Bombagólt lőtt a Monaco játékosa a BL-ben; a Juventus hazai pályán kapott ki

2024.10.22. 20:47
Kedd este az AC Milan hazai pályán győzte le az egy félidőt emberhátrányban játszó FC Bruges együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának harmadik fordulójában, így megszerezte első pontjait a sorozati mostani kiírásában. A meccset kilenc mezőnyjátékossal befejező Juventus hazai pályán kapott ki, és a Paris Saint-Germain sem tudott nyerni a PSV ellen. Az Arsenal egy öngóllal nyert, az Aston Villa pedig a Bolognát gyűrte le, így továbbra is százszázalékos.

A Milan pocsékul, két vesztes mérkőzéssel nyitotta az idei BL-szezont. Az is igaz persze, hogy erős ellenfelek jöttek vele szembe, az első körben a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpooltól kapott ki hazai pályán az olasz csapat, majd a Bundesliga-címvédő és Európa Liga-döntős Bayer Leverkusentől kapott ki 1–0-ra, de a helyzetek száma alapján nagyobb arányban is nyerhettek volna a németek.

A Bruges ellen sem kezdtek jól a milánóiak, Mike Maignan kapus az első félidőben három kulcsvédést is bemutatott, ebből kettőt az első hét percben láthattak a nézők. Majd Joel Ordónez járt közel a gólhoz, az ecuadori futballista a keresztlécet találta el a nyolcadik percben, óriási löket volt.

Ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, a 34. percben Christian Pulisic szögletből volt eredményes: az amerikai válogatott játékos balról kanyarította középre a labdát, de ahhoz, hogy ebből gól legyen, kellett a vendégek kapusa, Simon Mignolet is, aki árnyékra vetődött.

Hat perccel később megfogyatkoztak a vendégek, Raphael Onyedika megtaposta Tijjani Reijnders lábát, Felix Zwayer játékvezető ezért – pár percnyi VAR-ozás után – felmutatta neki a piros lapot.

Gyors válaszcsapás követte a hidegzuhanyt

Az olaszok szempontjából kínosan kezdődött a második félidő, a Bruges ugyanis az emberhátrány ellenére is ki tudott egyenlíteni. Az 51. percben a csereként beálló Kyriani Sabbe talált a hálóba, a 19 éves játékos a bal alsó sarkot lőtte ki.

A Milan játékosai azonnal érezték, hogy váltaniuk kell, kocogós tempóban nem nyerhetnek. Az 51. percben a csereként beálló Noah Okafor húzott el a bal oldalon, majd pontos centerezése után Reijnders belsőzte a kapu közepébe a labdát 11 méterről.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös kiírását?

Tíz perccel később ismét Reijnders volt eredményes, a szintén csereként beálló Samuel Chukwueze szolgálta ki őt nagyon szépen.

A 87. percben a 16 éves Francesco Camarda gólt fejelt élete első BL-meccsén, de a VAR les miatt érvénytelenítette azt. A fiatal játékos örömében letépte magáról a mezt, amiért még egy sárga lapot is kapott…

Camarda rekorder lehetett volna, a mai napig Ansu Fati a legfiatalabb gólszerző a BL történetében, a Barca játékosa 17 évesen, egy hónaposan és 10 naposan lett csúcstartó 2019-ben. Ezt dönthette volna meg a Milan tehetsége, ha nem szól közbe a videóbíró.

Hálószaggató lövés sokkolta a szerb bajnokot

A Monaco a szezont kirobbanó formában kezdő FC Barcelona legyőzésével hívta fel magára a figyelmet az első fordulóban, majd a Dinamo Zagreb vendégeként játszott döntetlent.

A francia csapat a szerb bajnok ellen előnybe került, de hamar jött a válasz az ellenféltől. Másodpercekkel a szünet előtt aztán Breel Embolo ismét előnyhöz juttatta a hercegségbelieket.

Érdekesség, hogy Embolo négy különböző csapatban (Basel, Schalke, Borussia Mönchengladbach és Monaco) szerezte ez első négy BL-gólját.

A szünet után Wilfried Singo bombagóljával léptek el a szerb alakulattól a hazaiak. Az elefántcsontparti légiós vélhetően élete gólját lőtte a II. Lajosról elnevezett stadionban.

Ki kell emelni a Monaco támadóját, a japán Minamino Takumit, aki kedd este kétszer is megzörgette a Crvena hálóját. A végeredményt Maghnes Akliouche állította be a 97. percben.

Mi történt a 21 órakor kezdődött mérkőzéseken?

A sztárcsapatok közül a két meccs után hat ponttal álló Juventus a VfB Stuttgartot látta vendégül. A két klub játékosai elképesztő végjátékot hoztak össze. Minden azzal kezdődött, hogy Danilót kiállította a bíró a 84. percben (a brazil bekk három perc alatt gyűjtött be két sárga lapot), két minutummal később aztán a Stuttgart kihagyott egy tizenegyest.

Ezen a ponton azt hihettük, hogy marad az iksz, de jött a 92. perc, és El Bilal Touré megszerezte a győztes gólt.

Az Arsenal nagy mezőnyfölényben játszott a Sahtar ellen, a londoniak végül egy öngóllal kerültek előnybe. Több gól aztán kisebb meglepetésre már nem született, Mikel Arteta csapata így három kör után hét ponttal rendelkezik. A másik angol csapat, az Aston Villa a Bolognát kapta el, a birminghamiak három kör után tehát még százszázalékosak.

A Paris Saint-Germain abszolút esélyesként lépett pályára a PSV ellen a francia fővárosban, de nagy meglepetésre hátrányba került az első félidőben. Asraf Hakimi a szünet után nem sokkal kiegyenlített, de a francia bajnoknak ezúttal többre nem futotta.

Az előző idény egyik legnagyobb meglepetéscsapata, a Girona vendéglátóként győzte le a Slovan Bratislavát. A spanyol együttes magyar játékosa, Yaakobishvili Antal a kispadról nézte végig a klub történetének első BL-győzelmét. A Girona csatára, Christian Stuani a 88. percben büntetőt rontott, de ez most bőven belefért a katalánoknak.

A Sporting a szomszédban gyűjtötte be a három pontot, számunkra valamennyire érdekes, hogy a nagyszülei révén magyar származású Gyökeres Viktor is betalált a Sturm Graz kapujába.

Labdarúgás

Bajnokok Ligája

3. forduló

  • Milan (olasz)–FC Bruges (belga) 3–1 (1–0)

Kiállítva: Onyedika (FC Bruges, 40.)

  • Monaco (francia)–Crvena zvezda (szerb) 5–1 (2–1)
  • Paris Saint-Germain (francia)–PSV Eindhoven (holland) 1–1 (0–1)
  • Juventus (olasz)–VfB Stuttgart (német) 0–1 (0–0)

Kiállítva: Danilo (Juventus, 84. perc)

  • Arsenal (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–0 (1–0)
  • Aston Villa (angol)–Bologna (olasz) 2–0 (0–0)
  • Girona (spanyol)–Slovan Bratislava (szlovák) 2–0 (1–0)
  • Sturm Graz (osztrák)–Sporting CP (portugál) 0–2 (0–1)

A Real Madrid mérkőzéséről itt írtunk bővebben.