Az orvos, aki majomherével kínált halhatatlanságot

Az örök fiatalság titka sokakat foglalkoztatott már a történelem során, elég csak az alkimistákra gondolni. Mégis, a halhatatlanságot még a bölcsek kövénél is furábban hangzik a majmok heréjétől várni. Sergius Voronoff márpedig pontosan ezzel próbálkozott: úgy hitte, hogy az öregedés megállítható, sőt akár vissza is fordítható majmok heréjének az emberi szervezetbe ültetésével.

Voronoff Oroszországban született 1866-ban, de már 18 évesen Franciaországba költözött, és később fel is vette a francia állampolgárságot. Az orvosi szakmát nem akárkitől leshette el, a szervátültetések terén úttörő sebész, Alexis Carrel tanítványa volt, aki 1912-ben Nobel-díjat kapott az erek biztonságos összevarrására kidolgozott módszeréért.

Már ekkoriban felkeltette az érdeklődését a xenotranszplantáció, vagyis a fajok közötti szervátültetés. Ezen belül is az állati szervek emberekbe ültetése, illetve az ezzel elérhető gyógyhatás foglalkoztatta. 1889-ben elkezdett együtt dolgozni egy Charles-Édouard Brown-Séquard kísérleti fiziológussal, aki szintén érdeklődött a téma iránt. Brown-Séquard már abban az évben kísérletezni kezdett saját magán, méghozzá úgy, hogy összezúzott tengerimalac- és kutyaheréből készített szérumot fecskendezett a szervezetébe. A “Brown-Séquard Elixír” ugyan semmilyen bizonyítható hatást nem produkált, de arra jó volt, hogy Voronoff levonja a következtetést: itt bizony radikálisabb beavatkozás szükségeltetik.

1896-ban Egyiptomba utazott, hogy a kasztrált szolgákat, az eunuchokat tanulmányozza. Meg is állapította róluk, hogy elhízottak, csupaszok, petyhüdtek az izmaik, memóriazavarosak és az intelligenciájuk is alacsony, mindezt pedig a here hiányának tulajdonította. Mindezzel el is volt 14 éven át.

Életadó hereváladék

1910-ben tért vissza Franciaországba, hogy folytassa a kísérleteit különféle állatokkal. Arra jutott, hogy a biológiai hasonlóság miatt a majmok lesznek tökéletes donorok az emberi transzplantációhoz. Az első emberi kísérletét 1915-ben hajtotta végre, amikor egy 14 éves szellemi sérült francia fiúba ültette át egy csimpánz pajzsmirigyét, majd azt állította, hogy egy évvel később a fiú mentális képességei el is érték az egészséges szintet.

“Az ivarmirigy stimulálja az agyi aktivitást, ahogy az izmok energiáját és a szerelmi szenvedélyt is. Olyan létfontosságú folyadékokat önt a véráramba, amely visszaállítja az összes sejt energiáját, és boldogságot terjeszt” – írta egy 1920-as könyvében.

Magát a beavatkozást egyébként nem úgy kell elképzelni, hogy fog egy majomherét, és egy az egyben kicseréli rá az idősödő alany sajátját. Valójában majomheredarabokat varr rá, gyakorlatilag beoltja a fiatalságot adó állati szövetekkel az emberi herét. Az első ilyen hereszövet-transzplantációra 1920 júliusában került sor: vett egy néhány centi széles, néhány milli vastag majomheredarabot, és belevarrta a páciense herezacskójába.

Voronoff doktor szerint a módszere az embereknek visszaadja az ifjúi energiaát, gyógyítja a szenilitást, sőt a skizofréniát is, és radikális élettartam-növelés érhető el vele. Bár ő maga hangsúlyozta, hogy a procedúra az egész testet megfiatalítja, a közvélemény leginkább a szexuális képességek javulásának ígéretében látott potenciált.

Akárhogy is, a módszer néhány éven belül olyan népszerűvé vált, hogy Afrikában már külön rezervátumot hoztak létre a beavatkozáshoz szükséges majmok biztosítására. Voronoff konferenciákat is megjárt, ahol elkápráztatta a közönséget az öregedés elleni áttörésével. Pláne, hogy azt állította, hamarosan nőknek is elérhető lesz a kezelés.

A pesti magánzó és a fiatalító here

A húszas évek közepére már legalább háromszázan estek át a beavatkozáson, köztük legalább egy nő, aki természetesen nem majomherét, hanem majompetefészket kapott. Egy 1927-es cikkben már azt állította Voronoff, hogy világszerte több mint ezer majom-ember műtétet hajtott végre, és későbbi adatok szerint a negyvenes évekig – az ő nyomán mások által is folytatott – operációt világszerte kétezer emberen végezték el.

