok esetében az adrenalintúrák – például gumikötélugrás a mélybe – bizonyultak a legkevésbé hasznosnak.

A módszerek sereghajtóinak második helyezettjei a bizalomgerjesztő feladatok, például szembekötősdinek az a változata, amikor kollégái irányítására kell hagyatkoznia valakinek.
A legcélravezetőbbnek a vállalati ivászat-evészet bizonyult – legalábbis a válaszok alapján. 
A brit cégek meglehetősen sok időt és pénzt szánnak csapatépítésre. A tanulmány készítői szerint jobban tennék, ha a munkahelyeken javítanának a légkörön az együttműködés feltételeinek és lehetőségeinek javítása jegyében.

A San Diegó-i Pacific Beachen első pillantásra furcsa lény teteme vetődött partra múlt héten. Megtalálói a 2008-as Montauk-szörnyhöz, illetve a jetihez hasonlóan csak a mítoszokban létező, kecskék vérét szívó chupacabrához hasonlították a leletet. A rejtélyes állatot a 19 éves Josh Menard fotózta le, aki meg volt róla győződve, hogy a tetem valamilyen mutáns lény, „démonfajzat” lehet.

A fiú állítása szerint az állat körülbelül hatvan centi hosszú volt és a teste egy disznóéhoz hasonlított, a szemfogai pedig hatalmasak voltak. A képeken látható dög három dologban emlékeztet az állítólagos chupacabrákra: a hátsó lábai hosszabbak az elsőknél, többnyire szőrtelen, és elég hátborzongatóan néz ki. „A lény mégis kamunak tűnik, mesterséges látszó szemei és feltűnően tökéletes punktaraja miatt” – írta a leletről többek között hírt adó vice.com. Természetesen azonnal elindultak az interneten a találgatások: a lényt nézték kutyának, mosómedvének, tapírnak, laboratóriumból megszökött mutánsnak, sőt beteges fantáziára utaló művészeti alkotásnak is.

Darren Naish brit paleontológus, aki már számos kriptozoológiai esetre adott magyarázatot a blogján, most a san diego-i pokolfajzatot azonosította, miután a vice.com megkereste emailben. Naish ugyanarra a következtetésre jutott, mint előtte a Discovery News és egy parajelenségekkel foglalkozó oldal is: szerinte a szörnyeteg nem más, mint egy döglött oposszum, pontosabban a Virginia állam területén őshonos északi oposszum egy kimúlt példánya.

Naish szerint a tetemet egyértelműen be lehet azonosítani: egy közepes méretű, patkánypofájú emlősé, amelynek nincsen a kutyáéhoz vagy a rókáéhoz hasonló, jól elkülöníthető sötét színű orra. Ez a leírás megfelel egy oposszuménak, a dög fogazata pedig csak megerősítette a gyanút. A szőrzet hiányát az okozta,  hogy amikor az emlősök vízben elkezdenek bomlani, lehámlik róluk a bundájuk. Az északi oposszumot az 1910-es években telepítették be Kaliforniába, ahol azóta rendkívül nagy számban fordul elő, tehát az sem meglepő, ha egy szegény párát San Diegóban ér utol a vég.

Heidi, a lipcsei állatkert nemrég kimúlt kancsal oposszumaFotó: Johannes Eisele

Egyébként a Montauk-szörnyről a kép alapján Darren Naish és más zoológusok is megállapították, hogy valószínűleg egy mosómedve volt, amely már hosszabb időt töltött el az óceánban, oszlásnak indult, ezért jelentősen deformálódott a teste, és hiányzott felső állkapcsának egy része. Azok körében, akik szeretnek hinni a hátborzongató meséknek, az terjedt el, hogy az állat a közeli Plum Island Animal Disease Center kutatóközpont egyik kísérletének az eredménye lehet. A tetemet sohasem boncolták fel, mert állítólag valaki ellopta, így a tudósok csak a kép alapján próbálták meg beazonosítani.

Az állatkísérletek nagyon régóta a tudományos élet megszokott részei, általában az előtt szokták alkalmazni, mielőtt valamilyen szert vagy eljárást emberen próbálnának ki. A coloradói egyetem neurológusai most kicsit más típusú állatkísérletet folytattak, ami ellen valószínűleg nem fognak tüntetni az állatvédők: makákókkal nézették meg Clint Eastwood klasszikus westernjét, a Jó, a rossz és a csúfot, miközben az agyműködésüket MRI-vel figyelték.

A négy kísérleti majom mellett 24 emberi tesztalany is végignézte ugyanazt a félórás részletet a filmből, majd az MRI-adataikat összevetették a majmokéval. Az elemzéssel arra próbáltak választ keresni a kutatók, hogy mennyiben működik másképp az agyunk, mint evolúciós rokonainké, és ez milyen eltérő fejlődési útra utal a kognitív képességekben. Azt vették észre, hogy néha egészen hasonló fizikai reakciókhoz (szemmozgás, arcizmok mozgása) egészen más agyterületeken észlelhető aktivitás járul a majmoknál, mint az embereknél.

A kutatás végső tanulsága nem szolgált különösebb meglepetéssel: a majmoknál főleg a sok mozgással járó, akciódús jeleneteknél tapasztalható erős agyműködés, viszont szinte teljesen ignorálják a párbeszédeket – míg az embereknél az olyan részeknél is erős reakciót észleltek, amikor Eastwood beszél és nem lövöldözik.

A kanadai Brock University egyetem kutatói ellentmondásos és provokatív témát választottak tudományos vizsgálatuknak: arra keresték a választ, hogy a rasszisták, és előítéletekkel élők tényleg ostobák-e, illetve hogy a magasabb intelligenciájú emberek között valóban jellemzőbb-e a liberális gondolkodás, mint a konzervatív. A tesztjeik eredményét kielemezve arra a tanulságra jutottak, hogy a válasz mindkét kérdésre igen.

A kísérletben részt vevők gyerekkorban mért intelligenciahányadosait vetették össze a felnőtt korra kialakult gondolkodásmóddal, amit egy teszttel mértek fel. Az eredmények összefüggést mutattak ki az alacsonyabb intelligencia, illetve a konzervatív gondolkodásmód között. A kutatást vezető Dr. Gordon Dodson pszichológusprofesszor szerint a jelenség hátterében az állhat, hogy az ilyen ideológia nem túl bonyolult rendszerbe foglalja a világot, és ezzel segít annak megértésben azoknak is, akik egyébként szerényebb szellemi képességűek. Vagyis nem a konzervatívok butábbak, hanem a butább emberek között több a konzervatív.

