Nádépület képviseli hazánkat a World Architecture Festivalon

Az Artkazal a megépült szállodák kategóriájában került a shortlistre Berlinben

m08
2017.11.14. 18:30
6 hozzászólás

Mindig tök jó dolog, ha magyar építészek alkotásai bekerülnek egy rangos verseny döntőjébe. Még jobb, ha az az épület tényleg nagyon ütős, amikor nem csak azért örül neki az ember, mert a miénk, hanem mert szemmel láthatóan az a legjobb, legeredetibb. Most valami ilyesmi a helyzet, mikor Tóth Zoltán és Nagy Csilla (Artgroup Stúdió) mórahalmi Artkazalja bekerült a World Architecture Festival döntősei közé a megépült hotelek és szabadidős létesítmények kategóriájában. 

Na de lássuk, mitől is olyan nagyszerű.

A nádépítészetnek nagyon szép hagyományai vannak Magyarországon. Ha valaki nádtetőd házat keres, nem nagyon kell sokat kutakodnia, pikk-pakk talál magának valamit a romos vályogviskótól a palotáig. Mert ugye ez az anyag jól szigetel, nagyon mutatós és a legkülönbözőbb alakzatokat lehet vele megvalósítani. Ám valahogy magától értetődőnek veszi mindenki, hogy a nádnak a tetőn a helye, s ha már ott van, akkor idézzen meg valami szép, hagyományos, – hogy ne mondjam – festői formát. 

Nagy Csilla és Tóth Zoltán épülete viszont bátran szakít ezekkel a kötöttségekkel, úgy hogy azért az anyag minden előnyét megőrzik. 

Kezdik azzal, hogy náluk nem a nádtól lesz valamilyen a ház. A jó épület ugyanis nem a burkolattól, vagy a mintától lesz jó. Az Artkazal önmagában is egy tökéletesen megtervezett, helyre kis panzió, amiben akkor is szívesen időznék, ha fehérre lenne meszelve. Ügyes a belső udvar kialakítása, a játék az oszlopokkal és az ablakokkal. Nem is tudom hányféle van az utóbbiból, de egy percig nem érez az ember kavalkádot, letisztult, finom az egész. Mintha Mies van der Rohe visszaidőutazott volna az ókori Rómába és tervezett volna egy nyaralót egy puritán patríciusnak.

Na és persze ott a nád! 

A tető lapos, a nád pedig a falakon van. Otthonossá, meleggé, tájba simulóvá teszik az épületet és egyből úgy megszelídítik a cortenacél peremet is, hogy a legundokabb fújrozsdásvasazó kispolgárnak is meglágyul tőle a szíve. (Az anyagról itt írtunk korábban egy keretesnyit.) Persze ahogy normál esetben a parasztházon sem azért van nádtető, hogy városi népek romantikázhassanak, itt sem pusztán díszletről van szó.

A kettős nádszövet  – 25 centi vastag, átszellőztetett rétegről van szó – kitűnően hőszigetel, leginkább a nagy nyári meleg idején. Amúgy is nagyon ökobiozöld az egész: napelemekkel, okos rendszerekkel, miegymással. De ez már csak hab a tortán, nem ezért szeretem. Hanem mert csoda jól néz ki.

Remélem így látják majd az okosok is, drukkolok a sikeréért Berlinben.

Érdekelnek az izgalmas épületek? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!