Gólfesztivál a BL-ben, az Arsenal nyerte a nap rangadóját, a Dortmund kiütötte riválisát

GettyImages-2175950969
2024.10.01. 22:54
Lejátszották a labdarúgó Bajnokok Ligája megreformált alapszakaszának második fordulójának keddi mérkőzéseit. A nap rangadóján az Arsenal 2–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint, a Manchester City Pozsonyban vendégeskedett és aratott egyértelmű, négygólos győzelmet, de ez közel sem a nap legnagyobb arányú sikere volt, mivel a Dortmund 7–1-re ütötte ki a Celticet. Összefoglaló a keddi játéknap eseményeiről.

A magyar futballrajongók számára két nem feltétlen vonzó összecsapással rajtolt kedd kora este az elitsorozat második fordulója, a Salzburg a francia Brest csapatát fogadta, a legutóbb német ezüstérmes Stuttgart pedig a Sparta Prahát látta vendégül. Kezdjük utóbbival, mivel a Stuttgart több mint 14 év után lépett pályára hazai környezetben Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A cseh csapat kifejezetten bátor játékkal kezdett, kisebb lehetőségek, kontrák előtte adódtak, de a németek első valamirevaló lehetőségüket gólra váltották. A hetedik percben Mittelstadt bal oldali beadására Millot érkezett remek ütemben, és közelről a kapu bal alsó sarkába bólintott, 1-0. Vindahl kapus nyújtozkodott, ahogy csak tudott, de tehetetlen volt.

A folytatásban újra a csehek percei következtek, és nagyon közel jártunk ahhoz, hogy megszülessen az egyenlítés. Stenzel nagyon csúnyán felvágta a szélen elfutó Haraslínt, sárga lap volt a jutalma, a szabadrúgásból pedig Vitik fejelt kapufát. Nübel kapus földbe meredt lábakkal nézte az eseményeket, de megúszta a Stuttgart.

Szűk negyed órával az első félidő vége előtt viszont betalált a Sparta Praha, méghozzá nem is akármilyen góllal egyenlített ki. Kaan Kairinen elképesztően nagy gólt rúgott kissé balról, 25 méterről, bal lábbal centiméterre pontosan a bal felső sarokba csavart, a labda a kapufáról pattant a hálóba, 1–1. Ez egyben a félidei eredményt is jelentette. 

Kaan Kairinen gólja
Kaan Kairinen gólja
Fotó: Getty Images

A második játékrész első komolyabb lehetősége a Sparta Praha előtt adódott, Veljko Birmancevic kihasználta, hogy volt helye és ideje, laposan a kapu közepébe lőtt, de Nübel kapus komoly bravúrral védett. A mérkőzés hátralévő részében inkább a Stuttgartnak volt sansza, hogy maga felé billentse a mérleg nyelvét, de végül nem született újabb gól, és komolyabb ziccer sem alakult ki – a vége döntetlen. Ezzel a Stuttgart megszerezte első pontját az elitsorozatban, a Sparta Praha pedig elérte célját, nem kapott ki, és négypontos két kör után. 

A másik korai mérkőzésen a Brest szerezte meg a vezetést a Salzburg otthonában, a 26. percben Abdallah Sima remekül vette át Ludovic Ajorque hosszú indítását, cipelte a labdát, majd kilőtte a jobb alsó sarkot, 0–1. A félidő hátralévő részében inkább a francia csapat előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, de nem változott az eredmény. A második félidő elején sansza volt a Salzburgnak, hogy kiegyenlítsen, de Adam Daghim büntetőterületen belülről érkező lövésének útját állta Marco Bizot, éppen a gólvonal előtt. 

Abdallah Sima
Abdallah Sima
Fotó: Getty Images

Ami nem jött össze a hazaiaknak, az összejött a vendégeknek, a 66. percben Mahdi Camara elé került a kipattanó a tizenhatoson belül, ő pedig a kapu bal oldalába lőtt, 0–2. Sőt, ha egy üzlet beindul! Alig telt el néhány pillanat, a harmadik francia góltól rezgett az osztrákok hálója, újra Sima volt eredményes, most Hugo Magnetti lövését követően lecsapott a kipattanóra, és a kapuba lőtt, 0–3. A 75. percben Mathias Pereira Lage tökéletesen vette át a labdát, és remek mozdulattal, a tizenhatoson kívülről szerzett nagy gólt, 0–4.

