Herpeszvírus miatt alakult ki a nyelves csók

2009.11.20. 10:26 - Index

A leeds-i egyetem tudósai a csókolózás evolúciós jelentőségéről jelentettek meg tanulmányt a Medical hypotheses című orvosi szaklapban. A csók az emberi kultúrák több mint 90 százalékában jelen van, a kutatók pedig arra próbáltak rájönni, hogy milyen evolúciós előnyökkel jár a csók, ami ellensúlyozza azt, hogy közben könnyen elkaphatunk valami csúnya fertőzést a partnerünktől. Arra jutottak, hogy éppen ez a hátránynak gondolt jelenség teszi potitív evolúciós stratégiává a csókolózást, méghozzá a HCMV (humán cytomegalovírus) nevű herpeszvírus miatt, ami a becslések szerint a felnőttek 50-85 százalékaban található meg. A primer HCMV-fertőzés borzasztó veszélyes a terhesség alatt: a gyerekek, akiknek az édesanyja a terhesség alatt fertőződik meg először a vírussal, és megkapják a HCMV-t a méhlepényen keresztül, gyakran súlyos testi rendellenességekkel születnek.

Mivel a herpeszvírus a nyálban is jelen van, és nyelves csókkal lehet a legkönnyebben elkapni, a brit tudósok szerint a nő így befolyásolni tudja, hogy az adott férfitől már a terhesség előtt megkapja a fertőzést, a szervezete felkészüljön a védekezésre, így a terhesség során a magzat már ne kaphassa meg a veszélyes primer fertőzést. A csók tehát gyakorlatilag védőoltásként működik a még meg sem fogant gyermekek számára, írják a kutatók tanulmányukban, amiben felhívják a figyelmet arra is, hogy a HCMV minden emberben egyedi, így a nő a csók útján elkapott fertőzéssel csak az adott a férfitól való gyermekeit védi meg.

Kommentek

  • 2009.11.20 10:48:09ged

    deszar

  • 2009.11.20 10:55:26Manyizga

    A kurvák ezért nem csókolóznak? :)

  • 2009.11.20 10:58:59karakterelgető

    pff, micsoda előny! én a gimis menzán kaptam el a herpeszt, de nem csókkal, hanem a "tiszta" evőeszközök miatt.
    Persze, akkor még nem tudtam, hogy nem akarok gyereket, így tök fölöslegesen szereztem be a herpeszt - basszus! :)

  • 2009.11.20 10:59:12karolyist

    "Herpeszvírus lett ki a nyelves csók"

    te fasz, legközelebb olvasd már el mi a szart raksz ki címnek!

  • 2009.11.20 11:15:39Bodzaszedő Manager

    A mély torok hogyan alakult ki?

  • 2009.11.20 11:22:21szamarhegy

    karolyist, Nem hiszem, hogy ránk tartozik a durva, trágár indulatos megnyilvánulásod.

  • 2009.11.20 11:22:37brabus

    karakterelgető
    miért nem akarsz gyereket te hülye?!

  • 2009.11.20 11:23:54brabus

    Bodzaszedő Manager

    A mély torok hogyan alakult ki?

    Hát úgy, hogy valakinek a torkán lenyomtak egy faszt, és az mély lett.

  • 2009.11.20 11:24:33nagy1

    Minek olvassa el? Ez csak az Index... Itt még magyarul sem kell tudni rendesen.

  • 2009.11.20 11:28:43jogász zsolti

    Bodzaszedő:

    Szerintem evolúciós előny, ha valaki úgy tesz, mintha tudná tartani a száját. Persze miután megvan az utód, inkább a szájalás jellemző.

  • 2009.11.20 11:32:27Szarazinda

    Akkor ez azt jelenti, hogy az egyéjszakás kalandok során fogant gyermekek esetében nagyobb az esélye a súlyos rendellenességeknek? Olyankor a fertőződés és a fogantatás egybeesik ugyebár.

  • 2009.11.20 11:42:03markYhennon

    igaza van "karolyist", kb 5percig olvastam mit(t)akar ez a cím...értelmetlen, ha már ott ülsz és vered egész nap vmi irodába legalább megtanulhatna 1 értelmes mondatot összerakni, ja és vissza kellene olvasni amit leírunk akkor biztos feltűnne neki hogy ez értelmetlen...

  • 2009.11.20 11:55:56brlv24

    :) hehe, en is azert kattintottam a cimre, mert nem ertettem:) WTF??:D

  • 2009.11.20 12:02:07lyuksogor

    szamarhegy: ki a faszt érdekel a kibaszott kurva álszent hozzászólásod.

  • 2009.11.20 12:05:51karakterelgető

    brabus: miután lehülyéztél egy önálló döntésem miatt, nem hiszem, hogy rád tartoznak az okaim. Nem attól leszek jó állampolgár, hogy kipipálom a gyerektémát. Ha meg a helyemben lennél, de úgy igazán, te sem akarnál, hidd el.

  • 2009.11.20 12:11:05Magdinéni

    Az indexen írástudatlanok is írhatnak cikket! Ezt a címlapra kirakott cím bizonyítja. Látszik hogy a szerző agyoniskolázott!!!

