A Fiorentina megint elbukott, történelmi görög sikert hozott a Fradi-ölők csatája
További Bajnokok Ligája cikkek
- A Manchester City bejelentést tett Pep Guardiola jövőjéről
- Hírlapi kacsa, hogy a Real Madrid támadója télen a Premier League-be igazol
- Hét éve megbukott az orvosin, most mégis őt akarják megkaparintani
- A Manchester City szurkolói megkapták azt az örömhírt, amit reméltek
- Tárgyal a Liverpool a magyar válogatott védő szerződtetéséről
A görög klubfutball első európai trófeáját viszi haza (tartja Görögországban) az Olympiakosz Pireusz, vagy az ACF Fiorentina nyer hat évtizedes böjt – és négy elbukott aranycsata – után újfent nemzetközi kupadöntőt? Ez volt a szerda este legfőbb kérdése az Európa-konferencialiga fináléját megelőzően.
Utóbbi együttes vesztes döntőről egészen friss emlékkel bírt, elvégre egy évvel ezelőtt is eljutott az aranyérem kapujáig az Ekl-ben, ám Prágában egy 90. percben kapott góllal alulmaradt a West Ham Uniteddel szemben. Ellenben a görögök hasonló tapasztalattal egyáltalán nem bírtak, a klub a történelme során még sohasem jutott ilyen magasságig az Európai Labdarúgó-szövetség égisze alá tartozó sorozatban (már az elődöntővel is klubrekordot állított fel). Eme – esetleges – hiányosságot a csapat kispadján ülő José Luis Mendilibar személye volt hivatott pótolni: a 63 éves spanyol az előző szezonban a Sevillát épp Budapesten vezette Európa-liga-diadalig.
Mit ad Isten, a Fiorentina az 1960–1961-es idényben, eddigi egyetlen európai trófeáját épp az akkoriban a kontinens ugyancsak harmadikszámú kupasorozatában a Kupagyőztesek Európa-kupájnak legelső kiírásában szerezte meg. A csapat kispadján akkor az MTK Budapest ikonikus alakja, Hidegkuti Nándor ült. Az ő örökébe igyekezett lépni – immáron a második eséllyel élve – a csapatot 2021 nyara óta irányító Vincenzo Italiano.
A kezdés előtti izgalmakat fokozta a tény, hogy a döntőt Athénban vívhatta meg az Olympiakosz, igen ám, ám a pireusziak egyik, ha nem legnagyobb riválisának számító AEK Athén otthonában, a két éve átadott, több mint 32 ezer ember befogadására képes OPAP Arénában. Az élet ilyesfajta iróniája okozott is némi fejtörést az UEFA szakembereinek, akik állítólag komolyan gondolkodtak a lehetőségen, az utolsó pillanatban elveszik Görögországtól a rendezést, és biztonsági okokból inkább új helyszín után néznek – a kalapban pedig pletykák szerint Budapest és a Puskás Aréna is benne volt. Végül azonban – az idő szorítását is figyelembe véve – maradtak az eredeti tervnél, remélve, hogy az AEK fanatikusai nem gondolják majd úgy, ennél jobb apropójuk nem lesz egy kis balhéra az Olympiakosz drukkereivel...
A 9. percben úgy tűnt, a piros-fehér mezes szurkolóknak lesz elég gondja a meccsel huligántámadás nélkül is. A Fiorentina pedig hasonló rajtot vesz majd, mint egy hete az Atalanta Bergamo tette a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-döntőben: azaz gyors góllal. De Cristiano Biraghi találatát les miatt végül nem adták meg.
Igaz, ekkor már túl voltunk egy nagy görög helyzeten is, a Dodót kicselezve helyzetbe kerülő Konsztantinosz Fortunisz lövését védte a mérkőzésen bemutatott első bravúrjával Pietro Terracciano.
A folytatásban is kifejezetten bátor, jó iramú futballt mutatott be mindkét csapat, de a nagy akarás vége sokszor nyögés lett, rengeteg eladott labda, ki nem kényszerített hiba jellemezte a játékot. A Fiorentina hiába jutott el jóval többször az Olympiakosz tizenhatosáig labdával, mint történt az fordítva, a kapura így sem tudott jelentősen veszélyesebb lenni, még annak ellenére sem, hogy végül az első játékrészt kilenc gólszerzési kísérlettel hozta le. Igen ám, csakhogy a kilenc próbálkozásból épp úgy kettő találta is el a célt, mint a pireusziaknál kettőből. A jövő nagy görög kapusaként emlegetett Konsztantinosz Colakisznak ráadásul egyszer sem kellett igazán nagy védést bemutatnia, nem úgy olasz kollégájának. A 32. percben azért adódott egy nagy mentése a tizenhatos előterében – fejjel.
Összességében olyan kép kezdett kialakulni az emberben, amit a rövid futballestében reménykedők a leginkább szerettek volna elkerülni: akadozó támadójáték parádézó kapusteljesítmények mellett, a hosszabbításos, vagy épp tizenegyespárbajokba torkolló meccsek klasszikus receptje.
