Szétszedték a 170 éves sört
Finn búvárok még 2010-ben találtak egy hajóroncsot, benne néhány teli üveg sörrel és pezsgővel. Meg is kóstolták őket, de ihatatlanul savanyúak voltak. Aztán jöttek a tudósok a műszereikkel, hogy kiderítsék, milyen lehetett az eredeti izük.
A VTT nevű finn kutatóintézet kémikusai két üveg sört vizsgáltak meg alaposabban. Szép tudományos neveket is adtak nekik: A56 és C49. Arra voltak kíváncsiak, hogy a 170 év alatt ért hatások kiszűrése után mi marad a sörökből, ezért összetevőire bontották, hogy a műszerek elvégezzék, amire az ízlés már nem volt képes. Persze azért előtte ők is megkóstolták az italokat, hogy legyen mihez viszonyítani:
A kóstolás során gázbuborékok, feltehetően szén-dioxid keletkezett, ami könnyű habot hozott létre. Mindkét sör világos aranysárga volt, egy kis zavarossággal. Mindkét sörnek autolázt élesztő, dimetil-szulfid, bakelit, égett gumi, túlérett sajt és kecskeszaga volt, fenolos és kénes jegyekkel.
A söröknek az átlagosnál nagyobb volt a sótartalmuk, valószínűleg attól, hogy beszivárgott a tengervíz. A C49 eredetileg komlósabb, ezért keserűbb volt. Az élesztő-eredetű vegyületek elemézse szerint a C49 a zöld teához hasonló, az A56 pedig rózsa-és almaszerű ízösszetevőket tartalmazott.
A mai söröktől eltérő ízek egy része a maitól eltérő sörfőzési technikáknak köszönhető. Az A56-ban például sokkal több volt a furfurol nevű anyagból, és mindkét sör eredetileg is sokkal savanyúbb volt, mint a maiak. Ennek az az oka, hogy a sörfőzők a 19. század végén jöttek csak rá, hogyan akadályozzák meg a savasságért felelős baktériumok elszaporodását.
Az elemzés eredeti célja a 170 éves sörök újraalkotása volt, de ezt megnehezíti, hogy nem találtak élő élesztősejteket a sörökben. Ettől függetlenül a tanulmány alapján meg lehet majd próbálni hasonló ízvilágú söröket főzni. Lehet, hogy kicsit sárgák, kicsit savanyúak lesznek, de legalább jó marketingszöveg lehet, hogy 170 éve is ilyet ittak.
Rovataink a Facebookon