
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A 621 ember bevonásával készült tanulmányban úgy találták, hogy azok, akik kényszeres szexuális viselkedést mutattak, megpróbálják elkerülni, hogy érzelmileg túl szorosan kötődjenek másokhoz.
Mint Karen Faislander kutató elmondta, a szexfüggőség komplex állapot, amelyet még kevéssé tártak fel, például a drogfüggőséghez képest. Amerikai tanulmányok becslése szerint a lakosság 3-6 százalékát érintheti az állapot, az Egyesült Államokban már klinikák kínálják a szexfüggőknek leszoktató szolgáltatásaikat. Az utóbbi években ilyen klinikán kezelték például Tiger Woods golfjátékost vagy David Duchovny színészt.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMBemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
Az ügyesebbek kiszúrhajták a fő ellenfelet, Abbyt.
9 perce
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
március 4., 05:51
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46
Rovataink a Facebookon