A nők boldogságának titka a szex

2009.10.06. 10:17 - Index

Ha jó a szex, elégedett az ember, hát ez nyilvánvaló, gondolnánk, de az ausztráliai Monash University kutatócsoportja egy egy hónapon át tartó, 300 tesztalany részvételével zajló kísérlettel ezt tudományosan be is bizonyította. Sok feltételezés van, amit természetesnek veszünk, de tudományosan még sosem vizsgálták meg vagy dokumentálták – mondta a LiveScience-nek Susan Davis, a kutatás vezetője.

A kísérletben részt vevő nők négy héten keresztül számoltak be minden nap a nemi életük alakulásáról, és az általános hogylétükről egy teszttel, ami az idegességet, stresszt, vitalitást és hasonlókat mérte fel, majd osztályozta egy 110 pontig terjedő skálán az alany általános jó, vagy rossz kedvét. A 20 és 65 év közötti nőkből álló csoport fele arról számolt be, hogy a szexuális életük nem kielégítő, ők a boldogság-skálán 76 pontos átlageredményt értek el - míg a csoport másik fele 84 pontos átlagot hozott.

Sajnos azt még nem tudták kideríteni, hogy a szex és a boldogság között milyen irányú az ok-okozati összefüggés, vagyis a kielégületlenség miatt boldogtalan egy nő, vagy éppen fordítva – nyilatkozott a Journal of Sexual Medicine szakfolyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, Sonia Davison.

Kommentek

  • 2009.10.06 10:34:44gftamas

    Meg a pénz. :)

  • 2009.10.06 11:54:46TheAz

    gftamas: LOL!

  • 2009.10.06 12:29:52gazdügyis

    És a sportautó + nercbunda :)

  • 2009.10.06 12:30:23gazdügyis

    Bocs, a plasztikai sebészt kihagytam...

  • 2009.10.06 12:32:04tlac

    meg amit a pénzen vesz

  • 2009.10.06 12:41:13Shrekova

    mikre rá nem jönnek ezek a brit tudósok...asszem ki is költözöm UKbe oszt durván tudósnak állok :)

  • 2009.10.06 13:21:010xFF

    így van bazdmeg, súlykoljuk még beléjük... aztán majd jönnek a "megcsalt mással" témájú blogok, meg a családokat felrúgó "családapák", akik kibaszott jók az ágyban, és úgy gondolták, hogy ezt más nő is megérdemli, de leagalább a szakítósnak mindig lesz témája... csak ez az egy számít! gyönyörű világban élünk.

  • 2009.10.06 13:29:02m.maria

    A bulvárlapok íróinak meg valószínűleg az adja a boldogság érzését, ha minél több baromsággal tömik tele az emberek fejét. Pld egy ilyen cikkel. Pedig ezek maúgy "tanult" emberek olyan ujságíró formák, de abból élnek hogy bemocskolják a világot, és ez nem okoz számukra erkölcsi válságot.
    Legyen minél több mocsok aztán lehet dagonyázni, abból lesz a jólét, már ezeké az "újságíróké".

  • 2009.10.06 13:52:05newtehen

    Szerintem nem sokára megállapítják, hogy a vízbe mártott tárgyak nedvesebbek lesznek mint a kontrollként nem bevizezett tárgyak.

  • 2009.10.06 13:58:20lovelybabykeeee

    Csak szeretni kell minket, és akkor működik minden.
    Ettől függ a sex, és minden más.

  • 2009.10.06 14:13:16Szaros Képmutató

    @m.maria: bár, el sem kellett volna a cikket olvasnod, én mégis azt mondom, igazad van! Éljenek a frigid nők!

  • 2009.10.06 14:27:37schdl

    Tényleg figyeltek az ilyen kutatásokra?
    A háttérben az áll, hogy az ilyen tudósok az előző évi kerethez viszonyítva kapják meg az azévi támogatásukat, ezért ha nincs kutatnivaló, kitalálnak valamit, hogy felhasználják a keretet. Másrészt 300fős vizsgálati csoport az ég adta világon semmilyen következtetés levonására nem elég (a földön kb 6 milliárd ember él, ehhez képest mi az a 300 fő).
    Azt azért hozzáteszem, hogy én, mint férfi tényleg lazább vagyok, ha szexelek :D

  • 2009.10.06 14:36:12nemezisazis

    zseniális. ehhez diploma kell, több év, meg milliós kutatási költségvetés?

  • 2009.10.06 14:55:41DoMo

    ... és ezért fizetnek! Annyira szívesen lennék brit vagy ausztráliai kutató. Ha a magyar kutatók is kapnak annyit, akkor magyar kutató is lennék!

  • 2009.10.06 15:00:20millAh

    ignobelt nekik!

  • 2009.10.06 15:06:46Babu2000

    A kutatók is dughatták a teszt alanyokat? :)

  • 2009.10.06 15:16:31avnire

    Csak 6 pontnyi boldogsag-kulonbseg van a szexlo es a nem szexelo nok kozott? Akkor valoszinuleg nemis a szex tesz boldogga, hanem csak egy lehelletnyit hozzaad a boldogsaghoz..

  • 2009.10.06 15:46:52rotoura1

    A 6 pontot hol irjak?

  • 2009.10.06 16:33:19Fersynando

    Meg a belső értékek: bőrülés, klíma, GPS, stb...

  • 2009.10.06 16:40:51Vad.Korte

    rotoura1:
    Sehol. 84-76=8

  • 2009.10.06 16:45:25pocsolya

    m.maria-t úgy tűnik nem dugják, mert nem tűnik elég boldognak. :D

  • 2009.10.06 16:47:02Vad.Korte

    schdl: A 300 tényleg kevés. Bár az is igaz, hogy nem kell mindenkit megkérdezni, hogy becsülni lehessen. Pl. Magyarország egész lakosságát tekintve 1000-es nagyságrendű a reprezentatív minta. Ebből már statisztikai módszerekkel kivetíthető az eredmény és kb. 90-95%-os a pontosság.

    Ugye ez a minta messze nem reprezentatív. Érdemes lenne ugyanezt háborús övezetben, vagy éhező afrikai nők között megcsinálni. Ismert tény ugyanis, hogy ha az önfenntartás nincs biztonságban, az emberek nemigen gondolna a szexre, szerelemre. Nem tudunk semmit a tesztalanyok társadalmi, anayagi helyzetéről, pláne nem pl. a vallásukról.

    Szóval ez a kutatás a tudományosság igényével készült, de tudományos szempontból szart se ér. De baromi érdekes volt, kösz!

  • 2009.10.06 16:48:12Vad.Korte

    m.mária:
    Mi a mocskos a szexben meg a boldogságban?

    Ja, tudom, az aforizma szerint a szex nem mocskos, csak ha jól csinálják. :-)

  • 2009.10.06 16:57:58zolika78

    Csinos lányoknak szívesen segítek boldogabbnak lenni...

  • 2009.10.06 17:14:00Genvadasz

    Szoval nem ilyen egyszeru a dolog! A sperma tartalmaz bizonyos prosztaglandinokat, amelyek a nok szervezeteben hozzajarulnak a boldogsag (valojaban elegedettseg) erzesehez. Szoval ha ovszert hasznalsz szex kozben, kevesbe lesz "boldog" a no, azaz nem csupan orgazmus ateleserol van szo. Ez egy osi beidegzodes, komoly jelentossege van evolucionalisan.

    A munkam reven renszeresen olvasom a Journal of Sexual Medicine-t.

  • 2009.10.06 17:28:03Darren79

    lovelybabykeeee:

    Szeretni, pénzelni, meghallgatni, ajándékhalmokkal ellátni...

  • 2009.10.06 17:49:39Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor

    Azért nem tudták feltárni az ok-okozati összefüggést, mert nem szex előt és után pontoztak.

  • 2009.10.06 18:21:45Alex Raps

    Ez a mondat erősen megkérdőjelezi a hitelességet:

    "Sajnos azt még nem tudták kideríteni, hogy a szex és a boldogság között milyen irányú az ok-okozati összefüggés, vagyis a kielégületlenség miatt boldogtalan egy nő, vagy éppen fordítva – nyilatkozott a Journal of Sexual Medicine szakfolyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, Sonia Davison."

    Szerintetek mikor boldog egy nő? Mikor ki van elégítve v. amikor nem? Szerintem erre itt mindannyian tudjuk a választ csak a tudós nem.

