- Bajnokok Ligája
- bayer leverkusen
- florian wirtz
- manchester city
- átigazolás
- szerződéshosszabbítás
- német válogatott
Hosszabbít klubjával a Manchester Cityvel szóba hozott német futballsztár
A 21 éves támadó középpályás a Köln utánpótlásából került a „gyógyszergyáriakhoz”, ahol 2020 májusában 17 évesen és 15 naposan mutatkozott be a felnőttek között, amivel megdöntötte Kai Havertz klubrekordját.
Azóta 176 tétmérkőzésen 52 góllal és 55 gólpasszal segítette együttesét, az előző idényben 18 góllal és 20 gólpasszal vette ki a részét a Bundesligát és Német Kupát nyerő, az Európa-ligában döntős Leverkusen meneteléséből.
A Bundesliga legjobb játékosának megválasztott Wirtz időközben alapemberré vált a német válogatottban is, az Európa-bajnokságon Skócia és Spanyolország ellen talált be, a Nemzetek Ligájában pedig három góllal és három gólpasszal vette ki a részét az együttes csoportelsőségéből – ebből egy-egy a Magyarország elleni düsseldorfi 5–0 során született.
Szerződése 2027 nyaráig szólt Xabi Alonso együttesénél, most legalább egy évvel tovább lesz érvényes a Kicker értesülése szerint.
A hosszabbítás nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen az elmúlt napokban arról számolt be az angol sajtó, hogy a pocsék formában sínylődő Manchester City a télen Wirtz megszerzésével szeretne kilábalni a gödörből.
(Borítókép: Sebastian Widmann / Getty Images)