Imádkozni olyan, mintha egy baráttal beszélnénk
Az Aarhus-i egyetem dán tudósai mágneses rezonanciavizsgálatnak vetettek alá 20 keresztény hívő tesztalanyt. Azt vizsgálták, hogy az agyi aktivitásuk hogyan változik egyes helyzetekben, beleértve az imádságot.
A kísérletben résztvevők szinte tökéletesen azonos agyi jeleket mutattak akkor, amikor a Miatyánkot mondták el, és amikor egy gyerekmondókát: az agynak azok a területei mutattak aktivitást, amik jellemzően monoton, sok ismétlésre alapuló szellemi feladatoknál lépnek munkába.
A következő kísérletben arra kérték a tesztalanyokat, hogy a saját személyes imájukat mondják el, „beszélgessenek Istennel", illetve a Mikulás felé sorolják el a karácsonyi kívánságaikat. Itt, várható módon, azok az agyi területek aktivizálódtak, amelyek a személyes motivációkért felelősek. A legnagyobb különbség az volt, ahogy az agy elülső területei (prefrontal cortex) csak az imádságnál mutattak aktivitást. Az ima alatt az alanyok agya pontosan úgy viselkedett, mint amikor egy barátjukkal beszélgetnek, a Mikulásnál azonban azok a részek, amelyek a beszélgetőpartner megszemélyesítéséért felelősek, inaktívak maradtak, pontosan úgy, mint például amikor egy számítógépes játékkal lép interakcióba az ember.
„A kísérletünkkel nem Isten létezésére próbáltunk bizonyítékot találni, csupán azt mutattuk meg, hogy a hívők valóban hisznek a létezésében", mondta el a New Scientistnek Uffe Schjødt, a kutatást vezető professzor.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon