19 találat az Indexről, és a környékéről.
Elrendelték a volt megasztáros letartóztatását.
Fanni még csak hat éves, de már megingathatatlan véleménye van a tehetségkutatók győzteseit illetően. A nyolcéves Bazsinak dettó. Szerintük a Megasztárt „a néni” nyeri, az X-Faktor leendő győztesének pedig Király L. Norbit tartják.
2010. november 22., 07:38
Mester Tamást, a Megasztár zsűritagját kifejezetten zavarja, hogy Szíj Melinda a nézők egyik kedvence.
Seres Antal pánikrohamokat kap és pszichológus segítségére szorul, a többi Megasztár döntős közül pedig sokan betegek, köhögnek, taknyosak.
2010. szeptember 27., 18:00
A műsorvezetőnő a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban számolt be az elmúlt egy évéről, állítólagos hódításaira nem kérdezett rá Hajdú Péter, munkáiról, lelkivilágáról azonban 31 percen át beszéltette Liptait.
A Megasztár 4-ben feltűnő Nkuya Sonia a tehetségkutató ötödik felvonásának egyik castingján ismerkedett meg a 29 éves Kosár Szabolccsal.
Az énekesnő Vietnámban várja az ügy végét.
Szerdán a TV2-vel tárgyalt, hogy miről, azt senki nem hajlandó elárulni.
Úgy tartják, a bűnszervezet vezetője a Megasztár negyedik szériájában feltűnő Nguyen Thanh Hien apja.
Szorcsik Viki többek közt a munkáit az utóbbi időben sorban elveszítő Gregor Bernadettel került versenybe, szerinte azért, mert képes lekötni az emberek érdeklődését.
Nem a jelentkezőkön fogunk röhögni, inkább megnézzük a zsűri ruháit.
Tóth Lüszi lassan kiheveri a népszerűséget és az összeomlást, de máris itt az utódja, a tízéves Patai Anna. Szülei bizakodnak, a pszichológus aggódik.
A reklámszakember a Borsnak adott interjút, amiben többek között a tehetségkutató versenyekre is kitért.
Nem először kérik fel, mégis csak most vállalta. Elégedett a képekkel.
Hiába született Magyarországon, csak most kapott állampolgárságot a vietnami lány.
Az esztéta szerint televíziós tehetségkutatás felér a politikai kábítással.
2009. december 29., 12:53
Hamarosan két új tehetségkutató versennyel is jelentkezik az RTL Klub és a TV2 is: jön az X-Factor és a Megasztár 5
A Megasztár 4 győztese három nappal a nyíregyházi fellépés előtt közölte, hogy már van egy másik előadása aznapra, így inkább oda megy.
„Annyian jelentkeztek a Megasztár 4-be, mint az eddigi összes Megasztárra.