A Ferencváros is jól járt a Real Madrid BL-győzelmével

fradi
2024.06.02. 12:17
A Real Madrid Bajnokok Ligája-győzelmének nemcsak a spanyol, hanem a magyar aranyérmes, a Ferencváros is örülhetett.

A királyi gárda szombat este a hajrában szerzett két góllal 2–0-ra legyőzte a meccs nagy részében lényegesen veszélyesebb Dortmundot, így a 15. alkalommal nyerte meg a sorozatot.

A magyar bajnokságot sorozatban hatodszor megnyerő Ferencváros számára kifejezetten jó hír volt ez, hiszen ezzel a második selejtezőkörben kell csak csatlakoznia a budapesti gárdának.

A Real Madrid ugyanis címvédőként és spanyol bajnokként nem vesz el újabb kvótát, így a legmagasabb koefficienssel bíró nem főtáblás csapatra, a Sahtar Doneckre száll a jog, az elmúlt években rendre nemzetközi sorozatban csoportkörös Ferencváros pedig egy selejtezőkörrel előrébb került.

Ennek a sorsolására június 19-én kerül sor, az első mérkőzéseket pedig július 23-án és 24-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik meg.

A magyar bajnok nemcsak ebben, hanem a következő körben is kiemeltként várhatja a sorsolást.

A Paks ugyanakkor bánkódhat, hiszen a Magyar Kupa győztese így az Európa-liga első selejtezőkörében lesz érdekelt, dortmundi sikernél a másodikban kapcsolódott volna be.

Bajnokok Ligája 2023–2024, döntő

Dortmund (német)–Real Madrid (spanyol) 0–2 (0–0)

London, Wembley Stadion, 86 212 néző. V.: Slavko Vincic (szlovén)

Dortmund: Kobel – Ryerson, Hummels, Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer, Can (Mallen, 80.) – Sancho, Brandt (Haller, 80.), Adeyemi (Reus, 72.) – Füllkrug. Vezetőedző: Edin Terzic

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Rüdiger, Nacho, F. Mendy – Valverde, Kroos (Modric, 85.), Camavinga – Bellingham (Joselu, 85.) – Rodygo (Militao, 90.), Vinícius Júnior (Lucas, 90+4.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Gólszerző: Carvajal (74.), Vinícius Júnior (83.)

(Borítókép: A Ferencvárosi TC játékosai az OTP Bank Liga 33. utolsó fordulójában játszott Ferencvárosi TC–Újpest FC-mérkőzés után a Groupama Arénában 2024. május 19-én. A bajnok Ferencváros 2–0-ra nyert. MTI/Koszticsák Szilárd)