Az első játékrész lefújásához közeledve a lelátó népe élénkült meg, nem épp olyan értelemben, mint a játékosok azt szerették volna. A Fiorentina-tábor kapu mögötti szektoraiban alakult ki kisebb pofozkodás – néhány görög is oda vett jegyet az üzérektől, mint kiderült. A kedélyek mihamarabbi megnyugtatásához kellett, hogy az olasz játékosok észnél legyenek, és a sípszó pillanatában többségük ne az öltöző, hanem az említett szektor felé vegye az irányt. Az akadályt sikerrel vették, a meccs pedig a tizenöt perces szusszanás után menetrend szerint folytatódhatott.
A második félidő elejét igyekezett megnyomni az Olympiakosz, Daniel Podence többször is látványosan hergelte a „hazai” közönséget, adjanak bele mindent a szurkolásba, így pedig adjanak át minél többet az energiáikból. Eszelős görög rohamokról azonban így sem beszélhettünk. A Fiorentina ezúttal már jóval szervezettebben védekezett, kevesebb kockázatot vállalva érzésre méterekkel visszább húzta csapata védelmi vonalát Italiano. Ebből aztán az első 45 percben látottnál jóval visszafogottabb csata alakult ki.
A 69. perc hozhatott volna jelentős változást a játék képében: egy igencsak szemrevaló jobb oldali akciót követően Dodó passzából a hosszún érkező Christain Kouamé került helyzetbe. Az elefántcsontparti 9-10 méterre a kaputól eltörte a labdát – ám a végén épp így lett veszélyes, a fűről szokatlan szögben felpattanó lövésnél nagyot kellett nyújtózzon a kapujából kimozduló Colakisz, hogy ujjheggyel még más irányba tudja terelni.
Míg a violák egyre taktikusabbak, a vörösök egyre kockázatvállalóbbak lettek: Mendilibar a 73. percben a szélsőként játszó csapatkapitány, Konsztantinosz Fortunisz helyére a klasszikus csatárként bevethető Stevan Joveticset küldte harcba. A 34 esztendős montenegrói tizenöt évvel ezelőtt épp Firenzében lett Európa-szerte elismert játékos, 135 tétmeccsen 61 kanadai pontig jutott. Fogadkozott is a kezdés előtt, ha gólt szerezne egykori csapata ellen – lett légyen bármilyen fontos – nem ünnepli meg...
A fogadalmat a rendes játékidőben nem volt lehetősége próbára tenni. A hajrában ugyanis sem ő, sem másik pireuszi futballista nem szerzett gólt. A 80. percben még a veterán spanyol, a 37. életévében járó Vicente Iborra járt ehhez a legközelebb, fejese azonban elpattogott a jobb kapufa mellett. Valami hasonlóra még Ajub el-Kabinak lehetett volna esélye André Horta szabadrúgása után, ha egy-két centivel magasabbra tud ugrani, ennek hiányában azonban éppen csak, de lemaradt a lehetőségről, hogy kapura tudja csúsztatni. A játékosok testbeszédéből egyre inkább az jött le, a firenzeiek bánnák kevésbé, ha túlórára kerül sor. Prágában már megízlelték, milyen az utolsó pillanatokban kapott góllal elbukni, ezúttal pedig véletlenül sem akartak ebbe a folyóba lépni.
Jött is a ráadás!
Bár a tizenegyeseket szokás orosz rulettként emlegetni, ezúttal a hosszabbítás perceire is nyugodtan használhatjuk ezt a kifejezést: néhány pillanatig hol a görögök, hol az olaszok akarata látszott érvényesülni, Colakisznak és Terraccianónak egyaránt be kellett mutatni egy bravúrt. A legjobb szándékkal sem lehetett volna leírni, hogy egyik vagy másik fél határozottan közelebb állna a győzelemhez, jobban megérdemelné a játék képe alapján, hogy az est végén magasba emelje az Ekl-serlegét.
Végül a 116. perc hozta el a döntő momentumot: Santiago Hezze balról érkező, kapu irányába tekeredő beadásába a leshatáron mozgó el-Kabi tudott az ötösön belül belefejelni, miközben Luca Ranieri húzta-vonta mindhiába (1–0). A gólt hosszú percekig vizsgálta, de végül nem talált benne kivetnivalót a VAR-szoba személyzete.
A Fradi-ölők csatájából – a Fiorentina a csoportban előzte meg a magyar bajnokot, tavaszi play offra kényszerítve, az Olympiakosz pedig aztán ott búcsúztatta a zöld-fehéreket kapott gól nélkül – végül a görögök keveredtek ki győztesként. 99 éves fennállásuk történetében először egy európai kupadöntőben.
Mindez azt is jelenti, hogy edzőként már nem Puskás Ferenc nevéhez kötődik a görög klubfutball legnagyobb sikere – a Panathinaikosz 1971-ben elvesztett BEK-döntőjével. José Luis Mendilibar megint megcsinálta, a Sevilla után az Olympiakoszt is idény közben átvéve vezette aktuális gárdáját nemzetközi kupasikerig.
A Fiorentina sorozatban ötödször is elbukott egy európai kupadöntőben. A böjt 63 év után sem ér véget.
LABDARÚGÁS
EURÓPA-KONFERENCIALIGA, 2023–2024, DÖNTŐ
Olympiakosz Pireusz (görög)–ACF Fiorentina (olasz) 1–0 (el-Kabi 116.)
(Borítókép: Getty Images Hungary)