Hol épüljön fel az új Közlekedési Múzeum?
A Városligetben vagy egy új helyszínen? Szavazzatok!
A Liget-projekt keretében egy darabig úgy volt, hogy helyreállítják a Közlekedési Múzeumot, de aztán végül úgy döntöttek, hogy inkább lebontják. A jelenlegi tervek szerint egy kicsivel arrébb építenek fel egy majdnem ugyanolyat, mint amilyen ez volt.
Bardóczi Sándor tájépítész korábban többször is bírálta a tervet, mivel szerinte egy feleslegesen historizáló, ugyanakkor nem praktikus házról van szó, aminek a megépültét semmi sem indokolja ezen a helyen. Persze könnyű valami ellen tiltakozni, ám sokkal nehezebb alternatívát kínálni: ha ne itt, és ne ilyen legyen a múzeum, akkor hova kerüljön a gyűjtemény?
Összeállított hát egy térképet néhány javaslattal, többek közt olyanokkal is, amelyeket az elmúlt években a közlekedéstörténeti szakma is lelkesen ajánlgatott. Nem véletlenül: majdnem mind kapcsolódik a magyar közlekedés történetéhez. Nekem tulajdonképpen mindegyik szimpatikus valamiért, csak az Operát nem engedem, hogy kitegyék az Északi Járműjavítóból: az Eiffel-csarnokban épül ugyanis ki a műhely- és raktárházuk illetve próbacentrumuk (a legfrissebb információk szerint jövő tavasszal nyitják meg), ami számomra igazi sikersztori. Szerencsére a telep elég nagy, szóval akár több kulturális funkció is elférne.
Szóval akkor át is adom a szót Bardóczi Sándornak, aztán pedig tessék kérem szavazni!
Lehetséges helyszínek
0. Volt Közlekedési Múzeum. Semmi nem indokolja az itteni megtartását. Nincs jó tömegközlekedési megközelítése, a zöldfelülettől veszi el a helyet, akadályozza a park történeti rehabilitációját. Csak igen erős kompromisszumokkal lehet itt múzeumot fejleszteni, akkor sem jót. Ide parkot kérünk. Köszike.
![Az egykori múzeum pár hónapja. Mára teljesen elbontották](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1487/14877/148772/14877213_6271c6e7183b82b7b810eca198caa6ab_wm.jpg)
1. Józsefvárosi pályaudvar. Három villamosmegállóra a Blahától, 3 villamoscsalád, busz és trolivonalak szomszédságában. A közeli Ganz telep régi csarnokai további depólehetőségeket biztosítanak. 2005 óta nem üzemel.
![A Józsefvárosi pályaudvar a piaccal](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1487/14876/148769/14876979_93372e482614ad9e18b7f92b2b22b9eb_wm.jpg)
2. Rákosrendező. A Vasúttörténeti parkkal mint depóval közlekedési múzeumot is tartalmazó témaparkká fejleszthető. Közvetlen vasúti kapcsolata van a Nyugati pályaudvarral, a Millenniumi Földalatti meghosszabbításával felszíni metrókapcsolat, a Ferihegyi gyorvasúttal reptéri elérés kiépíthető, a közeli M3 miatt gépjárműves megközelítése kiváló. 70 ha állami fejlesztési terület.
![Csajka típusú sínautó a Vasúttörténeti Park mozdonyfordítójában](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1487/14876/148767/14876753_37a9cc19ab1c169b3ada429e6432607e_wm.jpg)
3. Nyugati rozsdanegyed. Az Eiffel tér mögötti, korábban kormányzati negyednek kijelölt, felszabadult vasúti terület állami tulajdonban van. Sétatávolságra a nagykörúttól és a 3-as metró nyugati téri megállójától, három háztömbnyire az Andrássy úttól. Közvetlen 'nosztalgia' vasút kapcsolattal a Vasúttörténeti parkhoz, mint depóhoz.
![20404627 4966932da069f816e8d7d5a7cd3a9950 xl](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1487/14877/148777/14877781_4b5f5facaf0e0258b7ca163d7b187f74_wm.jpg)
4. Millenáris. Volt Ganzgyár területe jelenleg is meglévő, de időszaki kiállításokra, rendezvényekre használt kiállítóterekkel. Ideális helyszín egy állandó közlekedési és technika múzeum számára. Metrókapcsolat, 4-6 villamos megálló, budai belvárosi pozíció.
![A Millenáris Teátrumba az új Nemzeti Táncszínház kerül, de vannak még csak időszakosan használt csarnokok](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1487/14878/148782/14878263_6a1fdc47a4c0959de87d636e415b9824_wm.jpg)
5. Közvágóhíd. Az egykori közvágóhíd területe befuccsolt ingatlanfejlesztéssel. Magántulajdonban, de közel a Millenniumi Városközponthoz, Müpa, Nemzeti Színház területéhez. Jó villamos kapcsolattal. Igazából a magántulajdon miatt hátránnyal indul, de legyen egy ilyen is, hátha egy kedvenc oligarchának segítünk vele.
![Közvágóhíd](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1487/14878/148787/14878747_a926b3c37accc85c9132fd3b89706628_wm.jpg)
6. Hajógyár. Az egykori hajógyár területe, állami tulajdonban, meglévő iparcsarnokokkal. Remek villamos, hév és hajóállomás kapcsolat, ipari közlekedési múlt. Van egy árvízveszély a dologban, de ilyen ipari környezetben ez kezelhető mobilgáttal.
![18044751 8fba74081e10a68798ebc6e4690f2f4f xl](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1487/14879/148792/14879241_603ba4a31b8ccdffd5cb48b64d4d0595_wm.jpg)
7. Északi Járműjavító. Jelenleg az Opera rakott fészket benne, de a közlekedési szakértők szerint eszményi Közlekedési Múzeum válhatna belőle. Vasúti, tömegközlekedési kapcsolata jó, állami tulajdon, nagy csarnokterek.
![Ünnepség a járműjavító Eiffel-csarnokában, amikor az Opera átvette és megkezdte a felújítást](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1487/14879/148795/14879567_59e602d72f645e2a80a093a9c0567cb6_wm.jpg)
Érdekel, mi és hol épül Budapesten? Kövesd a az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon