Spórolna? Csak egy mobilalkalmazásra lesz szüksége
További Brand and Content cikkek
Folyamatosan kifolyik a kezemből a pénz, jó lenne a jelenleginél kicsit előrelátóbbnak lennem – életünk során ilyen és ehhez hasonló gondolatok sokasága fordulhat meg a fejünkben a pénzügyeinkkel kapcsolatban, főleg ilyenkor év elején.
Ekkor rendszerint megfogadjuk, hogy ezentúl minden egyes forintra odafigyelünk, és bizony tenni fogunk a fölösleges pénzszórás ellen. Az elején ezt talán még be is tudjuk tartani, aztán szépen lassan beindul az év, telnek a hónapok és a pénzügyi tudatosság a karácsonyi pihenéssel együtt feledésbe merül. Ismerős, ugye?
De mi is az a pénzügyi tudatosság?
A divatossá vált kifejezés mögött sokan hajlamosak vagyunk bonyolult dolgokat és folyamatokat feltételezni, amelyekhez csak a pénzügyi szakemberek értenek, a valóság azonban ennél sokkal egyszerűbb. Valójában csak arról van szó, hogy számon tartjuk a bevételeinket és a kiadásainkat, ezek megtervezésével pedig nem költünk többet, mint amennyink van, és még félre is teszünk havonta. A másik „titok” a fokozatosság: nem szabad rögtön óriási és kezdetben megvalósíthatatlannak tűnő kiadáscsökkentési vagy megtakarítási célokat kitűzni magunk elé. Nagyjából ugyanerre jutottak a tavaly nyáron forgatott utca emberével készített videóban megkérdezettek is.
Mit mond a szakember? Kockás lap helyett applikáció
„A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet kutatása* szerint a pénzügyekkel kapcsolatos tudásban a magyarok ugyan nincsenek elmaradva az átlagtól, a cselekvés terén ugyanakkor még jelentős tér van a fejlődésre.”
– hívja fel a figyelmet Kökény-Majer Anita, az OTP Bank lakossági internet- és mobilbank szolgáltatások fejlesztéséért felelős vezetője.
Szerinte fontos lenne, hogy figyeljünk napi költéseinkre, lássuk, mikor, mire adtunk ki pénzt, és hol lehetne visszafogni a kiadásokat – ezek az információk segíthetnek a pénzügyeink kézben tartásában. Ma már többféle internetes alkalmazás létezik, ami segíthet ebben: a digitális megoldásoknak és az okostelefonnak köszönhetően egyszerű a dolgunk, nincs szükség kockás papírra, csupán le kell töltenünk egy mobilapplikációt. Az új OTP MobilBank alkalmazás esetében például a Kiadásfigyelő funkciónak köszönhetően belépés után azonnal, szemléletesen ábrázolva láthatjuk, hogy mennyit költöttünk el az adott hónapban, illetve ehhez képest, mennyi szokott lenni az átlagos havi költésünk. Kökény-Majer Anita szerint általában „aha-élmény” formájában már itt tudatosul bennünk az esetleges túlköltekezésünk, ezért a szakértő szerint a funkció használata egy igen hatásos módszere lehet annak, hogy kordában tudjuk tartani a havi költéseinket.
(* A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet a „2020. évi nemzetközi felmérés a felnőttek pénzügyi ismereteiről” című tanulmányát 2020. június 25-én publikálta, amely 26 ország és gazdaság pénzügyi ismereteinek felméréséről szól.)
Ég veled SmartBank!
Az OTP Bank lakossági ügyfelei komoly változásra készülhetnek: a hitelintézet március 1-től kivezeti a SmartBank alkalmazást a lakossági ügyfélkörben, helyét az új OTP MobilBank veszi át. A felhasználóknak a kivezetést követően május végéig ugyan továbbra is lehetőségük lesz a SmartBankból regisztrálni az új OTP internet- és mobilbankba, valamint használni a Selfie számlanyitást, de a számláikat már nem érik el a régi mobilbanki alkalmazásban és nem tudják egyéb banki tranzakciókra sem használni a SmartBankot. Érdemes tehát mielőbb regisztrálni az új digitális szolgáltatásokra, ahol a cikkben már említett Kiadásfigyelő funkció mellett számos új pénzügyi funkcióval és kiemelkedő technológiai megoldással teszi egyszerűbbé, kényelmesebbé a napi pénzügyek intézését az OTP Bank.
Az OTP Bank nem lakossági ügyfelei továbbra is tudják használni a SmartBank minden funkcióját.
További információk itt érhetőek el.
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta. A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről kérjük, tájékozódjon az OTP Bank fiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből. #reklám #hirdetés
Az OTP Bank 2021-ben elnyerte a Digitális Jólét Program kiemelkedő digitális hitelintézet védjegyét.
A bank fejlesztéseivel, a Digitális Jólét Programban foglalt elvekkel összhangban, elősegíti a digitális átalakulást, mint átfogó, esélyteremtő társadalmi változást, amelynek középpontjában ügyfelei állnak.