Voronoff nemzetközi ismertségét mutatja, hogy az egyik könyve Megfiatalitás címen magyar fordításban is megjelent 1926-ban. Sőt, a korabeli magyar sajtó szerint egy idős “pesti magánzó” be is perelte a biztosítóját egy kapcsolódó ügy miatt. A férfi ugyanis szintén átesett a transzplantáción, és amikor erről a biztosító tudomást szerzett, felbontotta a szerzősét. Az indoklás így szólt: „Nem tartozunk fizetni önnek, mert azok a lényeges föltételek, amelyek bennünket az ügylet megkötésénél irányitottak és vezettek, az ön önkényes elhatározásából és tevékenysége folytán megváltoztak.”

Tudomást szereztünk ugyanis arról, hogy ön a mult év őszén egy külföldi egyetemi professzorral Voronoff-operációt végeztetett önmagán és ennek folytán jóval fiatalabb lett, mint a biztositási ügylet megkötésekor volt. Ilyenformán, a megváltozott helyzetre való tekintettel, kénytelenek vagyunk a biztositási ügyletet törölni.

Azt azért az 1927-es cikk is megjegyzi, hogy orvosi körökben biztosra vették a férfi győzelmét a perben, hiszen “a megfiatalitási operáció ma még egyáltalán nem jelenti az élettartam meghosszabitását.”

Egyetlen műtét 10 ezer frankba került, ami akkoriban a párizsi operában egy kórustag éves fizetésének számított. De hát az örök fiatalságnak ára van! 1925-re már olyan jól ment az üzlet, hogy Voronoff vett egy kastélyt Olaszországban, és a majomtranszport nehézségeire hivatkozva a kertjében kialakított egy majomfarmot, ahol egy volt cirkuszi tréner gondozta a donorállatokat. Természetesen egy kis kórház is helyet kapott a birtokon, ahol a doktor elvégezhette az operációit.

Mindeközben az állatkísérleteiben még tovább ment, és már fiatal bárányokat is felturbózott egy kis hereszövet-beültetéssel. Ettől értelemszerűen nem még fiatalabb bébibárányokat várt, hanem egyfajta szuperjuhfajt próbált létrehozni. Állítása szerint az eredmény valóban az lett, hogy nagyobb és erősebb állatokat kapott. Bár a megvalósításig végül sosem jutott el, úgy gondolta, hogy ha ugyanezt emberekkel is kipróbálná, szintén nagyobb, erősebb, tovább élő óriásokat hozhatna létre. Sőt, meg volt róla győződve, hogy mivel egy ember egészen addig vígan élhet, amíg az ivarmirigye egészséges,

További fura kísérleteket is végzett, például emberi petefészket próbált majomba ültetni és emberi spermával megtermékenyíteni. Szeretett volna hozzájutni halálraítéltek heréjéhez is, hogy kipróbálja, ha ebből ültet át más alanyokba, a donor bűnös tulajdonságai is átkerülnének-e az új testbe.

Nothing to see here

A fő irányvonal, a majomherebiznisz kezdeti sikere ellenére a szkeptikusok tábora folyamatosan nőtt, pláne amikor a műtéten átesett páciensek néhány évvel később már semmit nem tapasztaltak a majomhere állítólagos jótéteményeiből. Voronoff szerint ennek csak az lehetett az oka, hogy elhalt a beültetett szövet, de újabb transzplantáció ezen is segíthet. Később már azt állította, egyetlen műtéttel 140 éves életkort lehet elérni, de a tudományos közösséget már nem sikerült meggyőznie.

Az elégedetlenkedők egy részének a panaszai abszurditásukban már-már magát a módszert közelítették: többen azt állították, hogy a transzplantáció után elkezdtek majomszerűen viselkedni. A valódi csapást azonban a tesztoszteron felfedezése jelentette: a legfontosabb férfi hormont 1935-ben azonosították először, és a megismerésével hamar összedőlt Voronoff misztikus hereváladékra épülő elmélete.

A műtétekkel már 1930 körül felhagyott, de ezután is kiállt a elképzelése mellett. Magán viszont soha nem hajtotta végre a beavatkozást, pedig többször is azt állította, hogy amint úgy érzi, szüksége lesz rá, ő is megfiatalodik. 1951-ben, 85 évesen halt meg jómódban, de hitelvesztetten.

Persze a disznó-ember kimérák korában annyira már nem is tűnik elborult ötletnek a majom-ember xenotranszplantáció, mint pár évtizeddel ezelőtt. Majomhereszeleteket azért feltehetően soha többé nem akar már senki a saját heréjére varratni, vagy legalábbis nem egészségügyi célzattal.