Ugyanennek a jelenségnek a végletekig fokozott variációja a rasszizmusé, a faji alapú előítéleteké, ahol feltűnő volt az alacsonyabb intelligenciájú tesztalanyok aránya. A University of Virginia egyetem pszichológusa, Dr. Brian Nosek, aki egyébként nem vett részt a kutatásban a kanadaiakhoz hasonlóan indokolta ezt a Huffington Post kérdésére: „A valóság bonyolult és sosem tiszta. Az olyan ideológiák, amelyek meg tudnak szabadulni ezektől a jellemzőktől, és egyszerű megoldásokat adnak a kérdésekre, mindig is népszerűek lesznek a kisebb kognitív kapacitással bíró emberek között”.

A kutatás eredményével természetesen a liberális véleményformálók mélységesen egyetértenek, a konzervatívok szerint viszont teljesen félreértelmezik a tudósok a kísérlet eredményeit.

Bár a nők vezetési stílusát kifigurázó poénok nem mindig alaptalanok, a feltevés, miszerint egy nő képtelen tisztességesen leparkolni egy autót, valójában nem igaz. Legalábbis egy brit felmérés alapján, amely a Telegraph cikke szerint az egyik legalaposabb ilyen vizsgálat a nemek vezetési szokásainak különbségeiről. Az NPC parkolási cég bérelt fel egy kutatócsoportot, hogy az Egyesült Királyság területén egy hónap alatt 2500 vezetőt figyeljenek meg hétszáz parkolóban. A parkolási szokásokat hét összetevő alapján vizsgálták.

A megfigyelt alanyok parkolási szokásainak minden jellemzőjét külön értékelték, majd ezekből az eredményekből adódott össze a nemek „parkolási együtthatója”.  Az első kategóriában az alanyok parkolóhely-találási képességét mérték. Az eredmények azt tükrözték, hogy a férfiak türelmetlenebbül vezetnek, emiatt gyorsabban hajtanak a parkolóban, így nem veszik észre a szabad helyeket. A nők ezzel szemben lassabban köröztek, ezért könnyebben kiszúrták az üres helyeket, illetve az éppen távozni készülő autókat.

A felmérés szerint a nők tolatva ügyesebben manővereznek be a parkolóhelyekre. Pontosabban kormányozták vissza egyenesbe az autót minden újabb manőver előtt, és sokkal gyakrabban alkalmazták az oktatójuk módszerét tolatáskor. A tolatást a nők 39 százaléka hajtotta végre hibátlanul, míg a férfiaknál ez 28 százaléknak sikerült. Míg a nők háromnegyede kormányozta a megfelelő irányba az autót a parkolás előtt, ez a férfiaknak csak a felére volt jellemző. Igaz, a férfiak ügyesebben álltak be orral előre és általában magabiztosabban tekerték a kormányt, ám ha egyszer beálltak, utána nem nagyon változtattak az autó pozícióján.

Az erősebbik nem legnagyobb előnye a parkolás időtartama volt: átlagosan 16 másodperc alatt rendezték le az ügyet, szemben a nők átlagos 21 másodpercével. (A német Ruhr Egyetem egy korábbi felmérése szerint a nők parkolási ideje 20 másodperccel is több lehet a férfiakénál.) Egy átlagos autós ezernégyszer parkol életében; a nők ezt összesen tizenkét óra alatt teszik meg, míg a férfiak kilenc órát töltenek a parkolással. A plusz másodperceknek köszönhetően azonban a nők 52 százaléka parkolt elsőre a kijelölt hely közepére, míg a férfiaknak csupán 25 százaléka találta el azt. Ez a kategória rontotta le leginkább a férfiak összpontszámát.

A felmérés összes pontját összevetve a nők győztek 13,4 ponttal a 20-ból, míg a férfiak 12,3 pontot szereztek. Neil Beeson, az egész felmérést kitaláló gépjárművezető szakoktató, meglepőnek találta az eredményeket. „Az eddigi tapasztalataim alapján a férfiak mindig jobb tanulók voltak, és a tanfolyamokon is jobban teljesítettek. Bár meglehet, hogy a nők hatékonyabban alkalmazzák a gyakorlatban a tanult információkat. Az eredmények azt a mítoszt is romba döntik, hogy a férfiaknak jobb lenne a térbeli érzékelésük, mint a nőknek. A tények nem hazudnak, ez ösztönözzön arra minket, férfiakat, hogy mutassunk több tiszteletet a partnerünk felé, amikor parkolásra kerül sor!” – nyilatkozta Beeson.

Az eredmények egyébként nem csupán a közhiedelemnek mondanak ellent, hanem a korábbi felméréseknek is: a Driving Standards Ügynökség tavaly tette közzé, hogy a nők a férfiaknál tízezerszer gyakrabban buknak meg a forgalmi vizsgán parkolási hibák miatt, és a Ruhr Egyetem említett felmérése is azt hozta ki, hogy a nők ügyetlenebbül parkolnak.

1993-ban a világ egyik legtekintélyesebb tudományos folyóiratában, a Nature-ben jelent meg a University of California neurobiológusainak tanulmánya arról, hogy Mozart zenéje rövid távon felpörgeti az ember mentális képességeit. Elméletüket egy kísérlettel támasztották alá, ahol a tesztalanyok IQ-tesztet töltöttek ki – és valóban, a felmérés előtt Mozartot hallgatott önkéntesek magasabb átlagot produkáltak a teszten, mint a kontrollcsoport.

Az elmélettel egy Don Campbell nevű texasi zenetanár járt a legjobban, aki nemzetközi bestsellert írt köré The Mozart Effect: Tapping the Power of Music to Heal the Body, Strengthen the Mind and Unlock the Creative Spirit címen, majd egy folytatást is, a Mozart Effect for Childrent, amiben már olyasmiket állít, hogy Mozart zongoraműveinek hallgatása nemcsak intelligensebbé teszi a gyerekeket, de különféle betegségeket gyógyít is.

