13 találat az Indexről, és a környékéről.
Magyarország egyik legnagyobb múltú kamarazenekara kivételes hangversennyel készül október 25-re.
Gyilkosságot, átverést, műtárgyak ellopását is bevallottak már a halálos ágyukon a tettesek, gyakran hosszú évtizedekkel az elkövetés után.
2016. december 12., 17:55
Stradivari három és fél évszázada készítette a hangszert, amit a világhírű magyar csellista egy névtelen mecénástól kapott meg.
A 300 éves, dollármilliókba kerülő hegedűk tónusát még a profik sem ismerik föl. Sőt, az új hegedűk hangját jobbnak hallották a vakteszten.
A milwaukee-i borbély és társa fényes nappal vette el egy karmester Stradivariját, nem sokáig örülhettek neki.
A hegedűművészt kábítópisztollyal támadták meg, az 5 millió dollárt érő hangszer épségben van.
A Milwaukee Szimfonikus Zenekar koncertmesterét rabolta ki egy fegyveres.
Még három éve lopták el, miközben tulajdonosa egy restiben szendvicsezett. Most örül.
A riportból azt is megtudtuk, Marton Maxim altatásában Edvin Marton aktívan részt vesz, Stradivari hegedűjén ad elő altató dalt.
Azt már tudják, mitől szépek, de arról fogalmuk sincs, mitől szólnak jól a hegedűk.
Egy kutatás eredménye rácáfolt azokra, akik azt hitték, rendkívül bonyolult anyagokat használt.
Egy Grammy-díjra jelölt hegedűművész, aki elveszítette 4 millió dollárt (közel 650 millió forint) érő Stradivari-hegedűjét, ingyen koncerttel hálálta meg a taxis becsületességét, aki visszavitte neki a kocsijában hagyott hangszert. Philippe Quint a múlt héten a New York-i Newark Liberty repülőtérről hazatérőben felejtette Mohammed Khalil taxijában a 285 éves hegedűt.