- Bajnokok Ligája
- angol ligakupa
- liverpool
- arne slot
- southampton
- szoboszlai dominik
- premier league
- bajnokok ligája
Szoboszlaiék a vezetőedzőjük nélkül lépnek pályára a szerdai kupameccsen
Szoboszlai Dominik együttese 21 órakor csap össze a Southamptonnal, az idegenbeli ütközeten viszont nem ülhet a kispadon a holland tréner.
Az ok?
Arne Slot a hétvégi, Fulham elleni bajnokin keveredett összetűzésbe Tony Harrington játékvezetővel, amiért utóbbi sárga lapot adott Curtis Jones szerelési kísérletéért, a heves reakciója miatt pedig a holland is kapott egyet.
Mivel ez neki már a harmadik volt az idényben, ez egymeccses eltiltást eredményezett a számára, ezt tölti le a Ligakupa negyeddöntőjében.
Slot elmondása szerint teljesen jogosnak tartja az eltiltását – bár azért azt is hozzátette, hogy elég sok játékvezetői döntés sújtotta véleménye szerint az együttesét, és kiemelte, hogy amikor még emberhátrányban is van a csapata, akkor pláne könnyebben el tud szakadni a cérna az embernél.
Hiányában segítője, Sipke Hulshoff irányítja majd a „vörösöket”.
A Jürgen Klopp helyére a Feyenoordtól érkező holland edző szenzációsan teljesít eddig a Mersey-parti csapatnál, amely idénybeli 23 tétmeccséből 19-et megnyert három döntetlen és csupán egy vereség mellett, és vezeti a Bajnokok Ligája ligaszakaszának tabelláját, ahogyan az angol bajnokságét is.
A Ligakupában előbb a West Hamet ütötte ki 5–1-re a csapat, legutóbb pedig a Brighton vendégeként nyert 3–2-re. A szerdai ellenfél ugyanakkor pocsékul teljesít a Premier League-ben, 16 forduló alatt csupán öt pontot gyűjtve az utolsó, 20. helyen áll.
(Borítókép: Ralf Ibing – firo sportphoto / Getty Images)