13 találat az Indexről, és a környékéről.
2013. november 12., 16:34
Két év három hónapról hét év börtönre súlyosbították a büntetését. A rajztanár továbbra is ártatlannak vallja magát.
2013. november 12., 14:50
B. Mihályt pedofíliáért ítélték el. A Kúriához fordul.
B. Mihályt 14 rendbeli szemérem elleni erőszak miatt ítélték 2 év három hónap börtönre.
A korábban felmentett tanárt és grafikust az új eljárásban végleg eltiltották foglalkozásától.
A mohácsi rajztanárt első fokon felmentették, most újraindult az eljárás. A sajtót kizárták.
Szemérem elleni erőszak és kiskorúak megrontása helyett szerzői jogok megsértése miatt marasztalta el a Mohácsi Városi Bíróság a pedofíliával gyanúsított rajztanárt. Soha többé nem akar tanítani.
Nemi erőszak vádja alól felmentették, illegális szoftverek miatt elmeszelték a rajztanárt.
A megyei bíróság helybenhagyta a városi bíróság döntését.
Magyar György szerint a szerzői jogok megsértésének vádja abszurd, a megrontáséval pedig nem is találkoztak a mohácsi pedofil bűnügyben.
A pedagógust tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal, egy rendbeli megrontással, kilenc rendbeli szerzői jogok megsértésével vádolják.
Vádemelést javasol a rendőrség a pedofíliával gyanúsított mohácsi rajztanár ügyében. Tíz évre visszamenőleg nyomoztak a rendőrök.
Kitart ártatlansága mellett, a sértettek vallomásait pedig elképesztőnek, érthetetlennek tartja a tököli rabkórházban fogva tartott rajztanár - írta a bama.hu.