A Salzburg váratlanul nagy pofonba szaladt bele hazai pályán, a Brest pedig második meccsét is megnyerte a sorozatban, és egyelőre hibátlan. 

Az esti programban: Arsenal–Paris Saint–Germain  

Az este legnagyobb dobásának a két sztárcsapat, az Arsenal és a Paris Saint-Germain csatája ígérkezett. Egyik csapat sem legerősebb összeállításában lépett pályára, mivel a londoniaknak több sérültjük van, így Ödegaard vagy Zincsenko sem állt Mikel Arteta rendelkezésére. A francia kezdőcsapatból hiányzott Ousmané Dembélé edzői döntés, Goncalo Ramos pedig bokasérülés miatt.

A harmadik percben Raya kapus indította hosszan Martinellit, aki átpöckölte volna a labdát a kimozduló Donnarumma fölött, de az olasz kapus elgázolta a brazil támadót, csúnya ütközés lett a vége, de végül mindketten folytatták a játékot. Később Saka cselezgetett és veszített labdát saját kapuja előterében, hirtelen ronthatott kapura a PSG, de Barcolától szerencsétlenül elpattant a labda, így nem lett lövés az akció vége. Az első komolyabb lehetőség éppen Saka előtt adódott, a jobb szélen kapta a labdát, a tizenhatoson belül befelé, bal lábára cselezett, lőtt is, de nem találta el a célterületet, a jobb felső sarok fölé csavart.

A 20. percben viszont már megzörrent a franciák hálója, Trossard ültette be a hintába Vitinhát a tizenhatos előterében, volt ideje, helye, hogy fölnézzen és középre tekerjen, beadására Havertz érkezett remek ütemben, Donnarumma rosszul mozdult ki, a német támadó fejéről az üres kapuba pattant a labda, 1–0.

Kai Havertz gólja
Kai Havertz gólja
Fotó: Getty Images

A 27. percben rögtön jöhetett volna az egyenlítés, Mendes remek kényszerítő után megelőzte Sakát, és ugyan balról, kicsit kiszorított helyzetből lőtt, de próbálkozása súrolta a bal kapufát. Tíz perccel az első félidő vége előtt jött az újabb csapás a PSG-re, Saka végzett el szabadrúgást a jobb szélről, becsavarta a labdát, többen próbáltak beleérni, de végül a labda érintés nélkül kötött ki a hálóba. Donnarummát ugyan zavarták, de ez sem menti fel az alól az olasz kapust, hogy csúnyán mellényúlt a labdának, 2–0. Ez egyben a félidei eredményt jelentette. A francia csapat nem veszélyeztetett a kapufán kívül az első játékrészben, támadói halovány teljesítményt nyújtottak. 

A második félidő elején tovább növelhette volna előnyét a hazai csapat, Havertz remek érzékkel emelte Martinelli elé a labdát, aki szemben a kapuval nagy erővel lőtt, de Donnarumma bravúrral védte a lövést, maradt a 2–0. A 65. percben az Arsenalnak szerencséje volt, mivel a bal oldalról érkező szögletet Neves kotorta estében kapura, a labda a földre pattant, onnan pedig a felső lécre, Raya ezt nem tudta volna védeni. A kipattanót még Fabián Ruiz szúrta kapura, de a PSG középpályása a jobb felső sarok mellé csavart.

GettyImages-2175953029
Fotó: Getty Images

A folytatásban több komolyabb helyzet nem alakult ki, az Arsenal magabiztosan tartotta előnyét, a Paris Saint-Germainnek pedig a mérkőzés egészét nézve sok esélye nem volt még a pontszerzésre sem. Két kör után az Arsenal négypontos, a PSG pedig egy győzelemmel és egy vereséggel áll. 

A német bajnoki címvédő Leverkusen a második félidőben szerezte meg a vezetést az AC Milan ellen, Victor Boniface – aki az első játékrészben lesgólig jutott – feladata nem volt bonyolult, a kipattanó labdát csak az üres kapuba kellett gurítania. Jöhetett volna rögtön az egyenlítés, Reijnders küldött hatalmas bombát a kapu közepébe, de Hradecky hárított. Boniface gólja végül döntőnek bizonyult, a Leverkusen megnyerte a mérkőzést, a Milan pedig két meccsből két verességgel áll a sorozatban. 

