imola
Nem mindennapi látványt nyújtott a Ferrari pilótájának akciója.
Fordulatos versenyt hozott az Emilia-Romagna Nagydíj, sokat vesztett a Mercedes, a Ferrari jól járt.
Az ausztrál versenyző pályafutása második pole pozícióját szerezte meg Olaszországban.
Verstappen már az ötödik. Ezúttal Leclerc-nek jött ki jobban a lépés a két Ferrari közül.
A hétszeres Formula–1-es világbajnok szerint még nem mutatták meg igazi potenciáljukat.
Lando Norris óriási hajrát produkált, de végül be kellett érnie a második hellyel.
Az időmérő első szakaszában volt figyelmetlen rossz pillanatban.
McLaren–Ferrari-csatát ígért a pole-ért az imolai hétvége eddigi része, de a holland ebből nem kért.
A pilóták pénteken kezdik meg a körözést, de már ez előtt fel kell építeni az istállók épületeit.
2022.04.24. 14:51 Módosítva: 2022-04-26 10:33:49
Verstappen végig menedzselte a tempót az élen, Pérez másodikként, Norris harmadikként futott be. Ez nem a Ferrari hétvégéje volt, Sainz nullázott, Leclerc végül egy hatodik helyet tudott ma menteni.
A címvédő nyerte az idei első sprintfutamot, a második helyen Leclerc, a harmadikon Pérez végzett Imolában.
1994-ben itt szenvedett halálos balesetet Ayrton Senna.