További Karácsony cikkek
Alig van a Földön olyan ember, aki el tudja kerülni, hogy megnézze vagy megnézessék vele A hobbit: Smaug pusztaságát. Ha ő nem is akarja látni, a gyereke, a pasija, a barátnője, az unokaöccse vagy a legjobb barátja biztosan. És mivel ezt a filmet december közepén mutatják be, még arra sem lehet hivatkozni, hogy nem érnek rá moziba menni. Ilyenkor azok is elmennek legalább egy filmre, akik egyébként nem rendszeres moziba járók.
A nyár után a karácsonyi a legfontosabb mozis időszak, míg nyárra főleg az akciófilmeket, decemberre a meséket, a vígjátékokat, vagyis a családi mozikat időzítik. Ezek azok a filmek, amiken valaki garantáltan unatkozik, de a család együtt nézi, mert karácsony van. A stúdiók és a forgalmazók bevétele minimum megduplázódik, a közös családi program is megvolt, mindenki boldog.
Bond lenyomta a törpöket
Ilyen családi mozi volt a Hobbit-sorozat első része, a A hobbit - Váratlan utazás, amit tavaly december 13-án mutattak be Magyarországon. A film annak ellenére produkált több mint egymilliárd dolláros bevételt (300 milliót Amerikában, 700 milliót a világ többi részén), hogy röpke 169 percen át nézhettük, ahogy a törpök mennek a Magányos hegy felé, de nem érnek oda. (Ez a második részre vár.) Az Index kritikusa szerint olyan ötlettelen és vontatott volt, mint egy Barátok közt-maraton. "És ezt az sem menti, hogy közben olyan szép, hogy még Tolkien is azt hinné, hogy beelesdézett, és Középföldéről hallucinál éppen".
Bár nagyon fontosak a közvetlenül karácsony előtt bemutatott filmek, Amerikában ennél egy kicsit tágabban értelmezik ezt az időszakot, az úgynevezett Holiday Seasont. November első hétvégéjétől szilveszterig számítják, és ez alapján a tavalyi győztes mégsem A hobbit, hanem a 007 - Skyfall volt, amit november 9-én mutattak be Amerikában (nálunk kicsit előbb), és 1,1 milliárd dollárt hozott. A Skyfall megérdemelten kaszált: az egyik legjobb James Bond-film lett, ami annak ellenére tudott ennyi pénzt termelni, hogy Amerikában csak 13 felüliek nézhették meg. (Itthon még ennél is szigorúbb, csak 16 éven felülieknek besorolást kapott.)
A hamadik legnézettebb film az Alkonyat-sorozat zárófilmje, a Hajnalhasadás 2 lett, 829 millió dolláros bevétellel. De nem panaszkodhatott a Pi élete sem, ezt Amerikában november, nálunk december végén mutatták be és több mint 600 millió dollárt hozott. A Pi-nél tipikusabb karácsonyi film kevés van: nem télen játszódik, de minden korosztálynak nézhető, látványos és még a hitről is mond valamit.
Kamaszhordák a mozikban
Egy évvel korábban egy sokkal gyengébb film, az Alkonyat: Hajnalhasadás - 1. rész uralta az év végi időszakot. A kamaszhordáknak köszönhetően az egyébként szégyenletesen alacsony, 4,7-es IMDb pontszámmal rendelkező film 712 millió dollárt szedett össze. (Mi ennél egy kicsit megengedőbbek voltunk, tízből öt pontot kapott.) Kicsit maradt le a karácsonyi időszak másik nagy dobása, a Mission Impossible - Fantom protokoll, ami 694 millió dollárt termelt. Az Index hiányolta a stílust, de elismerte a látványos akciójeleneteket és a kőkemény munkát.
Az ez évi karácsonyi cukiság az Alvin és a mókusok 3 volt, 4,1-es IMDb-pontszámából látszik, hogy talán nem volt elegáns egy harmadik bőrt is lehúzni a mókuskákról (bocsánat), de a kasszánál működött a dolog, 342 millió dollárt kerestek vele. A másik mese a pingvines Táncoló talpak 2 volt, ami meglepetésre csak 150 millió dollárt tudott összetáncikálni. Pedig jó mese volt indokolt 3D-használattal, talán picit szomorúbb világgal, mint megszoktuk.
Amikor a fikázós Index is elájul
2010-ben teljesen mindegy volt, hogy melyik stúdió mivel készül a Holiday Seasonre. Ekkor mutatták be ugyanis a Harry Potter-sorozat utolsó előtti filmjét, a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1-et. Ezzel a résszel a sorozat kinőtt a kisebbek számára is fogyasztható családi mozi kategóriából, de a sötétebb, komorabb film így is összehozott 960 millió dollárt. A karácsonyi mese az Aranyhaj és a nagy gubanc volt, nem kevesebb, mint 591 millió dollárt hozott, igaz, hogy nem volt olcsó, 260 millióból készítették. Az év végi kötelező vígjáték az Utódomra ütök volt Ben Stillerrel (310 millió dolláros bevétellel úgy, hogy nem is volt vicces kicsit sem), és ebben az időszakban került a mozikba a Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja is, szintén a családi film kategóriában. 415 millió dollárt még úgy is termelt, hogy ez a sorozat közel sem sikerült olyan jól, mint a Harry Potterek.
