Mária
-6 °C
-2 °C

Gyurcsány, Orbán és a forradalmi málnaszőr

2006.10.08. 20:46

Ebben a pillanatban - vasárnap este - nagyon úgy néz ki, hogy mint azt az Elkúrtuk-balhé kirobbanását követő héten bátran valószínűsítettük, Gyurcsány Ferenc hosszabb ideig miniszterelnök marad. Noha magunk sem gondoltuk, hogy muszáj mindenáron ragaszkodnia a székéhez. A pénteki, a nemzet hajójának hánykolódása szempontjából sorsdöntő napot simán megnyerte, kivívott pozícióit egyelőre nem fenyegetik komolyan veendő veszélyek.

Az események azonban zajlanak, a konstelláció percről percre változik.

Természetesen senki sem feltételezhette - aki mégis, koppant -, hogy a szocialisták és a szabad demokraták közt akad annyi lázadó, akik kiállása miatt a miniszterelnök elbukik a bizalmi szavazáson. Egy-két órával a koalíció által súlyosan elvesztett önkormányzati méredzkedés után felmerülhettek kételyek, ám ezeket a két kormánypárti frakció idejében elhessegette.

A miniszterelnök és a koalíciós pártok ott folytatják, ahol abba sem hagyták soha.

Gyurcsány Ferenc kockázat nélkül járulhatott az Országgyűlés színe elé, és csillogtathatta korlátos szónoki erényeit. Utána néhány órával Orbán Viktornak, a Fidesz első emberének sem kellett rögtönöznie saját közönsége előtt. Mindazonáltal mégis meghökkentő, hogy egyiknek és másiknak sem támadt fikarcnyi újszerű ötlete. Az egyszerre régimódi és aktuális divat ez: egyfelől az MSZP és az SZDSZ vadul aggódik, mert Orbán Viktor nem európai értelemben vett konzervatív politikus, másfelől a Fidesz sajnálkozik, mert Gyurcsány Ferenc nem demokrata.

A miniszterelnök és a koalíciós pártok ott folytatják, ahol abba sem hagyták soha. Legalább másfél évtizede ez megy - a néhai Antall József mumusi szerepét menet közben Orbán vette át -, amikor kell, visszakézből előkapják a szélsőjobbot, és rettegni kezdenek a fasiszta veszélytől. Abban az országban, ahol a nyomorult radikális párt oly simán repült ki a parlamentből, hogy lába sem érte a küszöböt, és nincs másik, amely a helyébe léphetne. Hál' istennek - vagy akárkinek. Kétségtelen, hogy a MIÉP térvesztésében, vagy abban, hogy a Jobbik a büdös életben nem juthat egy százalékról a kettőre, jelentékeny a szerepe a Fidesz térfél-bekebelező taktikájának. Ha innen nézzük, a baloldalnak köszönetet kellene mondania: Orbán Viktor pártja annektálta a paletta szélét, s lemaradt a közepéről. Ezzel a létező legnagyobb hülyeséget csinálta: gyakorlatilag lemondott arról, hogy mérsékelten vérzivataros körülmények között diadalmaskodjon.

Hiszen miként kellene ezektől megijedni?

Főként, mert a bal és a jobb széle között megvan az a látványos különbség, miszerint a kommunisták csendesek és érdektelenek, a kutya sem kapja fel rájuk a fejét. Itten minden összemosási kísérlet kudarcra van ítélve. A Fidesz is hiába iparkodott ijesztővé festeni a Thürmer-gárdát évekkel ezelőtt, amikor egy szatmári időközi meccs alkalmából körvonalazódott valami MSZP-Munkáspárt összefogás. A fene se hitt nekik. Hiszen miként kellene ezektől megijedni? A jobb radikálisai viszont ott vannak mindenütt, síppal, dobbal, Árpád-sávval, látszanak, hallatszanak, lehet rájuk építeni. Balkampányt. Forradalmat biztosan nem. Nem szívesen kiabálnánk el, de a kockakövek egy ideig nem fognak repkedni, és az autók felgyújtása sem lesz napi program. Nem éri meg, a bíróságok túlontúl szigorú ítéleteket szabnak ki újabban. Talán korábban, a legjobb futballmeccsek után is keménykedni kellett volna, és egészben marad a tévészékház.