  • 2009.11.20 12:27:52indapasssucks

    jaja, szamárhegy, hagyd már érvényesülni a vadparasztokat a blogban, hamár otthon rendesen kell viselkedniük, vagy anyicitól akkorát kapnak, hogy fejelik a tányér, mint Bendegúz :D

  • 2009.11.20 12:30:11papamaci1

    A korrektor/lektor éppen csókolózott....

  • 2009.11.20 12:36:54insula

    Mióta lehet kint ez fütykő cikk ezzel a címmel? És meddig lesz. Én persze nem a címet javítanám, hanem suttyantanám az egészet, ahova való.

  • 2009.11.20 12:49:03VRbagoly

    Eskü, hogy legalább ötször elolvastam a címlapon lévő címet, hogy nem én vagyok-e hülye.. hogy nem értem, hogy lett ki.. de akkor nem én vagyok a hülye:).

  • 2009.11.20 12:57:14kalapácstollú

    VRbagoly, nyugi, nem te vagy a hülye, hanem én!

  • 2009.11.20 13:04:12LOL MOTHERFUCKER

    tenyleg elbaszott a cim,vmit LQrtatok! ehehe

  • 2009.11.20 13:05:22nemezisazis

    Brit tud. Herpeszvírus lett ki a nyelves csók
    Evolúciós előny a nőnek, ha elkapja a HCMV vírust, még mielőtt teherbe esne.



    ez már megint mi a jó f..? és nem az első ma. van bent egy jolán akinek a tiszteletére bebasztatok?

  • 2009.11.20 13:05:59kőporosvazelin

    Az análszexnek mi az evolúciós magyarázata?

  • 2009.11.20 13:13:06brlv24

    kőporosvazelin: a feherje potlas

  • 2009.11.20 13:29:12kalapácstollú

    az orálszex evolúciós magyarázata, hogy azok sem halnak éhen, akik nem tudnak főzni

  • 2009.11.20 13:29:26ezanevemeskesz

    "Herpeszvírus lett ki a nyelves csók"

    hát ez kurvanagy. :D háromszor elolvastam, aztán feladtam végül rákattintottam és itt már azért érthetőbb a dolog. beleolvastam a cikkbe de nem olvasom végig, mert hülyeségnek tartom. csak így tovább index. :)

  • 2009.11.20 14:04:15algi

    "Herpeszvírus lett ki a nyelves csók"

    Ez a cím nézettségnövelő.

  • 2009.11.20 16:09:20hErpEsz

    mivan? mivan?
    én vagyok a hErpEsz ;)

  • 2009.11.20 16:40:26Tóth Ágas

    tudtam, hogy valami romantikus oka van a csóknak.

  • 2009.11.20 16:43:59reader613

    az orálszex evolúciós magyarázata, hogy különben nem működne az a rendőrvicc, hogy a rendőr keresztrejtvényt fejt, és segítséget kér a haverjától,

    - női nem szerv, négy betű, mi az?
    - vízszintes vagy függőleges?
    - vízszintes
    - akkor SZÁJ!

  • 2009.11.20 16:47:39habba habba (Mobillámpavasgyártó zéerté )

    De értitek, már legalább van annyi önkritikájuk hogy szó nélkül kijavítják inkább a szar címet minthogy nekiállnának kötözködni (noha még mindig elég gagyinak hangzik :D)

  • 2009.11.20 18:40:58ccccc4

    Ugyan már! Nem a szerzőt kell bántani a rossz címért, biztos sietett stb stb, hanem azt ,aki engedte, hogy ez így kikerüljön!:):) És ezért valaki pénzt kap!:):) Az új cím is értelmes.. Nekem ez azt jelenti ,hogy jött a vírus és azt mondta ,hogy legyen nyelves csók!:):) Jobban hangzik ha az lenne, hogy herpeszvírus hatására...
    De nem kell bántani mindenki hibázhat,de az ahogy az "egész indexen" végig megy????:):):)
    Túl sok "okos" :)

  • 2009.11.20 20:31:24nemezisazis

    hát...


    Brit tud. Herpeszvírustól lett a nyelves csók
    Evolúciós előny a nőnek, ha elkapja a HCMV vírust, még mielőtt teherbe esne.


    ez még mindig nem sokkal jobb.. csírsz

  • 2009.11.20 21:47:32R. (nő)

    a brittudósoknak mér nem vezetik be a napi 8 óra kötelező fizikai munkát (kőtörés, földművelés-kézi erővel, kovács-szakma-bemutató a skanzenban, stb.), he?!
    amit azután kikutatnak, azon majd elgondolkodom.
    egyáltalán: miért alakult ki az emberi faj?!
    és hogyan maradt fenn ilyen sokáig, a brittudósok ellenére?!

  • 2009.11.21 09:09:20Mikrobi

    Zseniális! De ez is egy érv a hűség mellett.

  • 2009.11.22 14:20:55Koopac

    Nem igazán állja meg a helyét, mert már gyerekkorban elkaphatta mindenki az anyjától, mivel a szoptatás után előrágott kajával etették a gyereket. A csóknak valószínűleg inkább ez utóbbihoz van köze: sok állatfaj játssza el az etetést a párzás bevezetéseként, köztük az ember is.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!