Nagyon jól járt, aki előtte vásárolt a részvényeikből.
Amerika mindenkit túlszárnyalt. Nem csökken a piac étvágya.
2021. december 28., 11:31
Az elmúlt években több ezer kutyát sikerült ennek köszönhetően visszajuttatni a gazdájához.
2021. november 12., 07:08
Lemondott az alelnök.
Utolérte a gyártót a csiphiány.
Közel háromezer milliárd forintos veszteséget okoz az országnak a koronavírus-járvány.
A TSMC és a Sony közös gyárat építhet.
2021. augusztus 14., 14:58
Az alkatrészhiány miatt már egy hónapos a leállás.
Az új generációs csip erősebb lesz, és keveset fogyaszt.
Nagyon erős negyedévet zárt a cég. Sláger az iPhone12, de jól fogynak a tabletek is.
A járvány miatt okozta kiesés az év végéig okoz még gazdasági problémákat.
2019. szeptember 26., 15:55
Állításuk szerint öt perc alatt végrehajt egy jelenleg egy óráig tartó feladatot.
Az új anyag áttörést hozhat az informatikában.
A bélyeg méretű lapkát a környezete rádiós zajai látják el energiával.
2018. augusztus 6., 09:31
Már az utakon tesztelik a mesterséges intelligencia meghajtására szolgáló saját csipjüket.
A Qualcomm páros lábbal beleveti magát az Intel elleni harcba.
A bíróság felmentette a blicceléssel vádolt biohekkert, aki bevarrta a bérletét a bőre alá.
Akkora, mint egy szem só, tíz centbe kerül a gyártása, fénnyel megy, és futna rajta a Doom.
A cég egyre inkább kiszoríthatja a riválisokat a kütyüiből, és szép lassan önellátóvá válhat.
2017.11.13. 10:53 Módosítva: 2018-11-28 09:01:38
A hagyományosnál 17 ezerszer gyorsabb csipet mutatott be a Fujitsu, a kvantumfizikából lestek el hozzá pár trükköt, 30 évnyi csipfejlesztést ugrik át.
Felvásárolnák az Apple-beszállító Qualcommot.
2017. szeptember 26., 23:12
A mesterséges intelligencia nagy üzlet, aki él és mozog, hardvert akar hozzá gyártani, hogy meggazdagodjon a gépek forradalmán.
2017. szeptember 25., 15:48
A férfit letartóztatták, pedig fontos miniszterekkel akarta megbeszélni az ügyet.
2017. szeptember 6., 17:45
2017. szeptember 3., 10:22
Dübörög a mesterséges intelligencia és a számítási kapacitás a Huawei új processzorában.
2017.09.02. 13:03 Módosítva: 2019-01-07 12:50:16
Bőröm alá helyeztek egy csipet, így a testem már digitális információk tárolására is alkalmas.
2017. augusztus 21., 16:18
A Core processzorok nyolcadiknak mondott generációja kétszer több magot kapott.
2017. augusztus 21., 14:39
Adatlopó csipet lehet beépíteni az összetört kijelző helyére beépített utángyártott alkatrészbe.
2017. augusztus 15., 19:05
Új félvezető anyagok alkalmazásával érik el a kutatók, hogy tartható maradjon Moore törvénye, és tovább gyorsuljanak a processzorok.
A dél-korai cég lett a világ legjövedelmezőbbje.
Csipet ültetnek a kezükbe, hogy ne kelljen kulcsot és bankkártyát használniuk. Még nem kötelező.
2016. augusztus 5., 09:19
Elhiteti a kártyaolvasóval, hogy nincs a kártyában csip, így a kevésbé biztonságos mágnescsíkot kell használni.
2015. december 28., 12:26
Optikai bemeneti és kimeneti csatlakozókat építettek egy csipbe. Ezzel drámaian csökkenhet az adatközpontok energiaigénye.
2015. november 26., 15:18
Egy apró csip figyeli az akku állapotát, és szabályozza a töltést.
Kétféle processzor van az Iphone 6S modellekben, de a teljesítményük nem azonos. Az Apple szerint a különbség használat közben észrevehetetlen.
2015.10.05. 00:27 Módosítva: 2020-01-14 10:08:46
A szilíciummal kezdeni kell valamit, de Moore törvényét még nem érdemes temetni. Egzotikus új anyagok jönnek, vagy ezt is a grafén oldja meg?
2015. szeptember 14., 16:02
Hiába kerül az ellenség kezébe érzékeny adat, gombnyomásra robban a csippel együtt.
2015. szeptember 4., 08:38
Miért jó ez a gyíkembereknek? Miért lehet meghekkelni az autókat? Ideje félnünk, a technológia átveszi az uralmat? Kiberbiztonsággal foglalkoztunk az IFA-n.
Jövőre nem lesz dupla annyi tranzisztor, mint két éve. Lassan új anyag kell a szilícium helyett.
Komoly tervezői díjat nyert el az állatokon elvégzett kísérleteket fölöslegessé tevő szerkezet.
Aztán megosztotta a sztorit az Instagramon, de az röhögjön rajta, akinek nincsen csip az agyában.
A stockholmi Epicenter dolgozói RFID-csippel nyitják az ajtókat, használják a fénymásolót.
Az ARM A72 csip a mostaninál háromszor gyorsabb lesz, és kevesebbet is fogyaszt majd.
Már megint brutálkodik az Nvidia a CES-en: az X1 csip nemcsak videojátékokat hajt meg jól, hanem valódi járműveket is.
2014. szeptember 8., 17:56
Elstartoltak az új Core M processzorok: a méret és a fogyasztás csökkent, a teljesítmény nőtt.
Bill Gates támogatta, már 2018-ban piacra kerülhet, ráadásul nem lesz drága.
A DARPA olyan implantátumot készít, amivel felidézhetők az elveszett emlékek és élmények.
2013. augusztus 26., 09:44
64 bites lesz a telefont hajtó új A7 processzor, ami 31 százalékkal gyorsabb az elődjénél.
Bár a felszínen gyilkos háborúban áll egymással a két cég, azért megint sikerült megegyezniük egy pár milliárd dolláros szállítmányról.
Egy apró NFC-csip segítségével minden tárgy kapcsolatba tud lépni az okostelefonokkal. De még az is kiderülhet, hogy erre senki sem vágyik.
2012. december 18., 15:22
Kiszivárgott az Nvidia Tegra 4 processzor leírása, a csipet várhatóan januárban a CES-en mutatják be.
2012. december 11., 14:07
Indum, gallium és arzenid lesz a jövő csipjeiben, de méretcsökkentésért tízszeres árat kell fizetnünk.
A tüdő viselkedését modellező csip létrehozásához élő sejteket is fölhasználtak.
Az IBM kutatói megfelelő mintázatban helyezték el a szénszálakat, de még növelniük kell a sűrűséget.
Maga gyártaná a tabetekbe és okostelefonokba kerülő csipeket, megvenné a Texas Instruments high-end processzor gyártó részlegét.
Egy tajvani gyártól rendelnének csipeket, annyira megromlott viszonya a Samsunggal.
2012. szeptember 12., 13:23
Erősebb grafikus mag lesz az új processzorában, amit sok modern szolgáltatás kihasznál.
2012. szeptember 7., 09:28
A vállalat riválisa helyett más koreai és japán cégekkel gyártat csipeket az új iPhone-hoz.
2012. augusztus 23., 15:33
Magyar kutatók is dolgoznak a látásjavító implantátumokon és a bionikus szemüvegeken.