Intenzívre került az óriás: így jutott krízisbe a spanyol futball egykori fellegvára

GettyImages-1398491849
2024.11.08. 19:13
Évek óta vegetál Spanyolország egyik legismertebb és legnépszerűbb futballklubja, a Valencia. Az Atlético Madrid elmúlt évtizedbeli újjáéledését megelőzően egyértelműen a Los Che („denevérek”) becenévre hallgató csapat volt a harmadik erő a Real Madrid és a Barcelona mellett az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga). Aztán 2014 után – előbb gazdaságilag, majd értékeit piacra dobva szakmailag is – elindult a lejtőn a csapat, és most döngő léptekkel halad a másodosztály felé. A szurkolók érthetően egyre frusztráltabbak, szinte mindennapossá váltak a tüntetések a szingapúri tulajdonos ellen, aki a legfrissebb hírek szerint már hajlik arra, hogy eladja a klubot.

A hatszoros spanyol bajnok, UEFA-kupa- és KEK-győztes egyesület 2000-ben és 2001-ben még döntőt játszott a Bajnokok Ligájában (mindkét finálét elbukta), majd a sikerkorszakot fokozatos hanyatlás követte, mivel a túlzó költekezés nyomán pénzügyi válság sújtotta a Valenciát. A csapat az új szezont borzasztóan kezdte, 11 bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, és jelenleg a tabella utolsó helyén áll.

Egy évtizeddel ezelőtt még reményt és optimizmust keltett a szurkolókban Peter Lim és a hongkongi székhelyű Meriton Holdings vállalat feltűnése. A tőkeerős szingapúri üzletember meg is vásárolta a klubot (ezzel a Valenciának története során először lett külföldi tulajdonosa), az akvizíciót azonban az azonnali felemelkedés helyett rémálom követte.

Hamar elmúlt a rózsaszín köd

A kezdeti mézeshetek után Lim nagyon gyorsan népszerűtlenné vált a szurkolók körében, mivel a csapat teljesítménye látványosan bezuhant, a klub pedig a pályán kívül hatalmas adósságokat halmozott fel.

Az első időszak még nem is volt annyira rémes ebben a „házasságban”. Lim úgy döntött, új edzőre van szüksége a csapatnak, így jött Nuno Espírito Santo, aki bekormányozta a klubot a negyedik helyre, így a Valencia két év kihagyás után visszatért a Bajnokok Ligájába. Aztán Santónak mennie kellett, Lim ugyanis mindenféle kritika nélkül megfogadta a portugál szuperügynök, Jorge Mendes tanácsait.

Mendes hatására beindult az edzőkeringő, Gary Neville, Pako Ayestarán, Cesare Prandelli, Marcelino García Toral, Albert Celades, Javi Gracia, José Bordalás és Gennaro Gattuso is ült a kispadon.

A kupagyőztes edzőnek is mennie kellett

Hihetetlen, de a káosz közepén úgy tűnt, hogy a Valencia jó irányba halad. Marcelino edzővel és Mateu Alemany sportigazgatóval a Los Che megnyerte a spanyol Király-kupát és a negyedik helyen végzett a 2018–2019-es bajnokság végén.

De 109 nappal a Lionel Messivel felálló Barcelona legyőzése után Marcelinót kirúgták. Két hónappal később pedig Alemany is távozott a klubtól. Marcelino azt állítja, hogy a kupamenetelés miatt veszítette el az állását (az volt egyébként a Valencia első trófeája 2008 óta).

Azt akarták, hogy engedjük el a Király-kupát. Azzal érveltek fentről, hogy annak nincs akkora jelentősége, és inkább a bajnokságra fókuszáljunk, mert a Bajnokok Ligája-kvalifikáció a legfontosabb, és a negyedik helyet kockáztatjuk, ha sokáig menetelünk a kupában, mivel fáradt lesz a csapat

nyilatkozta korábban Marcelino, aki azt is elárulta, hogy Peter Lim nem gratulált neki a kupagyőzelemhez.

Hivatalosan egyébként az vezetett a szakításhoz, hogy a tulajdonos és a szakmai stáb nem tudott közös nevezőre jutni az átigazolási politikát illetően.

Bicskanyitogató üzenet volt a válasz a halálos fenyegetésekre

2019 óta nem sok mindennek örülhettek a szurkolók a városban. A drukkereknél már régen betelt a pohár, a tulajdonos elleni tüntetések megszokottá váltak, a fanok a meccseken is folyamatosan Peter Lim távozását követelik.

A szingapúri üzletembert 2018 decembere óta nem látták a Mestallában, nem mer megjelenni a városban, ugyanis félti a testi épségét.

A 2020-as tüntetéssorozatot követően a milliárdos lánya az Instagramon ment neki a Valencia szurkolóinak, miután a családját halálos fenyegetések érték.

Hát nem értitek? A klub a miénk, és azt csinálunk vele, amit akarunk, nekünk senki nem parancsolhat!

