A Petőfi Csarnok tervezői sem bánják a bontást

IMG 2242
2016.12.06. 12:22
4 hozzászólás

Néhány napja bejártuk a bontás előtt álló Petőfi Csarnokot, és a jelenlegi állapot bemutatása mellett kicsit végigvettük az épület történetét: hogyan lett az Iparcsarnokból Kohó és Gépipari Csarnok, majd Pecsa, hogy aztán azt lebontva, jövőre felhúzzák a helyén az Új Nemzeti Galériát. 

Ennek kapcsán írt levelet az Urbanistának a jelenlegi épület két tervezője Tihanyi Judit és Halmos György, mindenek előtt, hogy felhívják a figyelmünk egy kollégájukra, aki kimaradt a cikkből: a belsőépítészeti munkákban ugyanis Geblusek Antal is részt vett.

A Pecsa épületét annak idején nagyon pozitívan fogadta a közönség és a szakma is (ne feledjük, egy használaton kívüli raktárépület újjávarázsolásáról volt szó, nagyon kevés pénzből, számos nehezítő tényezővel, mint arról előző cikkünkben is szó esett). Az építészeti lapok a tengeren túl is foglalkoztak vele, és ennek a háznak is köszönhető, hogy Tihanyi Judit és Halmos György 1990-ben megkapta az Ybl-díjat.

Ennek ellenére nem sajnálják, hogy eltűnik a ház. Mint fogalmaztak:

egy cseppet sem bánkódunk a bontásért, mert (mivel sosem volt pénz a fenntartására, no meg szándék sem arculatának megőrzésére, konzekvens fejlesztésére) olyan gyalázatos állapotba került az idők során, hogy csak szégyellhettük, hogy közünk volt hozzá.

Az építészpárosnak nem ez az első ikonikus épülete, amelyik eltűnik a városból. Igaz, az 1977-ben épült, zikkurat formájú Fehérvári úti piacot csak átalakították, de a becsomagolással odaveszett a saroképület karakteres homlokzata.

A Fehérvári úti piac fénykorában
A Fehérvári úti piac fénykorában
Fotó: tihanyi-halmos-partners.hu

A Petőfi Csarnok bontása néhány héten belül elkezdődik, és jövőre megindul az Új Nemzeti Galéria építése, ahol elsősorban az 1800 utáni képzőművészeti alkotások kerülnek az új rend szerint. Hogy milyen lesz pontosan a 2019-ben megnyíló új ház, azt nem tudni. A Sanaa eredeti tervei ugyanis módosultak az elmúlt hónapokban, de a Városliget Zrt. azt ígérte, hamarosan közzé teszik az új látványterveket.

Érdekel, mit bontanak és építenek a Városligetben? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!