15 találat az Indexről, és a környékéről.
2021. augusztus 24., 13:15
Az intézkedés célja a társadalom öngyógyításának megállítása lenne.
Nőtt tavaly az állami hirdetések részaránya.
Minél több embert akartak tájékoztatni.
A közösségi hálózatba havonta legalább egyszer belépők száma június végén 2,7 milliárd volt.
Három év alatt 34,4 milliárd dollárt (10,5 billió forintot) hoztak be a hirdetések a Google-nek. 2006 óta titkolták ezt az adatot.
A cég vezérigazgatója elhintett néhány számot. Vajon megpróbálják ezt átváltani dollárra?
2012-ben még 58 százalék volt az állami hirdetések aránya, 2016-ban már csak 4 százalék.
2015. november 30., 15:20
Ugyan egy cég nyerte a köztévé reklámtenderét, kettő árulja majd a reklámfelületeit. A vezérigazgató oszlatta a ködöt az ügyben,
Egyelőre a nagyok kapnak a reklámbevételekből, de később a függetlenek is jól járhatnak.
Európa legnagyobb példányszámú napilapja, a Bild bajban van, 200 fős elbocsátásra készülnek.
A hírfogyasztás egyre inkább a neten és mobilon zajlik. 37 milliárd dollárt kaszált tavaly az amerikai online sajtó.
A Vidékfejlesztési Minisztérium tervezete szerint a sajtó csak az OMSZ után írhatná meg, ha jégeső esik. Ráadásul a Minimax-szal és a Vivával fizettetnék ki az előrejelzés költségeit. Jöhet az időjárásadó.
2012. december 20., 13:00
Reklámbevételekből havi 2 óra ingyenes zenehallgatást adnak.
A magyar televíziós reklámbevételek tavaly 6 százalékkal csökkentek, a rádiósoké 2 százalékkal nőtt.
A televíziós reklámbevételek tavaly 54,9 milliárd forintra csökkentek. A rádiók jobban állnak.