  • 2009.10.06 19:08:08wagabound

    "Sok feltételezés van, amit természetesnek veszünk, de tudományosan még sosem vizsgálták meg vagy dokumentálták "

    Igy igaz. Javaslom a brit tudósoknak, hogy legközelebb egymás között vizsgálják meg azt a természetesnek vett tényt, hogy a tökön rúgás a szenvedő alanynak fájdalmasabb, mint a szülés. Kiváncsian várom az eredményt!...

  • 2009.10.06 19:22:32robin masters

    scdhl: te a reprezentativ minta fogalmarol hallottal mar?

  • 2009.10.06 19:22:32[megmondoember]

    "Szerintetek mikor boldog egy nő? Mikor ki van elégítve v. amikor nem? Szerintem erre itt mindannyian tudjuk a választ csak a tudós nem."
    Te isten barma. A szóban forgó mondat arról szólt, hogy az nem egyértelmű, hogy a kielégületlenség miatt lesz boldogtalan egy nő, vagy éppen fordítva, azaz, azért nem tud kielégülni (lesz kielégületlen), mert (más okokból kifolyólag) boldogtalan. Tehát a kielégületlenség okoz boldogtalanságot, vagy a boldogtalanság okoz kielégületlenséget - mert a tanulmány csak a korrelációt tárta fel, azt, hogy melyik váltja ki melyiket (vagy van -e egyáltalán ok-okozati összefüggés közöttük), azt nem. Mondjuk ebből a szempontból helytelen a cím is.

  • 2009.10.06 19:41:02kovi1970

    2009.10.06 14:27:37 schdl
    Bammeg, Te elhitted, hogy ez a hír igaz? Fel nem használt kutatási pénzek? Na persze! :)

  • 2009.10.06 20:24:48solution

    [megmondoember] kosz, komolyan...nem nekem kellett begepelni.

  • 2009.10.07 00:53:34Rusznák Tamás

    Az eredeti cikk (http://www.livescience.com/culture/091005-women-well-being.html) némileg szofisztikáltabb, és a címe is más: "For Women, Sex and Happiness Go Hand-in-Hand"
    [megmondoember], [solution] :)) Amúgy számos ilyen összefüggés van a boldogsággal, megelégedettséggel kapcsolatban, amelyeknél csak most kezdik fel- és elismerni, hogy nem tudják, hogy melyik váltja ki melyiket.
    Egyébként érdekes, hogy milyen indulatokat vált ki egyesekből egy ilyen cikk is...

  • 2009.10.07 03:35:12petru

    Rusznak Tamas - csak egy kis tanacs: el innen. Szemmellathatolag "kisse szinvonalasabb" vagy.

  • 2009.10.07 08:21:20Zahal

    Ez most a bojlertestű (viszont szép szemű) brit nőkről szól? Lehet, hogy a nagy picsájuk kielégítetlen.

  • 2009.10.07 08:35:35Deszkás

    Már megint a brit tudósok. :DD Náluk anyni tudós lehet, mint nálunk ügyvéd. Többet nem is fűznék hozzá.

  • 2009.10.07 10:34:35boreger25

    hm...ezek a brit tudosok ismetelten nagyot alkottak. Szerintem meg egyiknek sem volt noje vagy egymassal hancuroznak. A masik idiota, aki ilyenre penzt adott.
    Csak beszelgess el egyenkent felorat a kozeledben elo nokkel. Kb. 10-bol 7-8 ugyanazt fogja mondani a boldogsagrol, a parkapcsolatarol. a szexrol...stb.
    Ne ertsetek felre, mert nem ismertem ki a noket es aki ezt mondja hazudik!
    Minden notol elnezest kerek, ne vegyetek magatokra, de amelyikotok azt mondja, hogy egyszeruen kiismerhetok vagytok az hazudik vagy csak nem gondolta vegig rendesen. No es ferfi ket kulon vilag, az volt es az is marad.

  • 2010.05.20 18:23:20gigicske

    nekem valahogy az első kommentekre az jutott eszembe, hogy k**** elfoglalt vagyok, vagy fordítva.

  • 2010.05.31 03:31:50inf3rno

    sunáznám :D

  • 2010.06.15 20:20:29shadowboxer

    'aszittem' a gyémánt, heheh

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!