Vinícius is higgadt volt, a kapu bal oldalába passzolt. 2–2
Vezetett a Real és a Bayern is, de végül iksszel várhatják a csapatok a madridi visszavágót. Összefoglaló itt!
Még egy lehetőség a hazaiak előtt, Kane Kimmich passza után szépen ment le az alapvonalig, centerezése viszont nem jó.
Mendy bal oldali beadása után Joselu tarolta le a menteni igyekvő védőt.
3 perc a ráadás.
Gnabry próbálta lemásolni a már sokszor látott müncheni klasszikust: jobbról befelé, majd ballal a kapuba – ezúttal nem jött össze.
Vinícius is higgadt volt, a kapu bal oldalába passzolt. 2–2
Kim mindent elkövetett, hogy felvágja Rodrygót, és végül ebben sikerrel is járt.
Modric is adott egy káprázatos passzt Viníciusnak, aki lefutotta Kimet, majd az ötös bal sarkáról kapura lőtt, de Neuer nagy bravúrral védett. A szöglet után egy lesen elhaló Camavinga-lövést jegyezhettünk fel.
Nacho és Kroos után Modric lett a csk.
Jó sokat kellett várni a cserére.
Kroos szabadrúgását gond nélkül fejelik ki.
Laimer rúgta fel Viníciust a 16-os bal oldala mellett.
Az ötös jobb sarkáról érkező beadását viszont hatástalanítják a müncheniek.
Kimmich újabb szöglete után fejelhet az angol védő, de a Real-játékosokon hal el a labda.
Lunyin nem éppen magabiztosan, de kiütötte a labdát.
Musiala sokadik jó baloldali akcióját blokkolják végül szögletre.
Kimmich szöglete után Dier fejesét hárította a kapus.
Éledezik a meccs: Musiala bal oldali akciója után Kane közeli lövése Camavingáról pattan centikkel mellé.
Felvágta Kane-t a félpályánál.
Elsőre blokkolják, majd a beadását mentik a védők.
Most goal involvements by an English player in a single Champions League campaign:
— WhoScored.com (@WhoScored) April 30, 2024
◎ 10 - David Beckham (1998/99)
◎ 10 - Steven Gerrard (2007/08)
◉ 10 - Harry Kane (2023/24)
Can the Three Lions captain set yet another record tonight? 🏴#UCL #FCBRMA pic.twitter.com/5lVqjmUs0c
Rüdiger volt kemény és határozott, de vállal nyomta el Kane-t.
Immár ketten vezetik az idény góllövőlistáját, 8-8 góllal.
Az angol csatár higgadtan a jobb alsóba lőtt. 2–1