A torontói egyetem pszichológiaprofesszora, Glenn Schellenberg most azt jelentette be, hogy több kísérlettel is igazolta: a Mozart-effekt nem létezik, legalábbis nem abban a formában, ahogy azt gondoltuk. A zenehallgatás valóban megemeli az agyban a dopamin szintjét, és ezzel erősíti a koncentrálóképességet, de ennek semmi köze Mozarthoz, bármilyen zene megteszi, amit az ember kellemesnek tart. A zene hatása a professzor szerint egyébként teljesen ugyanolyan, mintha egy szelet csokoládét ennénk meg.

Egy osztrák kutatócsoport viszont azt állítja, a Mozart-hatás úgy ahogy van, nem létezik. 39-szer ismételték meg a kaliforniai kutatók kísérletét, és egyszer sem sikerült magasabb IQ-átlagot kihozniuk a Mozartot hallgató csoport tesztjeiből, mint a kontrollcsoportból.

Az illatok erősebben idéznek fel bennünk érzelememlékeket, mint a hangok, de nem erősebben, mint a fények - állítják holland kutatók.

Az Utrechti Egyetem tudóscsapata 70 önkéntes nővel kísérletezve vizsgálgatta, hogy mennyire van igaza Marcel Proust írónak Az eltűnt idő nyomában című regény híres részletében, amelyben egy sütemény illata idéz fel feledés lepte emléket.

A kutatók az alanyokkal sokkoló filmeket nézettek - autóbaleseteket, afrikai népirtást -, miközben feketeribiszkéből készült likőr illatát permetezték a helyiségbe, melyben színes fények égtek és semleges háttérzene szólt.

Olyan nehéz énekelni a brit himnuszt, hogy félő, gyengén szól majd az olimpia alatt – aggódnak egy tanulmány megrendelői. A tanulmány szerint egyébként a legkönnyebben énekelhető himnuszok listáját a francia Marseillaise vezeti.

Két zenetudós, az amerikai Alisun Pawley és a német Daniel Müllensiefen hasonlította össze hat ország nemzeti himnuszát.

A nemzeti himnuszok valóságos próbatételek lehetnek, ilyen az amerikai himnusz, amely a lista utolsóelőtti helyén áll, annyira nehéz énekelni.

"Azt hiszem, a franciákon kívül egy országnak sem fog tetszeni a tanulmányunk eredménye" – ismerte el Alison Pawley zenetörténész.

A tanulmány szerint a Marseillaise lendületes dallama, s az a tény, hogy a közönség tele tüdővel énekelheti anélkül, hogy elhibázná, igen könnyűvé teszi az elsajátítását.

Pawley asszony diplomamunkáját a yorki egyetemen a népszerű dalok nyilvános énekelhetőségéről írta, azt tanulmányozta, hogyan kapcsolódnak be, illetve nem a popdalok kórusban történő éneklésébe az emberek az észak-angliai pubokban és klubokban.

Német kollégája statisztikai modelljével kombinált megfigyelései alapján mintegy harminc változó (vokális erőfeszítés, a verssorok hossza, használt szókincs) segítségével elemezte a himnuszokat.

A Marseillaise messze megelőzte az ausztrál, a német, a kanadai, az amerikai és a brit himnuszt.

A skót himnuszt (Flower of Scotland – Skócia virága) még az angol himnusznál is sokkal nehezebb énekelni. Egyelőre ugyan nem nemzeti himnusz, de Alex Salmond skót miniszterelnök 2014-re népszavazást tervez Skócia függetlenségéről.

A hatvanas évekig a népszerű sci-fi szerzők több novellájában is feltűnt a Vénuszon felfedezett élet, ám a tudomány végül felülkerekedett a fikción. Az amerikai Mariner- és az orosz Venera-szondák segítségével a tudósok megállapították, hogy a Vénusz az összes közeli bolygó közül a legbarátságtalanabb légkörrel rendelkezik. A bolygó átlaghőmérséklete a 480 Celsius fokot is meghaladja, a légkör nyomása pedig 92-szerese a földinek.

Kszanfomaliti tanulmánya épp ezért tűnik szürreálisnak. Ez azonban nem akadályozta meg a Solar System Research szaklapot abban, hogy publikálják az űrkutató felfedezését. A kivonat szerint Kszanfomaliti azt állítja, hogy az 1982-es felvételeken, amelyeket a Venera 13 készített, tisztán kivehető egy lemez, egy fekete fül, illetve egy skorpió. A kutató szerint az észlelt objektumok felbukkanás után alakot váltanak, majd ismét eltűnnek.

Mi lenne, ha elfelejtenénk a jelenlegi elméleteket a Vénuszon nem létező életről? Az objektumok alakváltó képessége arra enged következtetni, hogy élőlényekről van szó - elmélkedik Kszanfomaliti a tanulmányban.

Viselnek-e azbesztdzsekit az alien mikrobák?

Az említett cikket egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de gyanítható, hogy az orosz űrkutató nem eddig ismeretlen létformákat, hanem a fénytörés játékát fedezte fel a harmincéves fotókon. Elméletileg azonban nem zárható ki, hogy létezhessen élet a Vénuszon. A Földön már korábban is felfedeztek olyan mikrobákat, amelyek a felszíni nyomás ezerszeresét is képesek elviselni, ez pedig csupán töredéke annak, amit a Vénuszon kéne elviselnie egy élőlénynek. Az is elképzelhető, hogy egyes létformák képesek elviselni a Vénusz savas és radioaktív légkörét. A 480 Celsius-fokos hőmérséklet azonban kizáró ok lehet. A legfrissebb tanulmányok szerint az élő szervezet tűrőképessége 150 Celsius fok; efölött a DNS-lánc szétesik. Nem túl valószínű tehát, hogy fekete fülek és skorpióra emlékeztető lények élnének a Vénusz felszínén.

Ha a Vénuszon életre utaló jelek vannak, azt nem a felszínen, hanem a légkörben lenne érdemes keresni. A bolygó atmoszférája ugyanis számos olyan gázt tartalmaz, amik mikrobák közreműködése nélkül nem szoktak kialakulni. A jelenlegi tudományos kutatások azonban mostanáig nem fedeztek fel olyan mikrobákat, amik képesek felvenni egy skorpió vagy egy fekete fül alakját, és gázok kiválasztását segítenék elő.

