Lackfi János: A szépírás a legolcsóbb utazási iroda

Szívrohama volt most karácsonykor, a halál torkából jött vissza (már másodjára), amiről így írt márciusban a Facebook-oldalán: „Hetekig mélységes hála van bennem minden viszontagság ellenére. Döbbenet, hogy visszaküldtek, visszapecáztak. Új életet kaptam. Pedig eddig is éltem, szerettem, írtam, utaztam, felléptem annyit, hogy három életre elég. Egy büdös szót nem szólhattam volna, ha itt a vége. De van még tennivalóm, úgy látszik.”

Lackfi János (ahogyan magát sokszor körülírja) író, költő, műfordító, tűzoltó, katona és vadakat terelő juhász, az egyik legaktívabb kortárs alkotó. Több tucat verses- és prózakötetet írt, mindemellett több mint két évtizede kreatív írást is tanít. Méghozzá az országban elsőként vágott bele, Vörös István kollégájával, a Pázmány Péter Egyetemen, majd zárt Facebbok-csoportjában folytatta, ahol minden félév végén a legjobb szövegeket a Momentán társulat színpadra állítja. Mindez azért érdekes, mert létezik kisképző, kiskonzi, nagyképző, nagykonzi, Táncművészeti Egyetem, de valamilyen rejtélyes oknál fogva a szépírás az egyetlen olyan művészeti ág, amelyet nem tanítanak sem közép-, sem pedig felsőoktatási intézményben. És hogyha felmerül, vajon miért nem, sokszor még nevetnek is a felvetésen, merthogy

Persze, ha úgy vesszük, ez minden szakmára igaz, na de tehetséget lehet egyáltalán tanítani? A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában Lackfi Jánost kérdezi a szépírásról Tapasztó Orsi és Jocó bácsi a Margó Irodalmi Fesztiválon, és világosan kiderül, hogy írói technikákat, fortélyokat nemcsak hogy meg lehet, hanem meg is kell tanulni.

Mert ha most odaállnánk a százméteres síkfutás startjához, ott sem az a legfontosabb dilemma, van-e tehetségünk a futáshoz, hanem az, hogy felgyúrtuk-e magunkra azt a sok-sok kiló izmot, ami a többiek testén feszül a rajtvonalnál, vagy sem. Ha viszont felgyúrtuk, akkor már kiderülhet a tehetség, addig viszont nem.

Ne várjunk a transzra

Valamilyen módon mindenki tehetséges – szögezi le az író. De mindenképpen meg kell ismerni az irodalmi eszközök tárházát.

csak nem biztos, hogy vannak hozzá eszközei, hogy meg tudja jól írni. És mivel senki sem az első versenyző, aki verseket költ, prózát ír Magyarországon, ezért érdemes rácsatlakozni a magyar irodalom több mint kétszáz éves történetére is.

Számára az írás életforma, „feszített tükrű figyelemmel”, folyamatosan nyitva áll a világra. Rendszeresen eléugrálnak a témák, szavak, motívumok, beszélgetésfoszlányok, ezért mindig van a zsebében egy kicsi jegyzetfüzet (már vagy kétszáz van belőlük), amit vagy elővesz valamikor, vagy sohasem.

Az ihlettel azonban nem tud mit kezdeni. Szerinte az „ihlet” egy romantikus, reform kori szószörny,

ami egyszer csak váratlanul megszállja a szerzőt, aki ott helyben remekművet ír. Számára az ihlet inkább inspirációt, vagy inkább ötletet jelent. Ha netán mégis jönne a transz, az sem garancia a minőségre, utólag, a mennyei révületben írt szövegeket is többnyire szét kell szedni és újra összerakni, apró, babra munkával.

Ezért érdemes írni

A sokakban élő kép ellenére az irodalom nem szakállas, szemüveges emberek okosnak gondolt mondókái a könyvtárszobából. Inkább akkor születhetett, amikor az első fellelkesült ember odament a többiekhez,

Az irodalom sztori, krimi, amit izgalmasnak, szépnek, elképesztőnek találunk és szeretne a szerző megosztani a többiekkel. Írni pedig azért érdemes, mert tágul az ember világa, az lehetek, ami csak akarok, és ott és akkor, ahol és amikor csak akarom. Ez a legolcsóbb utazási iroda.

Ne várjon tehát a transzra, inkább hallgassa meg a népszerű szerzővel készített beszélgetést. És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem, és tudja meg, hogy a munkamániásokon és a született zseniken kívül kik tartják még szélhámosnak magukat. Ismerje meg a rockerek, a jazz- és operarajongók személyiségjegyeit. De nem érdemes elsiklani afölött sem, vajon miért agyaljuk szét, gondoljuk túl életünket, és mit tehetünk ellene, miért érzékeljük másként az időt gyerekként, mint felnőttkorban, miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat, na meg hogy mi a legnagyobb hiba, amit szülőként elkövethetünk. És tudja meg azt is, miért múlik el a szerelem másfél év elteltével, mit veszítünk el a felnőttfilmekkel, és persze leplezze le a notórius későket is.