2009 az Avatar éve volt, amit pont karácsony előtt mutattak be az egész világon. 2,7 milliárd dollárral ez lett nemcsak a 2009-es ünnepi időszak, nemcsak 2009, hanem minden idők legjobban jövedelmező filmje. A mindent fikázó Index-kritikusok is el voltak ájulva tőle: "James Cameron új filmje legalább olyan maradandó élmény, mint a 77-es Csillagok háborúja, Sigourney Weaver pedig tökösebb sci-fi hős, mint valaha" - írtuk. Most készülnek a folytatások, egyelőre James Cameron szenved a forgatókönyvekkel. Ha hinni lehet a pletykáknak, az új részek még környezettudatosabbak lesznek, mint az első volt.
Kaszált még az Alkonyat: Újhold (709 millió dollár) és Sandra Bullock elképesztően nyálas filmje, A szív bajnokai (309 millió). Ebben az éveben is volt Alvin és a mókusok (második rész), a kis szőrös pénzcsinálók 443 millió dollárt hoztak a gazdiknak. Elkészült Jim Carreyvel a Karácsonyi ének, amire már senki nem emlékszik, Amerikában meg is bukott, de azért így is össze tudtak kaparni vele 325 milliót.
Karácsonykor is vérre szomjazunk
2011-hez hasonlóan 2008-ban is az Alkonyat uralta az ünnepi szezont. November végén mutatták be a sorozat első filmjét, ami enyhén szólva is jó befektetésnek bizonyult: 37 millió dollárra közel 400 milliót hozott. A készítők biztosra mentek, mert mire a film mozikba került, már tinik milliói rajongtak a több száz éves, de tizennyolcnak látszó, örök gimis vámpírsrácért és szerelméért. Stephanie Meyer trilógiája több millió példányban kelt el, az sem zavarta a rajongókat, hogy a látszólag lázadó szerelmespár sztorija valójában a legkonzervatívabb közép-amerikai háziasszonyok világképét közvetíti.
Az Alkonyat tarolása mellett nem csoda, hogy a másik nagy film a szezonban, az Ausztrália Nicole Kidmannel és Hugh Jackmannel, hatalmasat bukott. 130 millióból készült, 211-et szedett össze világszerte, úgy, hogy az amerikai piacon csak 49 milliót tudtak keresni vele. A kudarc másik oka nyilván az volt, hogy Baz Luhrman filmje dögunalmasra sikerült. Ezzel szemben a Madagaszkár 2 tarolt, kihasználva, hogy ezen a karácsonyon Alvinék nélkül maradtak a gyerekek, 600 millió dollárt hozott. A Quantum csendje egyáltalán nem tartozik a jó Bond-filmek közé, de 586 millióval ez is a sikerfilmek közé került.
Torkig a cukisággal
A 2007-es szezon rendhagyóra sikerült, mert egy zombifilm lett az abszolút győztes, Will Smith Legenda vagyok-ja. Ezeket a filmeket inkább nyárra szokták időzíteni, de a karácsony előtti bemutató jó ötlet volt. Valószínűleg mindenki torkig volt már a cukisággal, így felüdülés volt beülni egy (amúgy nyáron játszódó), szinte végig egyszereplős, nyomasztó, szomorú akcióhorrorra. (Magyarországra ez nem igaz, mert nálunk ezt a filmet csak 2008 január elején mutatták be.)
A Legenda vagyok végül 585 millió dollárral zárt, messze megelőzve a szezon második legnézettebb moziját, A nemzet aranya 2 - Titkok könyvét. Ez a Nicolas Cage-film jó példa arra, hogy nem kell okvetlenül klassz mozit csinálni, ebben az időszakban az is elég tud lenni, ha a film elvileg a család minden tagjának való. A harmadik helyre a pénzgyár Alvin és a mókusok futott be 361 millió dollárral. Meglepetés volt viszont, hogy a 7 millió dollárból, nagy sztárok nélkül készült Juno, egy terhes kamaszlány története, 231 millió dollárral a szezon egyik legsikeresebb filmje lett. Nincs benne se mókus, se karácsonyfa, se vámpír, mégis az egyik legjobb film a karácsonyhoz, higgyék el.
Év | A november-decemberi szezon legsikeresebb filmjei | Összbevétel (dollárban) |
2012 | Skyfall | 1,1 milliárd |
2011 | Alkonyat: Hajnalhasadás 1. rész | 712 millió |
2010 | Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész | 960 millió |
2009 | Avatar | 2,7 milliárd |
2008 | Alkonyat | 392 millió |
2007 | Legenda vagyok | 585 millió |
2006 | Éjszaka a múzeumban | 574 millió |
2005 | Narnia krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a szekrény | 745 millió |
2004 | Vejedre ütök | 516 millió |
2003 | A Gyűrűk Ura: A király visszatér | 1,1 milliárd |