Az év legrosszabb napjának kiszámítására használt képlet Dr. Cliff Arnalltól, a Cadriff Egyetem volt pszichológusától származik. Arnall az időjárást, a karácsony óta eltelt időt, a cselekvés szükségességét jelző változót, az adósságokat, az átlaghőmérsékletet, a leszokási kísérletek óta eltelt időt, illetve az általános motivációs szintet is figyelembe veszi. Az alaposnak tűnő [1/8W+(D-d) 3/8*TQ]/[M*NA] képlettel csupán az az apró gond van, hogy nem működik.

A képlet azt sugallja, hogy január utolsó teljes hetének hétfője az év legrosszabb napja. A karácsonyi pezsgés elmúlása, a korai sötétedés, a lehangoló időjárás, a karácsonyi vásárlásokból fakadó adósságok, és persze a közutálatnak örvendő hétfő együttese csakugyan indokolná, hogy szörnyű hangulatba kerüljünk. Azt a nézetet pedig Philip Hodson, a brit pszichológusszövetség elnöke is osztja, hogy a hétfő a hét legrosszabb napja. Mivel az emberi szervezet 25 órás ciklusok szerint működik, az emberek hétvégén tovább maradnak fenn, így hétfőn álmosan és rosszkedvűen ébrednek, azzal a tudattal, hogy egy teljes munkahét áll előttük.

A Daily Telegraph kutatása szerint viszont az év legstresszesebb napja nem más, mint az év első munkanapja. A kutatók szerint az embereket ilyenkor a legkisebb apróság is képes felbőszíteni. Kérdés, hogy egy zsúfolt munkahelyen mennyire alkalmazható Judi James pszichológus tanácsa: James szerint a felgyülemlő feszültségtől úgy szabadulhatunk meg, ha időnként ordítunk egyet, vagy mélyeket lélegzünk. A vizsgált időszakban az év első munkanapja január 5-re esett, idén pedig január 2-re. Ha január ötödikén a kiadós ordibálás és a légzőgyakorlat bizonyulhat stresszoldó hatásúnak, valószínű, hogy a másodikai munkakezdés – a lappangó szilveszteri másnapossággal kombinálva – csak úgy lenne leküzdhető, ha oxigénmaszkban hörögnénk, mint Dennis Hopper a Kék bársonyban.

Isten veled, bús hétfő

Hogy valóban a hétfő lenne a hét legrosszabb napja, arról megoszlanak a vélemények. A London School of Economics felmérése során 22 ezer ember hangulatváltozásait kísérték figyelemmel. A kutatók megállapították, hogy a hétfő negatív hatásait ellensúlyozza a kevésbé gondterhelt hétvége, de keddre mindez tovatűnik, a hétvége pedig még reménytelenül távolinak látszik. Az adatgyűjtéshez a kutatók egy iPhone-alkalmazást használtak, ami - a naponta kétszer esedékes hangulatjelentésen túl - a földrajzi koordinátákat is rögzítette. Ennek köszönhetően azt is sikerült kideríteni, hogy az Egyesült Királyság legvidámabb városa Bournemouth, a leglehangolóbbak pedig London Eastbourne és Slough kerületei.

Mások szerint nem is a kedd, hanem a szerda a hét legborzasztóbb napja. A Vermont Egyetem alkalmazott matematikával foglalkozó kutatói 2,4 millió mikroblogot vizsgáltak meg a Twitteren. Christopher Danforth és Peter Dodds a pozitív töltetű szavaknak magas, a negatívaknak pedig alacsony pontszámot adtak. A kísérlet meglepő eredményt hozott, ami részben összecseng a London Schools of Economics kutatási eredményeivel: nagy tömegben vizsgálva csakugyan nem a hétfő tűnik a legnegatívabb napnak.

A Vermont Egyetem kísérlete kimutatta, hogy az emberek a szerdát gyűlölik a legjobban; valószínűleg azért, mert ez a munkahét kellős közepe, ami egyenlő távolságra van a hétvégi elégedettségtől és a soron következő hétvégétől is. Hasonló eredmény érkezett Ausztráliából is. A Sydney-i Egyetem kutatói először 200, majd 350 embert hangulatváltozásait vizsgálták; szerintük a hét napjai között nincs szignifikáns különbség, de a szerdát mindenki egyformán gyűlöli.

Testreszabott nyomor

A fenti módszertanok általános hibája, hogy nem reprezentatív mintavételezésre és általános mutatókra építenek. Ezt a hibát segít kiküszöbölni az Index Csodálatos Lúzerkalkulátora, amit a tavaly januári félhivatalos legrosszabb napra készítettünk. Ennek segítségével kiszámolhatja, hogy mennyire nyomorult az ön élete, és ha emlékszik a tavalyi eredményére, most azt is megtudhatja, rosszabbul él-e mint egy éve.

A szélsőségek

Egy 80 éves bácsi, aki ötödmagával él egy 30 négyzetméteres lakásban, 120 kiló, egy foga sincs, viszont 1 Mbiten internetezik (!), 0,08-as értéket produkál a lúzerindexen. Vele szemben egy 21 éves, 70 kilós, hiánytalan fogsorú fiatalember, aki 500 négyzetméteres villában él egyedül, 100 MBites sávszélen netezik, és egymilliárdja van a bankban, 787 pontot ér el. Számításaink szerint a bérből és fizetésből élő átlagpolgárok 4 és 20 pont között mozognak.

A képlet az otthonunk alapterületét, a lakók számát, az internet-előfizetésünk sávszélességét, a bankszámlánkon lévő pénzt, a testsúlyunkat, életkorunkat, valamint fogaink számát is figyelembe veszi, ráadásul egy plusz ponttal mi is megajándékozzuk, hogy szép legyen a napja. A levezetés első pillantásra bonyolutnak tűnhet, de a kalkulátorunk használata már nem igényel matematikai előképzettséget.

A Leicesteri Egyetem fizika tanszékének hallgatóiban felmerült a kérdés, hogy a Star Warsból ismert kultikus űrállomás, a Halálcsillag mennyi energiát bocsáthat ki egy bolygó elpusztítása során. A fizikusok a modell elkészítésekor egy, a Földhöz hasonló bolygót vettek alapul, azt leszámítva, hogy az égitest teljesen szilárd.

