37 találat az Indexről, és a környékéről.
Az embertelen családegyesítés minden szereplője számára traumatikus események kapcsán a közokiratok szerepe is felmerült.
Van néhány kromoszóma, amely nem öröklődik egyformán mind a négy nagyszülőtől.
Egy filmpremieren kapták lencsevégre a vidám társaságot.
2023. december 11., 05:06
Képeken a magyar sztárok, akikről kevesen tudják, hogy fiatalon lettek nagyszülők.
Nem is sejtették, hogy ikerunokáik születtek.
2023. augusztus 5., 05:46
Egy nagymama őszintén beszélt arról, hogy az örökségét milyen rendkívüli elhatározás alapján fogja felosztani unokái között.
Ilyet még nem látott a világ! Másodszor is megmentették nagyszülei az árva unokát. Óriást kockáztattak, és örömkönnyekkel ünnepeltek a végén.
A thrillerbe illő terv csúfos véget ért.
Egy kislány érkezett a családba.
Erika néni nem volt hajlandó beállni a sorba: 70 évesen kapta élete első okostelefonját, ma már bevásárláskor is azzal fizet.
A házaspár életében mindig is fontos szerepet töltött be a család.
Egy új feltételezés szerint a nagyszülőknek meglepő evolúciós előnyei vannak, amiket a fertőző gonorrhoea váltott ki.
Az utcáról is kért segítséget.
Harmonikusabb lehet a nagyszülő-unoka kötelék ettől a pár szabálytól.
A gyerek édesanyja is jelen volt.
Az Unoka című film kapcsán rendőrségi szakértőnkkel beszélgettünk arról, hogyan ne váljunk csalás áldozatává.
Hogyan érdemes nekivágni?
2022.01.10. 06:06 Módosítva: 2022-04-12 08:47:26
Ha van gyereked, neked is ismerősek lehetnek ezek a gondolatok a nevelés kapcsán.
A szóváltás után ütött.
A gyerek fejlődésére pozitívan hat a nagyszülőkkel eltöltött idő.
2021. november 11., 07:30
Lehet, hogy a szülő-nagyszülő kapcsolatot kell előbb rendbe tenni.
2021. szeptember 5., 20:03
A fotós olyan családokat látogatott meg, akik a pandémia miatt sokáig nem találkozhattak. Gyönyörű képeken, ahogy a nagyszülők először látják unokáikat.
Az okoseszközök közös használata segítheti a kapcsolatépítést a generációk között.
Csodálkozunk, hogy kevesen akarnak gyereket nevelni, önzőnek tartjuk őket. De ki akarja ezt a terhet egymaga cipelni? Hová lettek a nagyszülők?
Te hogy jössz ki az anyósoddal, apósoddal? Mennyire szólnak bele a gyereknevelésbe?
2021.05.17. 07:10 Módosítva: 2024-06-11 11:14:58
Jogos elvárás a szülők részéről, hogy a nagyszülők szálljanak be az unokázásba, és alkalomadtán tehermentesítsék őket, vagy teljesen érthető, ha maguktól nem lelkesednek az unokák iránt?
A gondoskodó nagyszülők a kutatás szerint tovább élnek, mint azok, akik nem veszik ki részüket az unokázásból.
2020. november 23., 19:19
Nasiztatás, képernyőnézés, érzelmileg ártó kommunikáció. Anyaként is gyerekként kezelnek a szüleim.
Az Instagram-celeb nagymama az élet nagy igazságairól posztol nap mint nap, tanulságos gondolatait imádja az internet népe.
Rengeteg idős ember él egyedül Magyarországon, így nekik és hozzátartozóiknak napi szinten kell tartaniuk egy lehetséges otthoni balesettől.
A szülők azért vannak, hogy neveljenek, a nagyszülők pedig azért, hogy kényeztessék a gyereket.
Nagyik és unokák képeit vágták egymás mellé: nemcsak egyidősek a fotókon, de szinte ugyanolyanok is.