– szólt az üzenet, amit később törölték a közösségimédia-platformról, de ezek a szavak csak olajat öntöttek a tűzre.

Az olimpiai ezüstérmes támadó botránya is a lehető legrosszabbkor jött

Peter Lim aztán tovább dühítette a szurkolókat: 2021-ben a Financial Timesnak azt mondta, hogy a Valenciára egyfajta „vagyontárgyként” tekint, mivel „hihetetlenül jó hatással volt a különböző üzleteire”.

A pályán kívül a Rafa Mir-ügy is rontotta a klub imázsát, még az öltözőre is hatással volt. Pepelu, az egyik csapatkapitány nyilvánosan kritizálta a 27 éves támadó viselkedését, akit pénzbírságban részesített a csapata.

A Libertad VCF csoport, amely számos tüntetést szervezett Peter Lim személye ellen, egyebek mellett a Nuevo Mestalla folyamatban lévő fejlesztését is élesen kritizálta. A befejezetlen stadion a tulajdonosi kör be nem váltott ígéreteit szimbolizálja.

A Libertad VCF elnöke, José Pérez kijelentette, hogy az új stadion a „Valencia jövőjének sírja”, és azzal vádolta a helyi politikusokat, hogy a klub érdekeinek védelme helyett Peter Lim mellé álltak.

A szellemstadion, aminek az építése 15 év után fejeződhet be

2006. november 10-én mutatták be a Valencia új stadionjának, a Nou Mestallának a terveit. A munkálatok 2007-ben kezdődtek, és 2009 kora nyarára kellett volna elkészülnie, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy a csapat birtokba vegye az új arénát, pedig már nyakunkon van 2025.

A stadion jelenleg félkészen áll, ám úgy hírlik, a projekt új lendületet kaphat. A Valencia korábbi elnöke, Juan Soler azt mondta, ez lehet „a világ legjobb stadionja”.

Már a 2010-es BL-döntőt is szerették volna odavinni, de mint tudjuk, ebből nem lett semmi. Soler 2008-ban egészségügyi problémákra hivatkozva lemondott, majd elfogyott a pénz, és 2009 februárjában leállt az építkezés a régi Mestallától mindössze négy kilométerre.

A stadiont a költséghatékonyság miatt áttervezték, az alumínium borítású külsőt dobták a kukába. A klub jelenlegi elnöke, Lay Hoon Chan azt mondta, muszáj folytatni az építkezést, mert ha most nem lépnek a tettek mezejére, akkor a félkész építmény soha nem készül el.

A 2030-as vb-re készülő Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) előzetesen felírta a helyszínek közé az új stadiont, de a jelek szerint végül egyetlen válogatott sem látogat el a városba a hat év múlva sorra kerülő tornán. Mint ismert, Spanyolország, Portugália és Marokkó közösen rendezi a viadalt.

Brutális adósságot kell eltüntetnie a megmentőként várt új tulajdonosnak

Spanyolországban mostanság az a hír járja, hogy Peter Lim tíz év után eladja a csapatot. Az üzletember 350-400 millió euróban gondolkodik, de ez csak a vételár, amire rájönnek a további tételek.

Az új tulajnak rögtön le kell tennie az asztalra 150 millió eurót az új stadion miatt (ennyi kell, hogy az építkezést be tudják fejezni), és aztán ott van még a klub 340 millió eurós adóssága, amit valahogy el kéne tüntetni. Vagyis a potenciális vásárlónak nagyságrendileg egymilliárd euróba kerülne az üzlet, írta meg a Sportal az AS cikke nyomán.

Természeti csapás miatt maradt el a múlt szombati bajnoki

Ha mindez nem lenne elég, október végén nagy pusztítást okozott a Dana nevű vihar több kelet-spanyolországi településen, így Valencia tartományban is. A kialakult helyzet miatt elhalasztották a Valencia szerdai kupameccsét, majd a szombati, Real Madrid elleni bajnok összecsapás is erre a sorsra jutott.

A futball most kivételesen másodlagos a városban, mivel a villámárvíz számos – a legutóbbi hivatalos adatok alapján legalább 217 – halálos áldozatot követelt, és több tucat személyt még mindig keresnek, róluk egyelőre eltűntként tesznek említést. A hatóságok közben arra figyelmeztettek, hogy a veszély nem múlt el, további esőzések várhatók. A múlt heti valenciai árvíz után Barcelonában is vörös riasztást adtak ki, a repülőjáratok egy részét pedig már előre törölték.

La Liga, 13. forduló

pénteken játsszák:

  • Rayo Vallecano–Las Palmas 21.00

szombaton játsszák:

  • Real Madrid–Osasuna 14.00
  • Villarreal–Alavés 16.15
  • Espanyol–Valencia 18.30
  • Leganés–Sevilla 21.00

vasárnap játsszák:

  • Betis–Celta Vigo 14.00
  • Mallorca–Atlético Madrid 16.15
  • Getafe–Girona 18.30
  • Valladolid–Athletic Bilbao 18.30
  • Real Sociedad–FC Barcelona 21.00