A célpont megsemmisítéséhez szükséges energiamennyiségre a bolygó gravitációs kötési energiájából lehet következtetni. A fizikusok kiszámították, hogy a Halálcsillag hiperanyag-reaktorának 2,25 x 10³² Joule energiát kellene felvennie a bolygókat elpusztító lézersugár működtetéséhez. Ez azonban csak egy Föld méretű bolygó megsemmisítéséhez elég; egy Szaturnusz méretű planéta felrobbantásához már 2 x 10³⁶ Joule energiára lenne szükség.

Mivel a Star Wars-kánon szerint a Halálcsillag hiperanyag-reaktora annyi energiát képes előállítani, mint egy törpecsillag, elvileg megengedhet magának olyan mértékű energiakibocsátást, ami egy Föld méretű bolygó elpusztításához szükséges. A fizikusok számítása szerint azonban egy Szaturnusz méretű égitest felrobbantásához valószínűleg a reaktor összes energiájára szükség lenne, ez pedig a létfenntartó berendezések leállításával járna.

Mivel a Halálcsillagot még egy nagyobb méretű bolygó elpusztítása is megviselné, szinte biztos, hogy egy csillaggal már semmiképpen nem boldogulna. A filmben feltűnt, a Halálcsilllagnál jóval kisebb méretű űrhajókra használt csillagromboló elnevezés tehát ugyancsak helytelennek mondható.

A farmer egyáltalán nem koszolódik és büdösödik annyira a folyamatos, mosás nélküli viseléstől, mint legtöbbünk gondolná – derítette ki egy ausztrál kutató, Tullia Jack, aki a filozófia szakon szerzett doktorátusához végzett el ennek bizonyítására egy kísérletet. Az extrém tisztaság kultúráját csak ránk kényszerítik, és emiatt mossuk a ruháinkat sokkal sűrűbben, mint azt valójában igényelnénk, állította Tullia az ausztrál news.com hírportálnak.

A kísérletben 30 önkéntes vett részt, férfiak és nők fele-fele arányban, 18 és 56 éves kor között. Volt köztük középiskolai tanár, rendezvényszervező, könyvtáros és grafikus. A tesztalanyok három hónapig hordták ugyanazt a farmert mosás nélkül, heti öt napon át, miközben rendszeres beszámolókat írtak arról, hogyan befolyásolja a közérzetüket az egyre koszosabb ruházat.

Meglepő módon a tesztalanyok közül mindössze egy jelezte, hogy nem bírja a mosatlan nadrágot, és abba szeretné hagyni a kísérletet, a többiek mind végigcsinálták. Általában a harmadik és a hatodik hét között jött el a mélypont, amikor a kísérleti alanyok fele jelezte, hogy kezdi kicsit kényelmetlenül érezni magát. A három hónap végén viszont szintén a tesztalanyok fele mondta azt, hogy szívesen hordaná továbbra is mosatlanul a farmert, sőt, akadtak olyanok is, akik ezt már a három hónap alatt önként kiterjesztették pólókra, ingekre és pulóverekre is.

A három hónap végén Tullia begyűjtötte a mosatlan farmereket, és szagmintákat vett róluk. Elmondása szerint egyáltalán nem voltak kellemetlenül büdösek, a motorolajtól a csokoládén át az ételekig terjedő foltok voltak csak kicsit zavaróak rajtuk. A szag erőssége alapján nem lehetett megkülönböztetni a férfiak, illetve nők által hordott farmereket sem. A kísérlet ideje alatt a mosás elhagyásával több ezer liter vizet, jelentős mennyiségű mosószert és elektromosságot takarítottak meg a tesztalanyok, és a környezetet sem károsították a szennyvízzel.

Több kutatás is igazolta már a testmagasság és a dominanciára való hajlam közti összefüggéseket. A fizikai testfelépítésükből fakadóan domináns emberek könnyen válhatnak nagyhatalmú emberré, és ez csak részben köszönhető a képességeiknek. Mindez valószínűleg evolúciós maradvány, hiszen a civilizált társadalom előtti korban a testfelépítés és a magasság ösztönösen is erőt sugárzott. Az már inkább társadalmi jelenségnek nevezhető, hogy mindez a mai napig sem változott.

A Saint Louis-i Washington Egyetem kutatóinak kiindulópontja az volt, hogy a nagyhatalmú emberek többnyire magasak, ha pedig mégsem, akkor annak képzelik magukat. A kutatók szerint a hatalom befolyásolja a saját magunkról kialakított véleményt, mivel az ebből fakadó magabiztosság a pozitív önértékelés alapja. A kísérletek igazolták, hogy a hatalommal bíró alanyok minden körülmények között hajlamosak magasabbnak érezni magukat. Az alapállítás tehát igazolást nyert.

Noha a kísérlet során csak mesterséges helyzetben, virtuális környezetben vizsgálták az önkénteseket, gyanítható, hogy a modell a való életben is alkalmazható. A „tudd, hány kiló vagy” és a „fennhordja az orrát” szólások is arra utalnak, hogy a megszerzett hatalom és az önkép szoros kapcsolatban áll egymással - még akkor is, ha a kettő nem pontosan fedi egymást. Ha pedig a kutatások azt is igazolják, hogy a nagyvállalalatok vezérizgazgatóinak arcmérete és a cég sikeressége között kimutatható az összefüggés, a magasság és a hatalomvágy közti párhuzam akár természetesnek is mondható.

Nem nagyobb az esélye annak, hogy 27 évesen hal meg egy híres rockzenész, mint bármely más ifjúkori életévében – állapították meg tanulmányukban ausztrál kutatók.

Miután számos híresség – így Amy Winehouse, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, Brian Jones és Kurt Cobain – 27 évesen halt meg, elterjedt a 27 évesek klubjáról szóló elmélet, amely különösen szerencsétlennek tekinti ezt az életkort.

Adrian Barnett kutatásvezető, az ausztráliai Queenslandi Műszaki Egyetem munkatársa a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányában az elmélet érvényességét vizsgálta. Ehhez 1046 híres, a brit slágerlistákon szereplő zenész halálozási adatait elemezte és vetette össze a brit átlaglakosság adataival.

A vizsgált időszakban, 1956 és 2007 között 71 zenész halt meg. A matematikai elemzés nem mutatott kiugrást a 27. évnél, ám a húszas és a harmincas éveikben is kétszer-háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg a neves rocksztárok hétköznapi kortársaikhoz viszonyítva.