A Manchester City Pozsonyba látogatott a sorozatban újonc Slovan Bratislavához, és rendkívül hamar lezárta a lényegi kérdéseket. A nyolcadik percben Gündogan, majd hat perccel később Doku passzából Foden volt eredményes, így a félidőre már kétgólos előnnyel vonult az angol csapat. A szlovákoknak – ahogyan az előre várható volt – lényegi közük nem volt a mérkőzéshez.

A második félidőben tovább növelte előnyét a City, Erling Haaland is beköszönt, majd az őt váltó McAtee is feliratkozott a gólszerzők listájára, különösebb izgalom nélkül, tükörsimán alakult a mérkőzés, a vége 0–4. 

A Dortmund–Celtic meccs első 10 percében három gól született, Can szerezte meg a németeknek a vezetést a nyolcadik percben, néhány pillanattal később Maeda egyenlített, majd szintén egy percen belül Adeyemi volt eredményes – csak úgy potyogtak a gólok. A 30. percben megint Adeyemi talált, majd a 40. és a 42. percben is rezgett a skótok hálója – Guirassy és Adeyemi volt eredményes, utóbbi egy félidő alatt mesterhármast jegyzett. 45 perc után 5–1 volt az állás. 

Karim Adeyemi
Karim Adeyemi
Fotó: Getty Images

A németek a második félidőben is betaláltak, Guirassy duplázta meg góljainak számát, már hatnál járt a Dortmund. Végül Nmecha zárta le le gólok sorát, a végeredmény 7–1.

A Barcelona az első körben betlizett – Monacóban kapott ki 2–1-re – első hazai BL-meccsén viszont nagyon hamar előnybe került, Lewandowski volt eredményes közelről. A lengyel támadó Raphinha remek passzát értékesítette, csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát. A korai előny ellenére nem vett vissza a katalán csapat, és továbbra is futószalagon szállította a gólokat. Előbb a korábban gólpasszt jegyző Raphinha volt eredményes, majd Pedri szabadrúgását Inigo Martínez bólintotta a kapuba, 3–0 állt az eredményjelzőn a félidőben. 

Inigo Martínez
Inigo Martínez
Fotó: Getty Images

 A második félidőben is a katalán csapat lőtte az első gólt, a szögletre Inigo Martínez érkezett, odafejelte a labdát Lewandowski elé az ötösön belülre, aki a hálóba továbbította azt, 4–0. Sőt, a végén még egy öngólt is rúgtak a svájciak, Baldé beadásába Camara ért bele szerencsétlenül, a vége 5–0.

A Bajnokok Ligája keddi játéknapjának kilenc mérkőzésén összesen 32 gól született. 

Bajnokok Ligája alapszakasz, 2. forduló, kedd 

  • Red Bull Salzburg (osztrák) – Brest (francia) 0–4 (0–1)
  • VfB Stuttgart (német) – Sparta Praha (cseh) 1–1 (1–1)
  • Internazionale (olasz) – Crvena zvezda (szerb) 4–0 (1–0)
  • Borussia Dortmund (német) – Celtic (skót) 7–1 (5–1)
  • Barcelona (spanyol) – Young Boys (svájci) 5–0 (3–0)
  • Bayer Leverkusen (német) – Milan (olasz) 1–0 (0–0)
  • Arsenal (angol) – Paris Saint-Germain (francia) 2–0 (2–0)
  • PSV Eindhoven (holland) – Sporting (portugál) 1–1 (1–0)
  • Slovan Bratislava (szlovák) – Manchester City (angol) 0–4 (0–2)

Szerdán folytatódik az európai csúcsfutball, méghozzá magyar érdekeltséggel. Szoboszlai Dominik hazai pályán szerepel a Liverpollal, az ellenfél a sorozatban újonc Bologna lesz, Gulácsi Péter és Willi Orbán pedig a Juventus ellen meccsel Lipcsében. Minden fontos tudnivaló a szerdai játéknapról alább. 

(Borítókép: Getty Images)