Mégsem építenek kockaházat a Palotanegyedbe az apácák

2016.01.09. 12:28 Módosítva: 2016-01-09 12:28:50
15 hozzászólás

Mint arról korábban már beszámoltunk, a józsefvárosi Palotanegyedben, a Múzeum és a Szentkirályi utca sarkán álló megviselt külsejű épületet a Sacré Coeur apácarend lebontatná és a városképbe nem illő arculatú, „kocka-apartmanházat” húznának fel a helyére.

Első körben maga az apácarend is cáfolta, hogy tájidegen homlokzattal borzolnák a kedélyeket. A helyi védettség alatt álló épület a Szent Szív Társaság, azaz Sacre Coeur nővérek tulajdonában áll.

A Szent Szív Társaság a médiában keringő híreket cáfoló közleményt adott ki, amiben egyértelműsítik, hogy:

nincs semmiféle döntés az ingatlanról, sem építési engedély.

valamint, hogy a:

kerületi városképért felelős vezetéssel együttműködésben, a helyi fejlesztési elképzelések messzemenő figyelembevételével és tiszteletben tartásával fog eljárni az épület megújítása kapcsán.

Egry Attila, józsefvárosi alpolgármester a kerületi lapnak nyilatkozva szintén megnyugtatta a kedélyeket.

Elmondta, hogy csak olyan tervet tud támogatni, ami a jelenlegi homlokzat megtartásával jár. Kiemelte, hogy Józsefváros egyik ékkövének számító Palotanegyed egységes városképe nem szűnhet meg, olyan terv kell, amely figyelembe veszi az évszázadok alatt kialakult épített környezetet és a negyed műemléki értékeit.

2016 legjobb fürdője

A Miskolctapolcai barlangfürdőt 200 magyarországi fürdő közül választották az év legjobb fürdőjének.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.