A szőrös embert kevésbé csípik a poloskák

A Sheffieldi Egyetem kutatásai bebizonyították, hogy a megfelelő mértékben szőrös végtagokon nehezebb dolga van az emberi vérrel táplálkozó ágyi poloskának. A kísérletben 29 bátor önkéntes vett részt, az eredmények szerint a vérszívó rovarok jóval könnyebben csípték meg a leborotvált karú embereket, mint azokat, akiknek szőrzetét érintetlenül hagyták.

A Biology Letters szakfolyóiratban is közölt tanulmány szerint a végtagokon megtalálható szőrök különböző típusainak mind megvan a maga szerepe. A hosszabb, vastagabb, sötétebb, szaknyelven terminalnak nevezett szálak a mozgásban és a szúrás megfelelő helyének kiválasztásában akadályozzák az ágyi poloskákat, a rövid, vékony, alig látható vellus szőrszálak pedig érzékenységükkel figyelmeztetik az áldozatot arra, hogy nem kívánatos látogató mászkál a testén.

A vizsgálatokból az is kiderült, hogy sem a teljesen kopasz bőrfelület, sem a túlságosan bozontos szőrzet nem előnyös, hiszen az utóbbit alkotó vastag fekete szőrszálak között könnyedén elbújhatnak a rovarok. A vizsgálathoz használt ágyi poloska itthon is ismert élősködő. Ha szúnyogmentes időszakban reggelre a kéz- vagy lábfejünkön szúnyogcsípésre emlékeztető, fájdalmas foltot találunk, kezdhetünk gyanakodni, hogy az évente akár 4000 petét is lerakó, nappal hasadékokban, sötét, huzat- és zajmentes helyeken meghúzódó, 5-7 miliméteres, vörösesbarna Cimex lectularius a bűnös.

A kísérlet meglepőnek nem nevezhető végeredménye a kutatók szerint fontos annak kutatásában, hogy vajon miért az ember az egyetlen emlős, ami fejlődése során úgy szabadult meg a bundájától, hogy a stratégiailag fontos helyeken azért megtartott egy jóval finomabb szálakból álló szőrréteget.

Egyes tudósok szerint a bunda ruházatra cserélésével az ember nagyban csökkentette az élősködők által okozott veszélyt, de Mark Pagel, a readingi egyetem evolúciós biológiával foglalkozó professzora szerint a vérszívó élősködők a mai napig komoly fenyegetést jelentenek, és az embert borító szőrzet fejlődése is ennek az evolúciós kihívásnak megfelelően alakult. Szerinte a vékony, 30 mikrométer átmérőjű vellus szőrszálak szerepe kizárólag a mozgás érzékelésére korlátozódik, így annak ellenére válnak a szervezet riasztórendszerének nagyon fontos elemévé, hogy hőszigetelés szempontjából semmit sem érnek.