Túl kevés a színesbőrű a videojátékokban
Négy amerikai egyetem (University of Southern California, Indiana University, Ohio University és a Virginia Polytechnic Institute) közös kutatással próbálta kideríteni, hogy a popkultúra egyre fontosabb részének számító videojátékokban az egyes rasszok reprezentációja mennyiben különbözik a való élettől.
A felméréshez kilenc platformon (Xbox, Xbox 360, PlayStation, PS2, Nintendo GameCube, PSP, Game Boy Advance, Nintendo DS és PC) vizsgálták meg az eladási sikerlista első 150 játékát, ezek nagyrészt amerikai cégek által fejlesztett és kiadott játékok voltak. Önkéntesek 30-30 percet játszottak minden játékkal, ezt videón rögzítették, majd megszámolták, hogy az ezalatt feltűnő karakterek milyen bőrszínűek. Az adatokat ezután súlyozták a játékok eladási mutatói szerint (tehát ha egy játékból kétmilliót adtak el, abban minden feltűnő szereplő kétszer annyit ért, mint egy egymilliós eladásúban), hogy általános képet kapjanak a játékosok szeme elé kerülő látványról. Az eredményeket végül a 2000-es amerikai népszámlálás adataival hasonlították össze.
A nemek szerinti megoszlás a férfi játékhősök nyomasztó fölényét hozta: míg a valóságban 51 százalék a férfiak aránya az amerikai lakosságban, a játékok szereplői közt 89,5 százalék ez a mutató. A bőrszín szerinti felosztásban a fehérek és az ázsiaiak voltak felülreprezentálva (80 százalék fehér és 5 ázsiai a játékokban - 75, illetve 4 a való életben), a feketék a 12,3 százalékos amerikai aránya mellett viszont a játékokban csak 10,7 százalékot kaptak. Még durvább az eltérés a félvérek (2,4 százalék az 1,2-vel szemben), a latínók (12,5 százalék Amerikában, 2,7 a játékokban), és az indiánok (0,9, illetve 0,1 százalék) esetében.
A kutatók kiemelik, hogy az eredmények nagyon hasonlítanak a hasonló témájú, tévéműsorokat vizsgáló kutatások adataira, és arra figyelmeztetnek, hogy a valóstól eltérő etnikai eloszlás a fiatal játékosokban önértékelési problémákhoz és a valóságkép torzulásához vezethet.
Rovataink a Facebookon