Az 1970-es és a korai 1980-as években még nagyobb arányban halmozódott a fiatal, 20-40 éves zenészek korai halála, ami aztán a nyolcvanas évek második felére visszaesett. Ezt egyrészt a kemény rock visszaszorulásával, másrészt a herointúladagolás jobb kezelésével magyarázzák a kutatók – számolt be róla a HealthDay.

A köztudatban a középkori lovagok élvezetből gyilkoló vérszomjas alakokként élnek. Egy dán kutató szerint viszont csak „munkaköri kötelességből” öltek, és gyakran poszttraumatikus stressz-szindrómában szenvedtek.

Thomas Heeboll-Holm, a Koppenhágai Egyetem tudósa, kinek a késő középkori erőszak percepciója a szakterülete, arra mutat rá, hogy a modern katonai pszichológia segít átértelmezni a középkori szövegeket – olvasható a Past Horizons hírportálon.

„Korábban, ha középkori szövegeket olvastunk, a hősöket és a kegyetlenséget dicsőítő passzusokra figyeltünk. A modern katonai pszichológia szemszögéből vizsgálva a szövegeket észrevesszük, hogy mentálisan mekkora árat fizettek a lovagok a véres háborúkban való részvételért” – vélekedett Thomas Heeboll-Holm.

Vajon a lovagok természetüknél fogva voltak erőszakosak, vagy egy olyasfajta magatartásról van szó, amelyet egy kegyetlen társadalomban és kultúrában kellett elsajátítaniuk? Thomas Heeboll-Holm szerint az erőszak középkori felfogása a kettő között van.

„A bűnözési statisztikákból és a bűnbocsánatért könyörgő levelekből kiindulva a történészek úgy vélik, hogy a középkor népessége semmivel sem volt erőszakosabb, mint a ma embere. Ugyanakkor különbözött az erőszak percepciója, beleértve a halálos kimenetelű erőszakot” – emelte ki Thomas Heeboll-Holm.

Dr. Tijl de Bie, a Bristoli Egyetem kutatócsoportjának vezetője az Intelligent Systems Laboratory-val közösen vállalkozott a lehetetlenre: megalkották a „slágergyanú-egyenletet". A kísérlet során az ISL munkatársai huszonhárom különböző dalt vizsgáltak. Megmérték a sebességüket, ellenőrizték az ütemet, a dal hosszát, a hangzását, a harmónia egyszerűségét, az akkordváltások összetettségét, illetve a dalok általános hangerejét. Az eredményeket összevetették a brit slágerlistákkal, és figyelembe vették, hogy a vizsgált szempontok alapján melyik dal mennyire lenne sikeres egy adott korszakban, ha összevetik azokat a slágerlistákon szereplő számokkal.

A végleges algoritmus hatvan százalékos pontossággal képes felbecsülni, hogy egy-egy dalból lehet-e popsláger. Ez az érték viszonylag alacsonynak tűnik, de figyelembe véve, hogy a popzene mennyire kiszámíthatatlan és vibráns, a módszer mégis hatékonynak mondható. A projektnek külön honlapot is készítettek, ahol a slágerek várható sikerére vonatkozó becsléseket is közzétették.

Senkiháziak kezében van a popszakma

Dr. de Bie megjegyezte, hogy mivel a tömegek ízlése idővel változik, a számítás módszertanát is ehhez kell majd igazítani, ha javítani szeretnének a becslés pontosságán. A jelenleg használt képlet például kevésbé bizonyult hatékonynak, amikor az 1980-as évek slágereit vizsgálták vele, de a kilencvenes évek és az elmúlt évtized legnépszerűbb számait viszonylag nagy pontossággal tudták meghatározni vele.

A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek eleje viszonylag kreatív időszak volt a popzene történetében, ahol több teret kapott az innováció, ez pedig megnehezíti az előre megadott preferenciák alapján történő becslést. A kilencvenes években, illetve a múlt évtizedben viszont egyenletesebb és kiszámtíhatóbb volt a popzene, ezért a módszertant jobban lehetett alkalmazni a korszak slágereire.

Halálpontos becslés természetesen nincs: a képlet például a Guns N' Roses November Rain-jét a nem várt slágerek csoportjába sorolta, akárcsak a Fleetwood Mac Albatross-át. Arra viszont ráhibázott, hogy a Just Dance (Lady Gaga), illetve a Get Ready For This (2 Unlimited) átütő sikerek lesznek.

A slágerek elemzése során arra is fény derült, hogy a nyolcvanas években sokkal több lassú, balladaszerű dal is slágerré válhatott, mint manapság, vagy éppen a kilencvenes években. A pop dallamvilága ekkoriban jóval egyszerűbb is volt, mint a többi zenei stílusé. Azt is változásként könyvelhetjük el, hogy a zene egyra hangosabb lesz: a tömegek igénye egyre nagyobbnak mutatkozik a zajos slágerek iránt.

A Sheffieldi Egyetem kutatásai bebizonyították, hogy a megfelelő mértékben szőrös végtagokon nehezebb dolga van az emberi vérrel táplálkozó ágyi poloskának. A kísérletben 29 bátor önkéntes vett részt, az eredmények szerint a vérszívó rovarok jóval könnyebben csípték meg a leborotvált karú embereket, mint azokat, akiknek szőrzetét érintetlenül hagyták.

A Biology Letters szakfolyóiratban is közölt tanulmány szerint a végtagokon megtalálható szőrök különböző típusainak mind megvan a maga szerepe. A hosszabb, vastagabb, sötétebb, szaknyelven terminalnak nevezett szálak a mozgásban és a szúrás megfelelő helyének kiválasztásában akadályozzák az ágyi poloskákat, a rövid, vékony, alig látható vellus szőrszálak pedig érzékenységükkel figyelmeztetik az áldozatot arra, hogy nem kívánatos látogató mászkál a testén.

A vizsgálatokból az is kiderült, hogy sem a teljesen kopasz bőrfelület, sem a túlságosan bozontos szőrzet nem előnyös, hiszen az utóbbit alkotó vastag fekete szőrszálak között könnyedén elbújhatnak a rovarok. A vizsgálathoz használt ágyi poloska itthon is ismert élősködő. Ha szúnyogmentes időszakban reggelre a kéz- vagy lábfejünkön szúnyogcsípésre emlékeztető, fájdalmas foltot találunk, kezdhetünk gyanakodni, hogy az évente akár 4000 petét is lerakó, nappal hasadékokban, sötét, huzat- és zajmentes helyeken meghúzódó, 5-7 miliméteres, vörösesbarna Cimex lectularius a bűnös.

A kísérlet meglepőnek nem nevezhető végeredménye a kutatók szerint fontos annak kutatásában, hogy vajon miért az ember az egyetlen emlős, ami fejlődése során úgy szabadult meg a bundájától, hogy a stratégiailag fontos helyeken azért megtartott egy jóval finomabb szálakból álló szőrréteget.

Egyes tudósok szerint a bunda ruházatra cserélésével az ember nagyban csökkentette az élősködők által okozott veszélyt, de Mark Pagel, a readingi egyetem evolúciós biológiával foglalkozó professzora szerint a vérszívó élősködők a mai napig komoly fenyegetést jelentenek, és az embert borító szőrzet fejlődése is ennek az evolúciós kihívásnak megfelelően alakult. Szerinte a vékony, 30 mikrométer átmérőjű vellus szőrszálak szerepe kizárólag a mozgás érzékelésére korlátozódik, így annak ellenére válnak a szervezet riasztórendszerének nagyon fontos elemévé, hogy hőszigetelés szempontjából semmit sem érnek.

Dr. Lorenzo Stafford, a Portsmouth Egyetem pszichológusa a Food Quality and Preference című folyóiratban publikálta legújabb kutatásának eredményeit. A tanulmányból kiderül, hogy az emberek édesebbnek érzik az alkoholtartalmú italok ízét, ha zajos környezetben fogyasztják azokat. Az emberek előnyösebbnek érzik az édes ízeket; Stafford szerint ez lehet a magyarázata annak, hogy miért fogy több alkohol a zajos szórakozóhelyeken.

Stafford kísérletében az alanyoknak értékelniük kellett a felkínált italválasztékot a szeszek édessége, keserűsége és erőssége alapján. Eközben több fokozatú figyelemeltereléssel kísérleteztek, aminek a mértékét egytől négyig terjedő skálán határozták meg. Az első fázisban nyugodt környezetben vizsgálták a fogyasztókat, a negyedikben viszont dübörgő zene és egy szimultán bömbölő hírcsatorna próbálta összezavarni őket. A kísérlet meglepő eredményt hozott: a kakofón zajok kevésbé zavarták össze az önkéntesek ízlelőérzékét, mint a hangos klubzene.

Stafford szerint ez érdekes felfedezés, bár számított a végeredményre. Az ízlelést jóval kevésbé zavarja össze a nyers hangzavar, de a hangos, ritmikus zene komoly mértékben képes befolyásolni a koncentrációt. Ennek ismerete azért fontos, mert bár az emberek számítanak rá, hogy egy szórakozóhelyen többet fognak inni, a hangos zene összezavarhatja az értékítéletüket, és emiatt nem tudhatják pontosan, hogy mennyivel ittak többet a kelleténél.

A Brit tudósok rovat kommentjeiben leggyakrabban felmerülő, és valóban jogos kérdés, hogy ugyan ki fizet az első látásra (néha másodikra és sokadikra is) vicces és kevés értelemmel bíró tudományos kutatásokért. A Los Angeles Times most lerántotta erről a titokról a leplet, a válasz persze nem meglepő: az adófizetők.

A lap összeállításában az amerikai egészségügyi minisztérium kutatóintézetei, a National Institutes of Health, illetve a National Center for Complementary and Alternative Medicine állami (pontosabban szövetségi) pénzből finanszírozott kutatásaiból válogat. Mivel Amerikában az állami intézmények költségvetései nyilvánosak (legalábbis sokkal átlátszóbbak, mint Magyarországon), az egyes projektek büdzséit is sikerült megszerezniük.

A két legérdekesebb, és összesen több mint egymillió dollárt felemésztő kutatás témái az aromaterápia, illetve az imádság állítólagos gyógyító hatásai voltak. Az első, 374 ezer dollárba kerülő vizsgálat kiderítette, hogy a citrom és levendula illata gyakorlatilag semmit nem javít a szervezet sebeket gyógyító, önregeneráló képességén. Az imádságos kísérlet 666 ezer dollárt vitt el, és azt vizsgálták benne, hogy a távoli ima képes-e meggyógyítani AIDS-es betegeket (a placebohatás és önszuggeszció kiküszöbölése végett a betegek nem tudták, hogy imádkoznak a felgyógyulásukért). A lehangoló válasz: egyértelmű nem.

A további kutatások közül említésre érdemes még a kávés beöntés állítólagos hasnyálmirigyrák-gyógyító hatásának ellenőrzése (nincs ilyen hatása, 406 ezer dollár), illetve annak alátámasztása, hogy a rákos betegek jobban érzik magukat a rendszeres masszázstól (tényleg jobban érzik magukat, 1,25 millió dollár).

A NCCAM érdeklődésének középpontjában jelenleg a jóga, az akupunktúra, különféle távol-keleti masszázstechnikák és csí-kezelések állnak, azoknak is a fájdalomcsillapító hatásai. A 2011-es pénzügyi évben 33 millió dollárt szánnak ilyen jellegű kutatásokra, annak ellenére, hogy számos, egymástól független kísérlet bizonyította már, hogy ezek nem hatékonyabbak a fájdalom ellen, mint a placebo.

Amerikai kutatók szerint a Borneó szigetén élő orángutánok étkezési szokásainak – köztük a bizonyos időközönként jelentkező túlevésnek – a vizsgálata segíthet megérteni az emberi elhízás és a táplálkozási rendellenességek okait.

„Az orángutánok rendkívül érdekes mintaként szolgálnak az emberi elhízás tanulmányozására, mivel ez az egyetlen majomfaj, és valószínűleg az egyetlen nem emberi főemlős a vadonban, amely képes zsírt elraktározni" – mondta Erin Vogel, a New Jersey állambeli Rutgers Egyetem evolúciós antropológiával foglalkozó szakembere.

A Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmány készítésekor Vogel és kollégái a borneói orángutánok öt év alatt begyűjtött vizeletmintáit elemezték. A szakember szerint a Borneó szigetéhez hasonló, kihívásokkal teli környezetben élő orángutánok képesek hasznot húzni a gyümölcsben gazdag időszakokból, amikor a fák gyümölcshozamának 80 százaléka elérhető válik a számukra. Ilyenkor csak esznek, esznek és persze jól elhíznak. Aztán jönnek a gyümölcsben szegény periódusok, amelyek akár nyolc évig is elhúzódhatnak. Ahogy a táplálékforrás egyre szűkösebbé válik, az orángutánok elkezdik beiktatni az étrendjükbe a fakérget és a leveleket is a túlélés érdekében. Ezen időszak során a kutatócsoport változást észlelt az emlősök vizeletében is.

Először a zsíranyagcsere melléktermékeként jelentkező ketont fedezték fel az ínséges időszakból származó mintákban. „Ezt azt mutatja, hogy elkezdték elégetni a zsírt az energianyerés érdekében" – fogalmazott a kutató. Később a nitrogén izotópok szintje is megemelkedett a vizeletben, amely az izomsejtek leépülését jelzi, ez szintén fehérje és energia nyerést szolgál. „Muszáj energiát nyerniük valahonnan, ezért elkezdik felemészteni a saját testszöveteiket. Ugyanez a folyamat figyelhető meg a rendkívül elszegényedett emberek, vagy az anorexiától szenvedők esetében is" – mondta Vogel, aki szerint a tanulmány megmutatja, hogy az orángutánok miként képesek hasznot húzni a zsírraktározási képességükből a túlélésük érdekében.

Mint hozzátette: „Nekünk, embereknek is megvan ugyanez a lenyűgöző képességünk, habár manapság a legtöbben már azt kívánják, bárcsak ne lenne". Az orángutánok a veszélyeztetett fajok közé tartoznak. Ma már mindössze 50 ezer példányuk él Borneón és 7300 Szumátra szigetén: a világ két olyan pontján, ahol ezek az emlősök még vadon élnek.

A tudósok sokáig úgy vélték, hogy a nagytestű madarak erekcióját a pénisz vérerei teszik lehetővé, hasonlóan az emlősökhöz vagy a hüllőkhöz. A Yale Egyetem kutatói viszont megállapították, hogy a laposmellű futómadarak - például a struccok vagy az emuk - merevedése nem a vérereknek, hanem a nyirokmirigyeknek köszönhető. A kísérletet végző tudósok a Journal of Zoology című folyóiratban publikálták a tanulmányt.

A maradak elsődleges szaporító szerve általában a kloáka. Ezen a testnyíláson át távozik a széklet és a vizelet, de egyes fajoknál - például a libánál, a kacsánál, a flamingónál vagy a hattyúnál - péniszként is funkcionál. Az említett madaraknál ez a testrész nem képes a merevedésre: a hím a nőstényére szorítja a kloákáját, így biztosítva a sperma áramlását. A laposmellű futómadaraknál, mint a kivinél, a struccnál vagy az emunál azonban megfigyelhető a merevedés.

A XIX. századi kutatók úgy vélték, hogy ezeknek a madaraknak is az emberéhez hasonló, vérbő erekciója van. Azonban Dr. Patricia Brennan, a szóban forgó tanulmány társszerzője alapos vizsgálatnak vetett alá egy hím struccot és három hím emut, hogy ellenőrizze az állítás helyességét. A vizsgálat során kiderült, hogy a struccok hímvesszőjét a sűrű kollagén mátrix különbözteti meg az emuétól és a nanduétól. A strucc péniszét vérerek szövik át, de ettől csak rózsaszínnek tűnik, a merevedésért nem ez, hanem a nyirokmirigyek váladékai felelnek.

Rejtély, hogy miért alakult így

A madarak és a hüllők között több evolúciós párhuzam is megfigyelhető, de a hüllőknek az emlősökhöz hasonló, vérerekkel átszőtt péniszük van; a hüllők merevedéséért tehát nem a nyirokmirigyek a felelősek. A nyirokmirigyek sajátossága, hogy bár villámgyors erekciót garantálnak, nem képesek olyan sokáig fenntartani a merevedéshez szükséges nyomást, mint a vérerek. Tim Birkhead, a Sheffield-i Egyetem ornitológusa szerint a nanduk és a struccok esetében a pénisz körüli izmok teszik lehetővé, hogy ennek ellenére is képesek legyenek fenntartani az erekciót.

Az In Stitches talán legérdekesebb fejezete, amikor Youn azt taglalja, hogy a mellműtéten átesett dohányosok milyen komoly kockázatoknak teszik ki magukat. A mellműtét után elszívott cigaretták akár a mellbimbó elfeketedéséhez, vagy leeséséhez is vezethetnek – ez első hallásra vicces álhírnek tűnhet, de Youn maga is látott hasonló eseteket. Beszámolója szerint ő maga valósággal összeomlik, amikor mellműtét előtt vagy után dohányzó pácienseket lát; őket figyelmeztetni szokta, hogy hagyják abba a cigarettázást, de sokan fittyet hánynak erre.

A cigarettában található nikotin és a szén-monoxid akadályozza a vér szabad áramlását, a mellbimbó elfeketedése pedig a vénás vér felgyülemlésének köszönhető. A vénás vér nem szállít oxigént, mérgező anyagokat viszont igen; emiatt az ezzel elborított testrészek oxigénellátása megszűnik. A toxikus hatásból eredően idővel fellép a nekrózis, ami a sejtek elhalásához vezet. Youn elmondása szerint az eset a korai stádiumban még kezelhető: az érintett testrészre piócákat kell telepíteni, amik kiszívják a vénás vért, és tiszta, oxigént szállító vér juthat a szövetekhez.

Youn könyvéből kiderül, hogy nem csak mellműtétek során léphetnek fel súlyos szövődmények. Egy hasplasztikai beavatkozást követően egy dohányzó páciens olyan fertőzést kapott, ami egy három hónapig gyógyuló nyílt sebet eredményezett a hasán. Az is előfordult, hogy Youn utólag figyelmeztette a betegeket a dohányzással járó mellékhatásokra.

A páciensek ilyenkor többnyire felháborodnak, sokan ugyanis fontosabbnak tartják a dohányzást, mint  a sebészi beavatkozást. Egy nő például megjegyezte, hogy ha a kockázatokról időben értesül, soha nem vállalkozott volna a műtétre.