- Bajnokok Ligája
- premier league
- bournemouth
- liverpool
- kerkez milos
- szoboszlai dominik
- átigazolás
- bocsák bence
A Liverpool tárgyalásokat kezdeményezett Kerkez Milos átigazolásáról
További Bajnokok Ligája cikkek
- Ősszel még a Bajnokok Ligájában szerepelt, januárra megszűnhet az NB I éllovasa
- Szoboszlaiék a vezetőedzőjük nélkül lépnek pályára a szerdai kupameccsen
- Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester City is vinné a Barcelona sztárját
- Ez már a vég? Már egy holland másodosztályú kiscsapat is a Manchester Cityn gúnyolódik
- A Puskás Akadémia fiataljai bejutottak a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába
Bocsák Bence Angliában élő újságíró a beszámolóját azzal kezdi, hogy az egyik legnagyobb prioritás Arne Slot PL-éllovas csapatánál a balhátvédé, miután Andy Robertson karrierje hanyatló szakaszába ért, Kosztasz Cimikaszt pedig nem tekintik hosszú távon életképes megoldásnak.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a klub elkezdett tervezni a jövőt illetően, és számos opciót figyelembe vesz annak érdekében, hogy megtalálja a jövő zálogát ezen a poszton.
Ezek közül a lehetőségek közül jelen állás szerint Kerkez Milos a befutó, a magyar válogatott bal oldali mindenesét rendkívül nagyra tartják a Liverpoolnál, és szeretnék jövőre szerződtetni – írja a lap.
A 21 éves futballista kapcsán a Manchester City elleni győzelem során kiosztott két gólpasszát emelik ki, de emellett Wolverhamptonban nemrégiben megszerezte első gólját is a Bournemouthban.
A sportigazgató lehet a kulcs – megkezdték a tárgyalásokat
Az átigazolását segítheti, hogy a Liverpool jelenlegi sportigazgatója, Richard Hughes volt a Bournemouthnál, aki 2023 nyarán Kerkezt a csapathoz hozta, ezt pedig hamarosan a Bajnokok Ligájában is éllovas Mersey-parti csapatnál is megteheti.
A fiatal futballista nem esett ki a sportigazgató látóköréből, de valójában a Liverpool is régóta küzd a szerződtetéséért, olyannyira, hogy már 2023 nyarán is vitte volna, de akkor Kerkez számára még nem tudták garantálni a rendszeres játékidőt, ami kulcsfontosságú volt számára ebben a korban.
A Bournemouthnál bemutatott gyors fejlődése, és a klubnál tapasztalható balhátvédgondok miatt viszont újra előtértbe került, és az Anfield Watch értesülése szerint a
Liverpool engedélyt kért Kerkez csapatától, hogy előzetes tárgyalásokat kezdeményezzen a játékossal.
Kerkez jól érzi magát a Bournemouthnál, de...
A balhátvéd a beszámoló szerint boldog az együttesénél, ugyanakkor igencsak nyitott lenne egy topklubhoz igazolásra, amennyiben a lehetőség megadatik számára.
A Manchester United is érdeklődők között szerepel, de a nyáron nem fizette ki a Bournemouth által kért 40 millió fontot, az elmúlt hónapok viszont a Liverpool malmára hajtották a vizet.
Azt sem lehet elfelejteni, hogy a Mersey-parti klubnál együtt játszhatna a magyar válogatott csapatkapitányával, Szoboszlai Dominikkal, ami ugyancsak elősegítheti a váltást.
Már csak az a kérdés, hogy mikor, mert a hírek szerint együttese a télen biztosan nem engedi el őt sehová.
(Borítókép: Robin Jones – AFC Bournemouth / AFC Bournemouth via Getty Images)