A Fidesz mindenesetre megszámolta - mi nem, inkább elhisszük neki -: a miniszterelnök negyvenperces meakulpázása során összesen kilenc percet foglalkozott önmagával, harmincegyet Orbán Viktorral. Az emberrel, aki veszélyt jelent a köztársaságra.

Az ellenzék vezére pedig, ahogyan minden oldal várta tőle, a vicces ultimátum lejárta után kivonult az utcára. Hogy mondjon valami érdekeset a miniszterelnökre zabos közönségnek, s bebizonyítsa, továbbra is ügyes, híveit nemcsak mozgósítani, hazaküldeni is képes. Kivonult - és nem mondott semmit. Nem talált ki semmi újat. Azt leszámítva - ezt afféle fordított Lengyel Lászlóként bravúrosan megjósoltuk -, hogy közölte, az akciózás nem egy, hanem sok napra szól. Pontosan nem tudni, hányra, lehet, hogy két hétre, lehet, hogy hosszabb időre. Területet október 23-áig foglaltak, fideszes parlamenti képviselőből azonban van több mint százhatvan, ezek egymást váltogatják, így eltarthat a dzsembori egy darabig.

Mint aki nem veszi észre, hogy forradalmi hangulat nincsen.

De mivel fogják ezek szórakoztatni a népet? Jó, hogy Orbán Viktorra kíváncsiak százezren. Áder Jánosra majdnem annyian. Navracsics Tiborra már kevesebben, de még elegen. Viszont vajon hány hazaárulózót érdekel majd Pelczné Gáll Ildikó?

Különösen azok után, hogy - még egyszer - magának Orbán Viktornak sem jutott eszébe semmi nagyszabású. Újra feltalálta a chartát - amely demokratikus formájában sikeresnek bizonyult, egy életre összehozta a posztkommunistákat a demokratikus ellenzékkel -, de ez egyelőre nem tűnik többnek egy újabb petíciónál. Ilyenből volt már sok. És aligha van, aki csatlakozzon hozzá, azokon kívül, akik már úgyis a Fidesz lobogója alatt vonulnak, meg azokon, aki még bevonhatók, a jobb még jobb széleiről.

Péntek este azt állítottam volna, a csata el sem kezdődött, és a Fidesz tüstént elvesztette. Maga Orbán is olyan volt - az egy érdemleges gesztusával együtt, miszerint a stabilitás végett nem követelnek előrehozott választásokat -, mint önmaga paródiája. Mint aki nem veszi észre, hogy forradalmi hangulat nincsen. És körülötte sincs egy árva ember, aki szólna neki, hogy mi a dolgok állása.

Nem hagyja, hogy a Fidesz ossza a pénzt. Szabad tapsolni.

Ám azóta beköszöntött a vasárnap. S miközben Orbánék idétlenek, a szocialisták sem kevésbé azok. Itt van ez a Lamperth Mónika nevű önkormányzati és területfejlesztési miniszter, kemény nő, mint a kő, és nem hagyja, hogy a Fidesz ossza a pénzt. Szabad tapsolni. És vannak hozzá szocialisták a párt országos választmányában - vagy ki tudja, kik és hol -, akik úgy érzik, hangot rögzíteni és nyilvánosságra hozni mulattató tevékenység. Akik nem hagyják, hogy kihunyjon a forradalom tüze. Ha elfogy a forradalmi muníció, kerítenek még a tartalékból.

Persze előbb-utóbb kihuny a tűz így is. Inflálódik már. Megint csak: ép ésszel senki nem feltételezhette, hogy bárki bármit abbahagy. Hazudozást, radikalizálódást, ezt-azt. Ugyan. Minden retorika és taktika. Izgalmas megválaszolatlan kérdés ezek után csupán egy maradt: ki készíti és postázza a hangfelvételeket? Ki kavarja a málnaszőrt? A többi méla unalom.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!