Mocskos, bokáig ér a vize, de élvezik a hegymászók a tibeti falusi termálfürdőt
A Spar Everest Expedíció Tibetbe érkezett és megkezdte az akklimatizációs túrákat. Klein Dávidék még csak 4500 méteres magasságig emelkedtek, de a fokozatosságot muszáj betartani, hogy sikeresen mászhassa meg a oxigénpalack nélkül a Mount Everestet. Tudják, milyen íze van a jaknak? Elképzelték már, milyen egy hegyi falusi termálfürdő? Az expedícióval tartó kollégánk, Fiantok Dániel beszámolója Tibetből:
Nehezen indultunk el Nyalamból, mert az egyik lengyel mászó képtelen volt befejezni a netezést, majd ezen kiakadva a bolgár mászó először litániát tartott a közösségek működéséről és az egymásra figyelésről, és addig hergelte magát, hogy ő is elment internetezni, mi pedig ottmaradtunk a mikrobuszban egymásra pislogva. Végül a bolgár jobb belátásra tért és öt perc után visszaült az autóba, így csak a lengyelt hagytuk Nyalamban, aki később egy dzsippel jött utánunk.
Az út fokozatosan emelkedett a Lablung-hágóig (Nyalam-hágónak is nevezik), ami 5000 méter magasan vágja ketté a hegyvidéket. Itt megálltunk körülnézni, én pedig elcsócsáltam az itt ebédelő tibeti családtól ajándékba kapott nyers jakcomb-szeletemet, ami hideg, sótlan és ízetlen volt. Miután továbbhaladtunk, lassan kinyílt a táj előttünk, még az eddiginél is hatalmasabb terek nyíltak meg, ahogy felértünk a tibeti platóra. Ősöreg, lekerített rozsdabarna hegyformák, közöttük hatalmas, sík völgyek, hihetetlen térérzet, az ember lelke szárnyalni kezd a látványtól. Így érkeztünk meg Tingribe, ebbe a 4200 méter magasan, az isten háta mögött, és a Barátság főútvonal két oldalán elterülő hosszúkás településre, amely akár egy keleten játszódó westernfilm díszlete is lehetne.
A települést főként tibetiek lakják, de néhány betelepített kínai is éldegél köztük. Tingri fontos állomása az Everestre igyekvőknek, itt kell ugyanis elhagyni a Barátság főutat dél felé, hogy az alaptáborba jussunk. De innen indulnak a Cso Ojura és a Sishapangára is a mászók.
Fürdőzés a bokáig érő vízben
Nyalamhoz hasonlóan, itt is két napot töltenek el a hegymászók, hogy megfelelően akklimatizálódjanak. Ezért kisebb túrákat is tesznek a környéken. Klein úgy döntött, hogy az ő Spar Everest Expedíciója nem a többi mászóval fog akklimatizálódni, hanem különutas megoldást választ. Korábban már járt itt, és akkor ismerte meg a Tingritől mintegy tíz kilométerre lévő eldugott kis termálvizes fürdőt, amit elsősorban helyiek használnak. Felbéreltünk egy helyi férfit, aki elvitt minket a kisbusszal a fürdőhöz, és amíg hosszas alkudozás után elkezdték feltölteni a kis medencét meleg vízzel, ami a föld mélyéből tör elő, addig mi elmentünk megmászni egy közeli dombocskát. 4500 méterre másztunk fel, ez a fürdőtől számítva durván 270 méternyi emelkedés volt, de éppen elegendő ahhoz, hogy a napi mozgásunk. meglegyen. Otthoni körülmények között ez egy könnyed séta lenne, de ebben a magasságban pont elég volt akkor.
A hegyoldalban pásztor legeltette állatait, lelkesen mesélt nekünk bizonyos dolgokról, amelyekről nyelvi kompetencia híján halvány fogalmunk sem volt. Miután visszaértünk megfelelőbb szó híján csak fürdőnek nevezett intézményhez, belevetettük magunkat a bokáig érő meleg vízbe, ami egy olyan medencében gyűlt össze, aminek az aljából csobog fel a meleg víz és oldalt folyna ki egy lukon, ami most be volt gyömöszölve rongydarabokkal. Mivel napok óta nem tudtunk fürdeni, nagyon élveztük a vizet, az úszó hagymahéjdarabok, fekete szőrcsomók és egyéb, meghatározhatatlan eredetű lebegő dolgok ellenére.
Milyen a pulzusod négyezer méteren?
Félóra ázás után kifizettük a fejenként harminc jüant (körülbelül ezer forint), majd visszamentünk Tingribe, ahol vacsora után elkezdődött a kinek könnyebben, kinek nehezebben telő éjszaka. E sorok írójának eddig pontig nagyszerűen alakult az akklimatizációja, de este elég magas volt a pulzusa, és nehezen aludt el, viszont reggelre tökéletes értékeket mértünk. A reggeli nyugalmi pulzus 68 körül alakult, az oxigénszaturáció pedig 80, ami ebben a magasságban jónak számít.
Az akklimatizáció során reggel és este megnézzük a pulzust és az vér oxigénfelvevő képességét. Utóbbi, tengerszinten, vagy azon a környéken mért értéke minden embernél 99. Ahogy a magassággal csökken a légnyomás, és az oxigén koncentrációja, a vérbe is egyre nehezebben oldódik be az oxigén a beszívott levegőből. 4200 méteres magasságon már csak 63 százalék a levegő oxigéntartalma, ha a normál légnyomáson 100 százaléknak vesszük. Azért mérik a vér oxigénfelvevő képességét a hegymászók, hogy kiegészítő információt kapjanak testük állapotáról. Ha tartósan 55-60 alá csökken ez az érték, akkor el kell kezdeni ereszkedni, ennek elmulasztása végzetes következményekkel járhat.
A második nap hasonlóan telt, mint az előző, nagy alvás és kellemes ébredés (már akinek) után, ismét túra, majd a fürdő következett. Érdekes megfigyelni, hogy már egy az adott magasságon eltöltött éjszaka után mennyivel jobb lesz az ember közérzete: tegnap például egész nap fájt a fejem, ma viszont semmi bajom nem volt, és a túra is sokkal könnyebben ment. Holnap viszont elindulunk az alaptáborba, ami ezer méterrel feljebb lesz. Ott kínjaink előlről kezdődnek majd, és valószínűleg tovább is fognak tartani.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
