Folytatódik az európai csúcsfutball, Pozsonyba látogat a Manchester City

2024.09.30. 11:20
Az elmúlt idényben döntős Borussia Dortmund a Celticet látja vendégül a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának keddi játéknapján. A legnagyobb érdeklődéssel várt rangadó kedden az Arsenal–Paris Saint-Germain-mérkőzés lesz.

A Dortmund és a Celtic négy alkalommal találkozott ezt megelőzően, egyik összecsapást sem a közelmúltban rendezték: 1987-ben egy-egy meccset nyertek a felek, 1992-ben mindkét összecsapáson a Ruhr-vidékiek győztek. Jó formában várják a csapatok a mérkőzést: a vendég skótok március eleje óta veretlenek – a naptári évben egyedül a Hearts győzte le őket –, míg a Borussia a bő egy hete Stuttgartban elszenvedett vereséget leszámítva nem vesztett tétmeccset az idényben.

Mindkét gárda magabiztos győzelemmel rajtolt az új lebonyolítású BL-ben: a dortmundiak Bruggében diadalmaskodtak 3–0-ra, a Celtic pedig saját közönsége előtt nyert 5–1-re a Slovan Bratislava ellen. A szlovák pontvadászatban éllovas pozsonyiaknak ezúttal sem lesz egyszerű dolguk, ugyanis a tavalyi győztes Manchester Cityt látják vendégül. A két klub első ízben találkozik, a manchesteri alakulat még veretlen az idényben.

Erling Haaland, a Manchester City támadója
Erling Haaland, a Manchester City támadója
Fotó: Getty Images

Kiélezett találkozót ígér a Paris Saint-Germain látogatása az Arsenalnál: a házigazda „ágyúsok” április, a párizsiak május óta nem kaptak ki tétmérkőzésen. Az egymás elleni mérleg egyelőre az angol együttesnek kedvez: tétre menő összecsapáson három döntetlen mellett egy 1994-es londoni sikert rögzít a Transfermarkt oldala.

Ugyancsak kiemelt érdeklődésre tarthat számot a Bayer Leverkusen és az AC Milan első egymás elleni találkozója. Az ezúttal házigazda gyógyszergyáriak 4–0-ra ütötték ki idegenben a Feyenoordot, a milánói piros-feketék pedig hazai pályán hajtottak fejet a többek között Szoboszlai Dominik góljával 3–1-re diadalmaskodó Liverpool előtt.

A német bajnoki címvédő Leverkusen ebben az idényben egyszer már kikapott – az elmúlt szezont összesen egy vereséggel zárta –, a Milan mérlege hét tétmérkőzésből három győzelem, két döntetlen és két vereség a szezonban. Két sikert a Liverpool elleni vereség óta gyűjtött be az olasz gárda.

A Bajnokok Ligája keddi programja 

  • 18.45: Red Bull Salzburg (osztrák) – Brest (francia) (Sport2 és RTL+)
  • 18.45: VfB Stuttgart (német) – Sparta Praha (cseh) (Sport1 és RTL+)
  • 21.00: Internazionale (olasz) – Crvena zvezda (szerb) (RTL+)
  • 21.00: Borussia Dortmund (német) – Celtic (skót) (RTL+)
  • 21.00: Barcelona (spanyol) – Young Boys (svájci) (Sport1 és RTL+)
  • 21.00: Bayer Leverkusen (német) – Milan (olasz) (Sport2 és RTL+)
  • 21.00: Arsenal (angol) – Paris Saint-Germain (francia) (RTL+)
  • 21.00: PSV Eindhoven (holland) – Sporting (portugál) (RTL+)
  • 21.00: Slovan Bratislava (szlovák) – Manchester City (angol) (RTL+)

 A mérkőzések jelentős részét továbbra is az RTL+ előfizetéses streamingplatformon lehet követni.

(MTI)